Eretnek (2024) 73% 36★

Nagyon jó film.
Elgondolkodtató (!) történet, remek hangulatteremtés, nagyszerű párbeszédek, Hugh Grant játéka pedig magával ragadó. Rajta van a horror műfajmegjelölés, de senki ne vérben tocsogós, kaszabolós-belezős filmet várjon, itt inkább mentális szinten zajlik a horror.

Nagyon kellemes meglepetés volt, gyakrabban jöhetnének hasonló alkotások.

Előre szólok, hogy ez most kifejezetten hosszú lesz.
Sok dicséretet olvastam a filmről mielőtt beültem rá, de leginkább az keltette föl a kíváncsiságom, hogy az eddig többnyire „nyálas-romantikus” drámákban és vígjátékokban villogó Hugh Grant ezúttal meredeken más műfajban próbálta ki magát. Az Áldatlan állapotban pl. a mai napig az egyik nagy kedvencem tőle, de ezek után picit azt is más szemmel fogom nézni, mert itt tényleg sikerült egy új, valóban hátborzongató oldalát is megmutatni.
Az előzetes alapján ennél a filmnél is volt egy aránylag határozott elképzelésem arról, hogy mit is fogok látni, nagyjából hová fut majd ki a cselekmény, (spoiler) de jelen esetben sikerült úgy megvágni az ízelítőt, hogy az valójában ne lőjön le a lényegesebb fordulatokból semmit, ami mindig kellemes meglepetés mostanában. Vicces, hogy a mondanivalóját és úgy az egész művet a legutóbbi mozis horror / thriller élményemhez, a Szádra ne vedd-hez (vagy annak eredetijéhez, bár az még pótlásra vár) tudnám hasonlítani picit. Itt sincsenek jumpscare-ek, és inkább mélyebben próbál hatni az ember elméjére. Sokáig nyomasztó és egyben irritáló, itt is sokáig azt kérdezgetnénk hangosan a vászontól, hogy: „Miért nem csináljátok ezt? Miért nem csináljátok azt?”, de ha jól figyelünk, aránylag megindokolják, hogy miért is nem úgy cselekszenek hőseink, ahogyan azt a néző szeretné. Addig mindenkinek világos a sztori, hogy egy idősebb férfi foglyul ejt két fiatalabb lányt, de nem épp az „egyszerű”, szokványos módon. Menjünk bele picit a részletekbe: spoiler. Az említett másik thriller-hez hasonlóan ez is komótosan indul, dialógusok, dialógusokat követnek és sokáig nem történik semmi, ami sokakat elriaszthat, de az első nagyobb fordulattól kezdve nincs megállás, (Egy ponton még arra is gondoltam, hogy emberünk valami tudós és a pincében kotyvasztott valami zombivírust, amit most tesztel le?) és sodorja az embert magával, a leleplezések pedig elgondolkodtatók, ahogy a vallásokkal kapcsolatos elmélkedések is. Ha a végén jobban átgondoljuk az egészet, akár az is lehetne a címe, hogy a Szürke 50 árnyalata: határok nélkül, vagy „BDSM Begins!”. (spoiler) Néha úgy tűnhet, hogy a karakterek tipikus horror bakikba esnek bele, de itt a folyamatos az oda-vissza vágás az áldozatok és a gonoszunk részéről. Mindkét oldal tanul a hibáiból az események közben és ezzel szépen eszkalálódik az egész helyzet. Váratlan, de egyben okos húzás volt példának okáért, mikor spoiler. Okosan tálalták a keresésüket és annak spoiler is, és lényegében mindenre kitértek annak kapcsán, hogy Mr. Reed miként készült föl a legtöbb lehetséges probléma megoldására. Az értékelőm elején említett Fűrész Jigsaw-jához hasonlóan ő is egy „mastermind” jellegű ellenség, kinek terve ugyan nem tökéletes, de tagadhatatlanul átgondolt és ördögi. A készítők láthatóan tudták a dolgukat, hisz remekül keltették és fokozták benne a feszültséget, ami már csak azért is meglepő, mert a belepillantva a filmográfiájukba, az első rendezésük, amin megakadt a szemem az a tavalyi, nem éppen élvezhetőnek mondható 65-volt… Egy ilyen alkotásnál az a kérdés is rendszeresen fölmerül, hogy: Elég tökös? Bevállal olyan dolgokat, amiket a műfajon belül nem, vagy ma már egyre kevesebbszer lépnek meg? Nos, ha valaki a gore, az ijesztgetés, vagy rettegés miatt néz horrort, az ebben csalódni fog. Ez nem egy olyan film, de mégis akadt benne olyan húzás, amire egyáltalán nem számítottam. Éreztem, hogy spoiler. Mondjuk utóbbi enyhén hihetetlennek is érződik, de ez van. Azért elég epikus és meghökkentő jelenet lett. Sok kérdés maradt a néző fantáziájára bízva is. Pl. Mióta űzi ezt az egészet? A többi áldozatát kereste valaki? Vajon azokat is hasonló módszerre cserkészte be?, stb.
Szép lassan rövidre zárva a szócséplést, mivel az ilyen terjengős kritikákat már kevesen olvassák: A film hangulata kellően a helyén van, komolyan közelíti meg a témáit, plusz szépen fényképezett, mégis vegyül néhol bele egy kis lazaság, humor (spoiler), ami segített picit oldani a feszültséget, de éppen csak annyira, amennyire kellett. Persze egy erősen a dialógusaira építkező horror mit sem érne rátermedt, és a határaikat feszegető színészek nélkül, Hugh Grant alakításától pedig szinte a hideg futkos az ember hátán, de a lehető legjobb értelemben. Szerencsére Chloe East és Sophie Thatcher (Neki van egy minimális Anya Taylor-Joy vibeja.) remek választásnak bizonyult mellé, hisz mindketten szépen tartották a frontot vele szemben, így nem érződött, hogy a veterán egyenesen lejátszaná őket a színről. Az egészben a legváratlanabb, hogy a jelenlegi állás szerint az Eretnek nálam az idei TOP10-es listán fogja végezni, melynek sorrendjébe már talán csak a Szer és a Szerelem ideje kavarhat be, ebből pedig következtethető, hogy szerintem nem egy félvállról vehető darab az év végi felhozatalban.

