Egy asszony illata (1992) 87% 250★

Zseniális egy film, egyáltalán nem tűnt három órának. Imádtam Al Pacino minden rezdülését, tényleg lenyűgözően alakította a zsémbes, megkeseredett veteránt.
Chris O'Donnell pedig remek kontrasztot nyújtott hozzá. Furcsa páros, de remekül funkcionált.

El kell kezdenem klasszikusokat nézni, így egy ajánlásra ezzel a filmmel kezdtem többek között a listát. Tetszett, szépen fel van építve az egész, és hiába közel három órás, mégsem érződik annyira soknak. Nem vagyok egy Al Pacino fan, de ebben tényleg nagyot alakít, tetszett a játéka, megérte az a szobrocska. A zene és a fényképezés egyszerűen gyönyörű.

Ritkán nevetek ennyit egy filmen, de Al Pacino ismét hozta a formáját…
Egy megvakult zsémbes fickó az egyik főszereplő, aki már nem tud örülni semminek, bezárkózva éldegél egy fészerben. A családja nem igazán tud vele mit kezdeni így jobb híján megtűrik valahogy.
A másik főszereplő egy fiatal srác, aki látott „valamit" az iskolában és az igazgató kocsija bánta ezt. Szegény srác elég gyámoltalan, nem mer kiállni magáért és mindenki elnyomja…
Míg egy napon összetalálkozik két főszereplőnk és mindkettőjük élete megváltozik…

Egyáltalán nem erre számítottam és ezt jó értelemben mondom. Csak halvány részleteket dédelgettem erről a filmről, szóval úgy néztem, mint aki először nézi. Már az első képkockától tudtam, hogy szeretni fogom az ezredest, ezt a mogorván szentimentális vicces embert. Eddig nem sok Al Pacino filmet láttam, de ha csak fele ennyire jól játszik a többiben, az rossz film már nem lehet.
(Megemlíteném, hogy ez a film egy lánynak balzsam a lelkére: ahogy Frank beszél a nőkről, ahogy isteníti őket… :) )
Az egész filmet talán a kora miatt körbeveszi valami magasztos(?) aura, amennyire egy filmnek lehet aurája :) Teljesen a hatása alá kerültem, öröm volt végignézni és izgulni a szereplőkért.

Nem nagy szám, de valamiért tátott szájjal, pislogás nélkül nézem meg újra, és újra.
Vagyis akkor mégis csak nagy szám. Vagyis nagyon jó film. :)

Hogy ez a film majdnem három óra? Észre se vettem. Nincsenek felesleges sallangok ezért egyáltalán nem unalmas. Al Pacino-t imádom benne! Nem tudom hogy akadt a „kezeim közé”, de nem bánom, hogy megnéztem. Remek film.

Bajban ismerszik meg a barát…és a becsület is. Charlie szinte véletlenül ismeri meg azt az embert, aki később a legnagyobb hatással lesz rá az életben. Frank Slade, nyugalmazott alezredes mogorva, megkeseredett ember, akinek csak a szexen és a whisky-n jár az esze. Amikor unokahúga elutazik, ő is elutazik és magával viszi újdonsult bébicsőszét. Irány New York City! Búcsúzni akar mindentől, utoljára jól kirúgni a hámból. De előre megírt forgatókönyve végén mégis történik valami. Rájön, hogy ez a fiú visszaadta az életkedvét, mert bár sötétségben jár, mégis derengeni kezd valamiféle remény, hogy elfogadja önmagát és változtasson az életén. Talán még újra meg tudja a szívét érintetni Egy asszony illata, amitől újra igazán férfi lehet, akinek van kit magához szorítania. Amit Charlie visszaad Franknek, azt az alezredes is igyekszik viszonozni. Talán ez az egyik legfontosabb, amit kaphattak mindketten az életben, egy igazi társat, akiben még megmaradt a becsület, nem úgy mint az elitgimnáziumban, amely nem méltó ősei szelleméhez. Legalábbis sokáig úgy tűnik…
Úgy érzem nem kell méltatnom Al Pacino-t, mert az elismerések magukért beszélnek. Megérte a 2 és fél órát ez a történet, mert komoly témára hívja fel a figyelmet…és sajnos ez is egyre aktuálisabb mai sunnyogós, kommentelgetős világunkban.
Húha!!!

Imádtam. Úgy kellett ez mint egy falat kenyér. Bad ass Al, de most más oldalról. Ez az ember pont ezért zseniális. Rávilágít a filmes szerepeivel, hogy mennyire sok árnyalata, forrása és kivetülése van a keserűségnek, magánynak. Ez a film isz egyik gyöngyszeme. Végre egy film, amit kedvem van újra nézni. Oda vagyok és vissza.

Ez a film egyszerűen zseniális, etalon. Pacino legjobb alakítása szerintem, nem hiába kapott oscart is érte.
„Csak John Danielst akarok!
Nem Jack Daniles ezredes?
Neked Jack fiam, de én már régóta ismerem!”

A mai világ ezen kissé túlhaladt. A nőket parfümjük és kiejtésük szerint kategorizáló szexista, önpusztító, a saját családját elutasító katona sztorija. Bár Oscar-t kapott Al Pacino a színészi játék miatt, de nem értem, miért néz folymatosan tágra nyílt szemgolyókkal bambán maga elé egy olyan ember, aki korábban tökéletesen látott? Ösztönösen a hang irányába kellene fordulnia, és a szeme is pont ugyanolyan szinten kiszáradna, így pislognia kellene. Ha évetizedekig egy megtanult viselkedési séma alapján úgy beszélget emberekkel, hogy az arcukra néz (főleg egy magasabb beosztású katona), akkor a látás elvesztésével miért nem úgyanúgy reagál a társas kapcsolatokra?

Ami még zavart, hogy csak kiragadott jelenetek vannak a filmben, de nem mutaja be, hogy a szegény fiatal srác hogyan segít neki eligazodni egy fürdőszobában, segíti rá a wc-re, kíséri a reptéren az átvilágításnál (a reptéri átvizsgálásnál a fegyver kiderült volna, még ha poggyászként is, szóval erről miért nem tudott a srác?). Szóval a film csak nagyotmondó jeleneteket mutatja be a két személy kapcsolatából.
Ja, és hogyan bízhatnak egy vak embert egy az ápolására, segítésére nem képzett személyre a rokonok?

Szóval ha csak a szépségét nézzük, akkot nagyon csodás film. De ha már felmerülnek kérdések, úgy ez nem profi…