Búcsúpohár (2018) 58% 5★

Régóta vártam ezt a filmet (Ifans miatt is, mert kíváncsi voltam mennyire vedlik át amerikaivá – nagyon, és a témája miatt is, hogy mennyire fog padlóra küldeni – nem nagyon).
Az 5 csillag is sok, ha a saját mércémmel mérem, de a végén lévő „In memoriam…” kiírás miatt megenyhültem. Ez tulajdonképpen O'Hare (ön)terápiás filmje. Ő írta, ő van a középpontban, a többiek meg csak halovány kellékek. Mintha direkt olyan semmilyen lett volna a többi karakter. A két nővért simán egybe lehetett volna gyúrni, a később felbukkanó báty pedig totál fölösleges volt, mert semmit nem tett hozzá a történethez.
A gyászról már rengeteg filmet láttam, lehet túldrámázni, érvágósra csinálni és lehet így… elidétlenkedni, majd átcsapni hisztériába. Nekem ez nem fekszik.
Egyvalami volt, amin én is rendre agyalni szoktam, hogy mi minden marad egy ember után, amit el kell rámolni. Ez az egyik leglélekölőbb feladat valaki halála után. Ezt az érzést teljesen visszahozta, de a többi idétlenkedés, infantilis vihogás és hisztizés nagyon távol áll tőlem.

Kellemesen indul de aztan totalis unalomba fullad a film. Az eleinte jopofa dumaaradat hamar faraszto lesz, es igencsak zavaro. Nem sok minden tortenik a filmben, ettol ugyan meg lehetne jo, de egyszeruen nem mukodik. Nem gondolnam hogy a szinesz gardan mulott, inkabb nincs megfelelo dramaturgia es lelek az egeszben. Egyszeruen elmaradt a varazs. Igy maradt az unalom es uresseg. Nem jo film.