ui.: Egyébként tudjátok, hogy miből lehetett rájönni legkorábban, hogy a vendéglátójuk tényleg nincs spoiler? A Monopoly-ból. spoiler Na várjunk… EZ AZ EGÉSZ EGY BETEG REKLÁM VOLT A MONOPOLY-NAK?!

A Scott Beck és Bryan Woods duó leginkább a Quiet Place filmek íróiként hívták magukra a figyelmet, majd később az egész szórakoztató 2019-es Haunt-tal és az eléggé középszerűre sikeredett 65-tel rendezőként is igyekeztek több-kevesebb sikerrel szárnyakat növeszteni. Legújabb művükkel, az A24 égisze alatt készült Heretic-kel viszont abszolút szintet tudtak lépni és egyértelműen az eddigi legambíciózusabb, legjobb projektjük lett.

A vallás tematikája ilyen-olyan formában nagyrészt szokta képviseltetni magát a horrorokban, thrillerekben. Elég csak a több tucat szektás darabra gondolni, melyek java bemutatja, hogy milyen aljas, embertelen tettekre hajlamos az, aki maximálisan aláveti magát egy beszűkült világnézetű, megszállottakkal teli körnek. Nyilván ez egy szélsőséges szemlélet, viszont nem feltétlen tartom rossz dolognak azt, ha a vallási nézeteket és külső erőket figyelmen kívül hagyva az emberben van belül egy egyénileg elvetett hit.

