Ed Wood (1994) 79% 176★

Nekem sokkal jobban tetszett ez a film, mint azt vártam. Már az elején beszippantott a történet, és hamar megszerettem Ed Wood-ot is. Amennyire szerencsétlen flótás volt ez a rendező, annyira helyén volt a szíve. Imádtam a Lugosi Bélával közös jeleneteit, mindig örülök a magyar vonatkozásoknak. :D Néha nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni Johnny Jack Sparrow-jától, de itt annyira jól hozta a filmbeli karaktert, hogy teljes mértékben átkapcsolt az agyam. Külön értékeltem azt, ahogy a végén minden szereplőnek elmondták a sorsát, érdekes volt hallani. Határozottan ez a kedvenc Tim Burton filmem! :)

Ritkán adok 10*-ot, de ha látta valaki a 9-es tervet sokkal jobban tudja ezt értékelni.
A színészek hihetetlenül jól alakítanak, jól érezhető Ed Wood tehetségtelensége, és lelkesedése.
Megismerhetjük Lugosi Béla és Wood kapcsolatát, utóbbi stiklijeit.
Igazi gyöngyszem egy nagyon rossz művészről. :D

*Ed Wood filmográfiáját nézve, sok más filmjére is utal ez a film. Zseniális. :D*

Ed Wood egy meg nem értett zseni volt. Csodálatraméltó az optimizmusa és a kitartása, semmit nem ad fel. A film nagyon szépen mutatja be Ed és Béla barátságát. A színészek telitalálatok voltak. Csak ajánlani tudom :)

Annyira rossz, hogy az már jó… értem a filmre és a csődtömeg rendezőre is!:D Ed és Béla viszont zseniálisak, főleg együtt. Nagyszerű színészi játékot kapunk az őket megformálóktól.

Nem gondoltam volna, hogy ez a film újranézős kedvenccé fogja kinőni magát előttem, de egyszerűen fergeteges, talán még inkább felfokozottan imádom most, mint amikor először láttam. Szerintem kifejezetten alul van értékelve az élményhez képest, amit nyújt, ennek a filmnek egyénisége van, amit már a fekete-fehér kivitelezés is kiemel – sajnálom, hogy a mi modern korunkban nem nyúl túl sok rendező ehhez a módszerhez. A hihetetlenül tehetségtelen, mégis megállíthatatlanul lelkes rendező, a kivénhedt, drogos ex-horrorfilmsztár, a böhöm birkózó, a tévés jós és az éjszakai csatornáról a vámpírnő, a kényeskedő transznemű haver, aki állandóan fogadkozik, hogy meglépi az átoperáltatást, mégse teszi meg a két már-már parodikusan idétlen és ügyefogyott mindenes; egy olyan elképesztően sokszínű, különc és összességében kacagtatóan szerencsétlen bagázs, akik bármelyik könyvnek vagy filmnek ikonikus hősei lennének… és ez mégis a kőkemény, fájdalmas valóság. :D Többször is nehéz volt elhinni, hogy ez a brigád tényleg létezett valamikor, ám nagyon örülök neki, hogy Tim Burton úgy döntött, felkarolja őket, és megossza a világgal a történetüket. Óriási kár lett volna elmulasztanom a megismerésüket.

Ed egy szánni valóan kapitális pancser. xD Részint önmaga karikatúrája, Jonny Depp pedig egyszerűen zseniálisan alakítja. Tele van lelkesedéssel, nem hagyja, hogy a kudarcok eltántorítsák attól, hogy megélje az álmát, hogy meséljen azokról a dolgokról, amik érdeklik, és megpróbáljon felkapaszkodni a sikerhez vezető hegyoldalon a csúcs felé, de mindenféle túlzás nélkül nincsen semmi érzéke a filmezéshez. Vannak ugyan jó ötletei, és látszik, hogy beleteszi azt a hatalmas szívét minden jelenetbe… de valami felfoghatatlanul komikus hibákat halmoz egymás után annak a következtében, hogy a nagy optimizmusa közepette képtelen leszállni a földre, és valamivel… professzionálisabban megközelíteni. Egy Ed Wood filmben teljesen megszokott tényező, hogy minden jelenetnek a legelső verziója repül a moziba, attól függetlenül, hogy a színészek bénáznak-e vagy eldőlnek-e a nyilvánvalóan mű díszlet elemei, az pedig ugyancsak megszokott elem a meg nem értett „mester” alkotásaiban, hogy a jelenetben nappal van, aztán teljességgel váratlanul, a következő percben már késő éjszaka váltja ezt fel. Mert Ed rendezési mentalitását… valahogy úgy lehetne körbeírni, hogy annyira örül a ténynek, hogy az álma/fantáziája/elképzelése/műve a szeme előtt kel életre, annyira el van ragadtatva, hogy az már egyenesen ezredrangú, a minőség hányas helyezést érne el egy 10-es skálán…

