Egy kivételes barát (2019) 71% 108★

Lehet klisés volt a mondanivalója, sokszor láttuk hallhattuk. Mégis igazak voltak, és ahogy előadta Tom Hanks, azzal a lelkemet is megmelengette.

Hát megmondom őszintén sokkal többre számítottam. Sablonos történet gépies végkifejlettel.
A főszereplő színész (Matthew Rhys) végig irritáló volt és a hirtelen „megtérése” villámgyorsan ment végbe. Én értem, hogy mit akartak sugallni ezzel az egésszel, ám ahhoz jóval több idő kell, mintsem százhét játékperc (főleg, hogy egy igaz történetről beszélünk).
Mikor január elején megláttam, hogy Tom Hanks tizenkilenc év után van ismét Oscar-díjra jelölve, nagyon megörültem, hiszen az elmúlt években mellőzte az Akadémia, viszont ez az alakítása nem győzött meg túlságosan (az öt mellékszereplő jelölt közül talán csak az ötödik a sorrendben). A Phillips kapitányban, a Kémek hídjában, a Sullyban, de még A Pentagon titkaiban is jobban játszott a színészóriás, mint ebben az alkotásban. Chris Cooper játéka azonban meglepett, nagyon jól hozta a nemtörődöm apafigurát.
10/6

Számomra teljesen új ez a 'bábmester' formátum.
Láthattuk már Jim Carrey Mr. Pickles karakterét, aki szintúgy gyermekeknek készített (és élő szereplőkkel) tanulságos műsorokat.

Igaz, ez egy életrajz ihlette film, de annak fantaszikus! Sajnos eddig nem ismertem Fred Rogers munkásságát, de ezalapján a film alapján kedves és önzetlen ember lehetett.
Neki mindenkihez van egy jó szava, mindenkin próbál segíteni ott, ahol tud, nem mellesleg jól is tudja közvetíteni ezeket.

Párhuzamba szeretném vonni itt Fred és Mr. Pickles karakterét annál a pontnál, hogy egyikük se szeretne beszélni az őket ért fájdalmakról, tragédiákról. Hozzájuk bárki fordulhat, de ők senkihez. Jól be is mutatják mind a filmben, mind a sorozatban ezt az önmagukba fordulást.

Annyiban nem tetszett a film, hogy Lloyd egyik pillanatról a másikra egy akkora személyiségfejlődésen megy keresztül, hogy szinte követhetetlen. Ha egy 10 perccel hosszabb lenne a film, akkor biztos kerek egészre meg tudták volna csinálni Lloyd karakterének történetszálát.

Azt mindenképp el kell mondanom elöljáróban,hogy úgy néztem a filmet, hogy közben mást is csináltam, éppen ezért a hangulat annyira nem jött át, viszont az elkapott jelenetekből egy-két gondolat igen, ahogyan egy-két jelenet is megmarad…. Hogy miért is néztem félszemmel a filmet annak az az oka, hogy sejtettem, hogy ez nem az én filmem lesz, ahogy nem is lett az.
Értem a mondanivalót, és értem a tudatosságot a kivitelezésben, de valahogy mégsem tudok együtt érezni vele. Lehetséges, hogy a főszereplő srác óriási karakterfejlődésen ment keresztül az mégis valahogy olyan összecsapott lett… A zenei betétek pedig lehet, hogy szükségesek voltak, mégis inkább idegesítettek. Összességében nekem kevés volt és még Tom Hanks sem tudta megmenteni a történetet. Lehet, hogy majd megnézem valamikor még egyszer, de most erre nem érzek késztetést.

A film háromnegyedéig azt hittem, hogy nem tetszik. Nem akartam lekapcsolni, mert annyira azért nem volt rossz, de már-már unatkoztam. Aztán a végére összeállt, értelme lett a bizarr bábos jeleneteknek, a szürreális énekbetéteknek meg mindennek.
A mellékszereplők is fantasztikusak, a casting nagyon jól sikerült.

Nagyon-nagyon sok ilyen filmre lenne még szükség, ami ilyen példaképeket állít elénk.
Nem mind giccs és nyál, ami az érzelmekről szól. Ez sem. Igazán lélekemelő élmény volt.