Örökös, sokrétű, számtalan helyzetben előforduló téma, ez a film pedig különleges érzékletességgel foglalkozik a hit alapvető hipotéziseivel. Spoiler nélkül például, ha valaki két ajtó elé állít és elmondja melyik vezet a kijárathoz, azt szimplán elhisszük-e neki vagy mi magunk győződünk meg róla a saját szemünkkel mi van a túloldalon. Nehéz döntés, főleg ha csak úgy derül ki, hogy muszáj átmenni rajta, ráadásul úgy, hogy mindez egy nyugtalanító, idegen környezetben szegeződik felénk.

Rettenetesen tetszett, hogy itt a szavaknak milyen masszív élt tudtak kreálni az alkotók. Bevallom, egy kicsit aggódtam még az elején, hogy egy száraz teológiai eszmecsere lesz a végéig, de az író-rendezőpáros nem ragadt le ennél, és szerintem zseniális apróságokkal levetítve tudták fokozni a három szereplő közötti izzó feszültséget. A párbeszédek, gondolatserkentő elmélkedések mind briliánsan megírtak, főleg mikor már magán jellegű útra terelődtek. Muszáj kiemelnem azt a pillanatot, mikor Barnes nővér odamondja a társának hogy: „mivel fizikai erővel nem tudjuk őt legyőzni, ezért észérvekkel fogjuk”, hihetetlenül jól esett a fülemnek ez a mondat. De sok különböző tárgynak, esztétikus szimbólumnak koncentrált figyelmet, markáns jelentőséget szenteltek a kreatívok.

Természetesen horror/thriller lévén megkerülhetetlen a tettlegesség, azonban pont az előbb említett témakör és dialógok okán a cselekedetek nem csak úgy vannak, hogy úgymond „tÖrTéNjEn MáR VaLaMi”, hanem éppenséggel ezek miatt mögöttes fajsúllyal bírnak. Kiváltképp a fináléban, amiben még előkerül a csoda jelensége is, amiben ugye a legnehezebb hinni.

spoiler

De amúgy ha valaki nem feltétlen akar belemélyülni ebbe a témába, a film mint egy magas suspense-t generáló, fordított felállású home invasion mozinak ugyancsak remekül megállja a helyét. Amellett, hogy szakértő írói munka van a produktumban, rendezésileg is precízen kivitelezett. A kúria atmoszférája kifogástalan, az egyre jobban kibontakozó titkok érdekfeszítőek, néhány kikörvonalazódó sziluett hátborzongató, állandó a lüktetés, illetve előfordulnak nyersebb megmozdulások, hatásos csavarok.

A színészek szintén odatették magukat. Sosem voltam nagy Hugh Grant kedvelő, sőt inkább kerültem a filmjeit. Amikor meg sikerült beleszaladnom, akkor általában ilyen jópofiskodó bájgúnár alakításokkal traktált. Na itt fantasztikusan belesimul Mr. Reed végletekig ravasz, számító, némileg árnyalt lényébe, aki provokatív kérdéseivel, elmés reflektálásaival nagyrészt mindig egy-két lépéssel mások előtt jár, képletes markában tartva őket.
Sophie Thatcher engem már a 2023-as The Boogeyman-ben is kifejezetten meggyőzött, itt csodálatos kisugárzásával és fénylő tehetségével abszolút hitelesen ölti magára Barnes nővér személyét. A Thomasin McKenzie ikertestvérérének is betudható Chloe East-et ezelőtt még semmiben sem láttam, de ugyanúgy a megnyerő szépségével és teljes autentikussággal formálja meg Paxton nővért. Itt jegyezném meg, hogy a film egy bizonyos pontjától egy meglepően erős karakterfejlődés ment benne végbe, ami a kezdetben kissé naiv, visszafogott arculatú lányból idővel egy sokkal szókimondóbb, határozottabb jellem dominálódott. spoiler
Iszonyú jól esett, hogy megint egy olyan alkotással volt dolgom, ahol az úgymond főhősök full észszerűen gondolkodtak, következetes döntéseket, tetteket hoztak, így okvetlenül tudtam értük izgulni. A film végén felbukkanó főcím is megérdemel egy említést, hogy milyen formációban, milyen nézőpontból volt látható.