Az abszurd megoldásait látva meg sem tudom számolni, hányszor nem tudtam dűlőre jutni, hogy a fejemet fogjam a szörnyülködéstől vagy a hasamat a röhögéstől, állandóan a „kész, nem bírom, kiégtem”-érzet kergetett, és ez egy kiemelkedően élvezetes. mondhatni felejthetetlen kategóriába sorolható vígjáték-élményhez segített hozzá. A legérdekesebb pedig, hogy nincsen benne direkt marháskodás, nem viccelnek a karakterek, a humor forrását százszázalékosan a helyzetkomikum adja, az ahogyan a néző Ed próbálkozásain és személyes drámáin mulat. Számomra az egyik tetőpont az volt, amikor betörtek a másik stábnak a raktárába, és ellopták a műpolipjukat, hogy meglegyen Ed szörnyfilmjének a nagy jelenete, majd éjszaka egy kis pataknál forgatták le gyorsan, miközben Lugosi rángatta a polip csápjait – mert, hát a motort már nem sikerült elhozniuk, megfeledkeztek róla. Ezek az esetek pedig azt mutatják, hogy összességében nem szenvedett hiányt kreativitásból, mert előbb-utóbb mindig elérte, hogy tovább gurulhasson a szekér, hogy sínre kerüljenek a dolgok… csak az ötletek nem voltak finoman szólva a legjobbak. Egy idő után úgy gondolom, hogy nincs olyan néző, aki ne sajnálná meg Ed kétségbeesett kísérleteit, és ne szurkolna neki keresztbe tett ujjakkal, hogy végre sikerüljön neki, kapja már meg azt az áttörést, amiért annyit tepert – ha tudja is, hogy értelmetlen erre várni.

Mindenesetre a maga nemében Ed Wood egy roppant inspiráló személyiség is kitartás terén, az ahhoz szükséges kitartás terén, hogy küzdjön az álmai megvalósításáért, hogy azt a hívatást űzhesse, ami a szíve legnagyobb vágya, nem törődve vele, hogy eközben mennyi és milyen irányból érkező pofont kap. Más az ő helyében biztosan feladta volna, erre a teljesítményét alapul véve mondhatnánk, hogy mindenki jobban is járt volna, ha megteszi… mégis… van valami különleges ebben az elkötelezettségben. Valami példaértékű a totális inkompetenciájától eltekintve. Ha akaraterővel hegyeket lehetne elmozdítani, akkor bizony Ed Wood rendesen átformálta volna a bolygónk domborzati rendszerét. Egy valóságos csodabogár, aki ha nem is olyan szempontból, mint ahogy azt szerette volna, de biztosra veszem, hogy sok emberre gyakorolt pozitív hatást, és fog ezután is.

A barátsága Lugosival a furcsasága ellenére is nagyon szép volt, főként a vége felé ütközött ki, mennyire bearanyozta az öregember napjait, akiről évtizedek óta mindenki elfeledkezett, valamint a Lugosit alakító színész is briliáns volt. :)

Az életrajzi film, ami emléket állít „a világ legrosszabb filmrendezőjének”, igazi csemege lehet minden filmrajongónak. Remek színészek és szimpatikus karakterek vannak benne, ráadásul fekete-fehér, ami nagyon illik a témához, hiszen a benne bemutatott filmek is fekete-fehérek. Ed Wood számomra szimpatikus volt soha nem szűnő optimizmusával, kitartásával, és elfogadó hozzáállásával. Habár a filmjei gyengék voltak, mégis bízott a sikerben, emellett próbált kevés pénzből gazdálkodni és a barátait segíteni. A közönség igényeinek megfelelni nem könnyű, és láthatjuk, hogyan alakultak a filmek forgatókönyvei az adott helyzetnek megfelelően. Azonban a film nemcsak róla szól, a másik főhős Lugosi Béla, aki az 50-es évekre már megöregedett és kissé elfeledték, de Wood összebarátkozott vele, és megpróbált munkát adni neki. A film legfontosabb szála az ő barátságuk története, ami egyszerre volt megható és tragikus is.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a film, de a kedvenceim között van a helye.

Ez sem lesz kedvenc film Tim Burton-tól, de Ed és Béla miatt azért érdemes volt megnézni :) egyébként egy ideje már várólistás volt nálam és nem csak a Burton-Depp páros miatt, hanem mert szeretem a flmgyártásról szóló filmeket. A fekete-fehér megldás kicsit fura volt az elején, de meg lehetett szokni.

Valamikor régen láttam már a filmből, de csak most néztem meg végig. Nem csalódtam! A fiatal és lelkes Johnny kiváló választás volt Wood szerepére. Kellemes hangulatú film, jókat mosolyogtam rajta. Azért szurkoltam Ednek, de hát hiába:DD

Johnny Depp maratont tartok, így egyedül amiatt esett a választásom a filmre. Általában nem igazán olvasok utána, hogy miről szól, vagy ki a rendező, s ha korábban néztem is, teljes feledésbe merült.
A film elején már felismertem, hogy bizony egy újabb Tim Burton film, szóval ígéretes. Burton remekül hozta a hangulatot, Depp a figurát és ki kell még emelnem a Lugosi Bélát alakító Martin Landau-t. Végig az járt a fejemben, hogy ezt a „rendezést” egyszerűen nem gondolhatja komolyan. Ilyen nincs. Utána kissé utánaolvastam Ed Woodnak és filmjeinek is. S tényleg megtörtént. Ezek után muszáj lesz megnéznem az eredetieket is. Nem tudtam eldönteni, hogy most sírnom kéne vagy nevetnem. Viszont amit Ed Wood-tól tanulni lehet, az a kitartás és lelkesedés, csak hintsük meg egy kis önkritikával is azért…

Nem bírom abbahagyni a nevetést. Muszáj volt megnézni pár eredeti jelenetet is a film után, spoiler mondhatom, a díszletet Burtonék tökéletesen lemásolták, pont ugyanolyan szar, mint az eredeti!
A síró ember volt a kedvenc Johnny Depp filmem, most az Ed Wood lett.