Tetszett, hogy Tom Hanks karaktere nekem, nézőnek is borzasztónak tűnt, mint ahogy a főszereplőtől is elhangzik, hogy “nyálas”, és ahogy a főszereplő megismeri és megváltozik róla a véleménye, úgy változott meg az enyém is. Nagyon életszerű volt a házaspár, benne a férfi – mint férj és újdonsült apa – megjelenítése. Hogy egyes férfiaknak tényleg idő kell, hogy felfogják, hogy az ő életüket is érinti a gyerek. Nem tudom, ez egyes férfiaknak miért nem esik le egyből, de tény, hogy így van. És ezt jól bemutatja, mintegy mellékesen, de teljesen hitelesen.

engem megérintett ez a film… ami a mai felhígult felhozatalban ritkán fordul elő velem, pedig aránylag sok filmet+sorozatot nézek. de nem is maga a történet, az sablonos volt. hanem kb. 4-5 számomra nagyon erős jelenet volt benne, sokszor szavak nélkül. és ez a színészi játék. Tom Hanks-et mindenben imádom. Matthew Rhys meg jól hozta a szomorú/meggyötört újságírót, az arcára volt írva végig.
Mr. Rogers olyan lehetett, mint Dr. Seuss… hátvagy Teréz anya. alapból nem hiszek az ilyen örök optimista/pozitív embereknek és az utolsó jelenetben árnyaltan ugyan, de megmutatták, hogy Fred Rogers sem lehetett tökéletesen az. az életéről szóló dokumentumfilmet is érdemes megnézni, én még a film előtt megtettem. különleges ember lehetett.

Ez egy leülős, gondolkodós, és tanulságos film. Az ember lelke valahogy megnyugszik, és képes lesz arra, hogy a kedves dolgokat szeresse, hogy a türelmet és odafigyelést tekintse a legnagyobb emberi értéknek. Azt vettem észre, hogy ez a mű nem csak be akarja mutatni egy hős életét, hanem a nézőt is el akarja gondolkodtatni. Ennek legjobb példája, ami nekem különösen tetszett, hogy ami a filmben 1 perc néma csend volt arra, hogy gondolkodjon el a szereplő azokon a tulajdonságain, amit a szeretet épített ki benne, az valós időben is meg volt adva a nézőnek, hogy nyugodtan végiggondolhassa ő is.
Tom Hanks pedig az a színész akiről tudjuk, hogy a tartalmas, komoly filmekre született. Különösen tetszett, hogy a másik főszereplő nem volt számomra ismert színész, így teljesen ezé a szerepé lett, és kimondottan jól alakított.
Őszintén szólva, a mai tömegfilmek közt üde színfolt ez a darab. Mondjuk jobban örültem volna, ha mai kontextusba helyezik, mert így nekem a régmúlt tökéletes illúzióját kelti, és nehéz elképzelni, hogy ilyen emberek a ma is élhetnek. De tudom, hogy ez a történet sem mai, így nyílván az eredeti környezetében akarták ábrázolni.

Tom Hanks elbűvölő játéka ide, Matthew Rhys hiteles játéka oda, univerzálisan szép üzenet és mondanivaló ide, jól felépített narratíva oda, a film egészen addig tud jól építkezni, amíg meg nem jelenik benne a tetőpont, utána a narratíva kicsit széttöredezik, s az addig jól felépített drámai-pozitív üzenet pedig inkább pátoszos ködfelhőbe burkolózik, amelyet még a kiváló soundtrack sem tud megmenteni. Az üzenete szép, a posztmodern művészetábrázolás és a mozgóképkultúra társadalomra gyakorolt modern hatásai szintén megjelennek benne, de igazán kiemelkedő alkotásnak nem tudok tekinteni rá. Mondhatni, hogy a film nem lesz a kivételes barátom, viszont ettől még egy kedves ismerősnek éppen nevezhetem. akivel egy hosszabb busz/vonatutazásom alkalmával találkozok, de többé nem valószínű.

Értékelés: 6.5/10