Végtelenül intelligens, fontos gondolatfolyamot gerjesztő, szuperizgalmas darab, tele maradandó, kifinomult apróságok garmadájával, átgondoltan megvalósítva, amin még hetekkel a megtekintés után is élénken tudok agyalni. Hiányzott már egy ilyen fajta élmény.

Erősen indított, a 10 csillag is esélyes volt. A valláskritika és az ezzel kapcsolatos filozófiai eszmecsere tetszett igazán, amit remekül ötvözött a horror elemekkel. A cselekmény beindulása után pedig kíváncsi voltam arra, hogy tudnak kiszabadulni (ha egyáltalán), milyen akadályokon kell átmenniük, de fejben máshogy képzeltem el, mint ahogy végül megvalósították. Ezt követően is élvezhető volt, de még mindig a teológiai aspektus tetszett, mintsem a horrorszál, utóbbi nem igazán volt rám hatással, aminek két oka lehet: rosszul vagyok bekötve (ez mondjuk ettől függetlenül igaz) és/vagy sokkal rokonszenvesebb volt a főhős a neurotikus kontrollmániája mellett is, mint az a két szentfazék, így számomra az ő életük nem volt tét, sőt, azért szorítottam, hogy ott maradjanak. spoiler Alapvetően azonosulok Mr. Reed meglátásaival, ugyanakkor a film több ponton gondolatébresztő; külön tetszett, hogy nemcsak a mainstream valláskritikára épít, hanem új megvilágításba is helyezi azokat. Pl. spoiler
Külön kiemelném a Jar-Jar hasonlatot is, mivel én is mindig azt mondom, hogy ennyi gőzzel fiktív karakterekben, szuperhősökben is lehet hinni, mint mondjuk istenben. Ami pedig Barnes nővér kijelentését illeti, pont az egyes vallások bigott képviselői torzítják el az eredeti tanok eszméit (természetesen más ideáknál is gyakori).
Minden tiszteletem azoké a színészeké, akik eltérő karaktereket is meg tudnak formálni, ahogyan ezúttal Hugh Grantet is jó volt látni, ahogy átváltott az eddig megszokott nyálas brit ficsúr szerepéből.

U.i.: Pluszpont a Marvel és DC idézésekből spoiler.

Nem egy olyan film, amit újra meg akarnék nézni. Egyszer nézős, elgonolkodtató ( bár nem mond semmi újat és semmi olyasmit amit más filmek korábban ne dolgoztak volna már fel ilyen olyan formában), a színészi alakítás elmegy kategória, bár vannak akik hanyat vágták magukat Hugh Granttől…hát nem tudom, nekem csak oké volt. Furcsa volt ilyen már már Jigsawra hajazó gonosztevőként látni, de szerintem semmi kiemelkedőt vagy korszakalkotót nem nyújtott. Szerintem az emberek nagytöbbségének is tudat alatt csak emiatt nagy durranás, vagy legalábbis ezért gondolják annak, mert azért valljuk be, ez a pasi csak nagyon nehezen összeegyeztethető a horrorral vagy thrillerrel.
A film egyébként horrornak szeretné eladni magát, de maradjunk annyiban, hogy ez egy PG13 pszichológiai thriller/dráma. Van benne egy vagy kettő hellyel közzel véresebbnek mondható jelenet, de ennyi, tényleg senki ne számítson egy Fűrészre, mégha egyébként a sztorija hasonló is ahhoz. Itt is ugyanúgy van egy öreg fószer aki megkattant egy cseppet, a házát átalakította labirintus szerű erőddé, mely csapdaként funkciónál a kiszemelt áldozatoknak, akik kénytelenek végigjátszani azt a játékot, amit a fószer kitalált nekik.
Mélyen vallásosoknak egyáltalán nem ajánlom, csak felidegesítenék magukat…kivéve ha az egyetlen, eredeti, igaz vallás hívei ;)

Elgondolkodtató, kevés szereplős, szinte végig egy helyszínen játszódó film, melyet szerintem nagyon könnyen színapdra is lehet alkalmazni.

