Édes Emma, drága Böbe – Vázlatok, aktok (1992) 78% 30★

A rendszerváltás után vagyunk a filmben, ami nem most volt ugyan, de sajnos annyira jól reflektál a mai pedagógus-helyzetre, hogy emiatt irtó nyomasztó volt számomra. Bemutatja a változás negatív hatásait és a hatalmas bizonytalanságot, instabilitást. Ugyanakkor nem igazán kötött le a film, néha untam.

Szabó István a 90-es évek elején hazatért, hogy készítsen egy filmet a rendszerváltozás utáni időszak magyar valóságáról. Egy „úgymond kisebb filmet”, ami nem nagy léptékekben gondolkozik, hanem egy kisebb közösség; a pedagógusok helyzetét elemzi az adott időszakban. A magyar politikai, társadalmi nagy változás árnyoldalát kívánta megmutatni az Ő életük helyzetével. Kritikusan rámutatott arra, hogy ennek a politikai átrendeződésnek voltak vesztesei is. Bár nem igen hiszem, hogy arra akart utalni, hogy a régi rendszer jobb volt, de aki nagyon akarta az akár erre is juthat a filmben ábrázolt keserű sorsú emberek helyzetével.
A film alcíme; Vázlatok, aktok. Ami illik is a filmhez, mert aránylag rövid és elég vázlatosan nyúl a témához, de nagyon érthetően, és számomra nagyon jól.
Az emberek a rendező ezt a filmjét talán nem ismerik annyira, mint a legtöbb díjnyertes alkotását, pedig nagyon is megérdemelné ez is az elismeréseket. Aki a rendszerváltozásról tanul annak ezt látnia kellene, mert az egyszerűbb emberek sorsát ismerhetik meg, nem pedig mondjuk az állandóan a magukat fókuszba helyező kétszínű politikusokat, vagy média személyiségeket. Ez az időszak nagyon sok ember számára hozott bizonytalanságot ezzel pedig a nyugodt élet lehetőségének legkisebb esélyét is kioltva keserítette meg az emberek életét.
A két főszereplő Emma és Böbe, két vidéki lány, aki Budapesten orosz nyelvtanárokként dolgoznak azért, hogy előrébb juthassanak, és végleg otthagyhassák a falújukat. Csak a szabad választások után már nem kötelező az orosz nyelv oktatása ezért ők feleslegessé válnak, hogy továbbra is tanárként dolgozhassanak kénytelenek munka után átképzésre járni és angolt tanulni. Az pedig, hogy valaki feleslegessé válik, nem tesz jót az ember önbecsülésének és az életkedvének sem. Mindketten munkásszállón laknak nagyon sok más emberrel összezárva, mert az alacsony fizetésükből nem telik saját lakhelyre. Ez a közeg a magánéletükre is kihat, mert az nem nagyon lehet ilyen helyzetben. A szakmai életük mellet a magánéletük is romokban hever.
Emma takarítást vállal magánházaknál kereset kiegészítésként, Böbe pedig más módon próbál plusz jövedelemhez jutni, ami a tragédiáját okozza. Mind a kettőjüknek tragikus a sorsuk, mert a vágyaikat képtelenek megvalósítani és ez nagyon frusztráló. Ez frusztráltság néha meg is mutatkozik a munkájukban, amikor képtelenek kelő türelmet és önfegyelmet gyakorolni.
Emma szerelmes az iskolaigazgatóba, aki nős, de persze a folytonos ígérgetések mellett sem hajlandó otthagyni a családját a kolléganője szerelméért. Mindig hisz neki, de a férfi csúful megvezeti és szerintem a nézőknek egyértelmű, hogy nem is kívánja életét a nőéhez kötni. A férfi az állását is félti a politikai változások miatt, azaz minden téren gyáva és megalkuvó. Ezt aztán Emma az arcába is vágja, már amikor maga is rádöbben a kellemetlen valóságra.
Böbe a jobb élet reményét a férfiak segítségével kívánja megvalósítani, de sajnos az ő sorsa még kegyetlenebb fordulatot vesz a film végére.
A film a történetét elég minimalista eszközökkel, szikáran és egyszerűen kevés „művészkedéssel” meséli, de a mondanivaló nagyon is érthető és átérezhető.
Nekem nagyon tetszett ez a film és ajánlom mindenkinek, aki szereti azokat a magyar filmeket, amik mondani is akarnak valamit, nem csak nagyon szenvedtetni a publikumot nézésük közben a rendező öncélú művészi ambícióinak kielégítésé végett.
Talán egy kicsit emlékeztett Szabó legutóbbi filmjére, a Zárójelentésre a témája és a mondanivalója kapcsán, csak azt sajnálom, hogy ez utóbbi nagyon távol áll minőségileg az Édes Emma drága Böbe-től.

Van egy erős love/hate kapcsolatom Szabó István filmjeivel. Valahol tenyérbemászóan művészieskedő, életszerűtlen párbeszédekkel teli kisujjeltartós alkotásoknak tartom őket – de közben mégis hatnak, megérintenek, elgondolkodtatnak, a sok maníros dolgon átüt az életszag, és a színpadias szereplőkben mégis lesz valami emberi, megérthető. A Szabó István filmek kicsit olyanok, ahogy egy romantikus lelkű tinilány a nyári vakáció alatt elképzeli, hogy milyen mélyenszántó párbeszédeket fog majd folytatni a neki tetsző fiúval/lánnyal (aztán mikor összefutnak a fagyizóban, még a köszönést is elbénázza).
Ezt a filmet is így néztem végig, néhol szemforgatva, néhol bólogatva.
Az Emmát játszó színésznő iskolában taníthatná az elveszett bamba nézést, az biztos. :D