A történet törvényszéki nyomozókról szól, akik a csúcstechnológia segítségével keresik a bizonyítékokat és oldják meg a bűnügyeket. Vezetőjük Mac Taylor nyomozó céltudatos és megszállott helyszínelő, aki azt vallja, hogy minden mindennel és mindenkivel összefügg. Sokoldalú, munkamániás… [tovább]
CSI: New York-i helyszínelők (2004–2013) 80★
Képek 14
Szereposztás
Kedvencelte 35
Várólistára tette 47
Kiemelt értékelések
Emlékszem, régen anyával ezt tartottuk a leggyengébb CSI-nak, majd mikro sokat néztük a Miami-t, megutáltuk, és hirtelen a New York-i lett a kedvenc. :D Nagyon élveztük, időnként nagyon-nagyon jó részei voltak, többségében szintén jók, viszont volt néhány olyan, ami szerintünk borzasztóan sikerült. De jó volt egyszer az elejéről végignézni, az első évad még nagyon fura volt. Meg is beszéltük, ha évekkel ezelőtt az első részt látjuk először, lehet nem is jutunk tovább. :D
A legkedvencebb CSI sorozatom. Nagyon fáj a szívem, amiért elkaszálták ezt is. Nagyon jó karakterek, izgalmas bűnügyek és szép képi világ. Külön tetszett, hogy a szereplők viszonya egymással nem volt esetleges, hanem szépen alakult egyik részről a másikra.
Talán ha 12-13 éves lehettem, mikor az első CSI részemet láttam (CSI: Miami volt). Épp nyaraláson voltunk és anyummal felkapcsoltuk a tv-t, hogy nézzünk valamit. Életem egyik meghatározó pillanatának nevezem azt az estét: azóta az álommelóm a helyszínelőség. Persze sose leszek az, meg persze merőben más a valódi helyszínelők dolga (jó pár könyvet olvastam a témában).
És aztán jött a CSI: NY kb. 15 lehettem :D. És belezúgtam Don Flack-be, de úgy rendesen XD. Akkor már végignéztem az első 4 évadot, aztán még egyszer, amikor beköltöztem a koliba és egyedül voltam.
Így majdnem 6 évvel később újranézni az egészet nagyon jó volt! Egyedül Jo Danville karakterét nem szeretem… Szép a lezárása, tetszett.
A kedvencem továbbra is az 1-4.évadig. És igen, Donba még mindig bele vagyok zúgva XD
Népszerű idézetek
Akkor vagy bátor, hogyha csak te tudod, hogy félsz.