Adott két, a 20-as évei elején járó lány, akik az Utolsó Napok Szentjeinek Egyháza képviselőiként járják a várost, hogy új híveket szerezzenek az Egyháznak. Magyarán: mormonok. Egy ilyen téritő útjuk során jutnak el Mr. Reed házához, aki korábban azt jelezte az Egyház felé, hogy ő bizony érdeklődik a tanításaik iránt.

A film jó 3/4-e filozófiai, vallási, etikai kérdések boncolgatása. A feszültséget csak a csapdába ejtettség, a kilátástalanság, a becsapottság érzése kelthet. Az örök kérdésre keresi Mr. Reed a választ: vajon van-e, s ha igen, melyik az egyetlen igaz vallás. Melynek a tanai megkérdőjelezhetetlenek, és melyik az, ami valóban elhozza a megváltást és a feltámadást. Végigveszi a három nagy világvallást: judaizmus (zsidó), kereszténység és iszlám. Feltesz keresztkérdéseket a Mormon könyvével kapcsolatban is, valamint a lányok hitét és valláshoz fűződő viszonyát is boncolgatja. Majd párhuzamot von az egyes írások, a Monopoly játék különböző kiadásai, valamint egyes dalok különböző feldolgozásai között is.
Gyakorlatilag egyfajta macska-egér játékot játszik velük, hogy aztán a végén bebizonyítsa nekik saját igazát.
Még behozza a szimulációs elméletet is, vagyis hogy mindannyian egy szimuláció részei vagyunk, s ez az egész élet nem igaz.
Szabadulószobát, csapdákat, de közben kis utalásokat is elhelyez.
Ügyes, fondorlatos, agytekervényeket megmozgató, elgondolkodtató film, mely végre nem az agyatlan szuperhősös zsánert erősíti.

Eléggé egy Shyamalan filmre emlékeztetett. De ez jobban tetszett, mint a legtöbb az említettől amit láttam. Horrornak nem mondanám, persze horrorisztikus de ez inkább csak eszköz arra, hogy fenntartsa a feszültséget. A helyszín, az atmoszféra is egy halálos labirintus érzetét hivatottak kelteni, de a tényleges labirintus és a tényleges veszélyek a fejben rajzolódnak ki a magvas eszmecsere nyomán ami nem csak csípős valláskritika, de végig érdekfeszítő lélektani macska-egér játék is. Tulajdonképpen ami erőszak van benne az a leggyengébb pontja, Hugh Grant pedig lubickol a nyájas manipulátor szerepében.

Ajánlom azoknak, akik csípik a feszültséggel machináló horrorokat (jumpscare és gore tekintetében kifejezetten nudli a film..) és szeretik az „okosan felépített”, előre szinte teljesen megfejthetetlen történeteket.

!! Izgalmas lehet azoknak is, akik a horrorok-tengerében egy kis frissességre vágynak és azoknak is, akiknek alacsonyabb az ingerküszöbe és valami olyan művet preferálnának, amiről még később hosszan lehet majd filozofálni. !!

Randi filmnek szerintem egészen jó lehet. :)

A képi világ csodaszép, a zenék „beszédes” választások, az egész film tele van utalásokkal, szimbolikákkal az első mondattól az utolsó jelenetig.. a színészek meg hihetetlenül élvezetes játékkal hozzák a karaktereiket.

Alapvetően lehetett volna egy kifejezetten „séma” darab, de maga a történetvezetés, a szereplők és a téma, amit körbejárnak (hit, létezés.. csak, hogy spoilermentes legyen az ajánlás) szerintem minden tekintetben egyedi lett. Hangulatában is.