Billy Lynn hosszú, félidei sétája (2016) 63% 27★

Nagyon világos minden, talán ezért is érdektelen (egyébként a regényről is nagyjából ugyanezt tudom elmondani). A karakterek távol maradnak, a szatíra egyáltalán nem szellemes vagy sokatmondó, a dráma nem elég árnyalt, és voltaképpen semmi újat nem mond. Ang Lee rendezése mégis hozzátesz valamit. A film eredetileg 120fps/3D/4K formátumra volt kitalálva, én sajnos egy sima 24fps/2D verziót láttam, ugyanakkor a kompozíciók valamit megőriztek az eredeti elképzelésből, így ha nem is maradéktalanul, de némi fogalmat lehet alkotni az eredeti verzióról. Ez pedig egy eredeti és kifejezetten filmszerű koncepció. Lee ugyanis vizuálisan megteremti Billy érzékelését, aki szinte mindentől és mindenkitől bizonyos távolságra van, a rá forduló figyelem pedig tárgyiasítja illetve felhasználja (legalábbis fel kívánja használni) a maga céljaira. Ez a fajta idegenség és zavarodottság pedig megkonstruálódik a befogadóban is, köszönhetően Lee vizuális eljárásainak (pl. a POV vagyis a szubjektív nézőpont szabálysértő alkalmazása). A kigondolt vizualitás voltaképpen tehát a mediatizáltságot jeleníti meg, egyfelől mint környezetet, másfelől mint alávetett, függőségi viszonyt.

irak, ptsd szindróma, és megalázó módon odahaza cirkuszi bábnak felhasznált, sportgálák nagyszünetében rendezett hatalmas zenés show-kban végighurcolt (erre utal a béna magyar – lefordíthatatlan – cím) kamaszarcú frontkatonák – ilyesmi a kerettörténete, ha valaki nem olvasta volna még a regényt (sajnos még én sem), amit ang lee filmre vitt, nem tudom milyen pontosan, így nem tudom, egyes jelenetek, egyáltalán, karakterek ott mennyire érvényesültek, pl. a pompom-lány, aki (mint sztereotípia) rendhagyó módon értelemmel is bírt, aztán mégiscsak kinyögi szerelmének, hogyan is szökhetnénk meg, hiszen küldetésed van, mész vissza a frontra! és hősünk, az újfent megtört lelkű őrmester mégsem „szökik meg” (leléphetne a pszichológus igazolásával), hanem megy vissza a vágóhídra.

a két sztár kissé kilógott a filmből, bár – ahogy ang lee fogalmazott, viccesen, találóan –, vin diesel szerepében stallone és buddha lett összegyúrva, valóban, a kopasz izomgyurka úgy kb. második komoly filmjében szerepel ezzel. kirsten nem annyira remekel, csak egy túlaggodó nővér, talán azért kapta a szerepet, mert folyton ideges és csak hirtelen gesztusai vannak… ellenben a két (remélem, új) sztár, a szakasz vezetője (hedlund) és a még szűz, gyakran el is piruló, de máris hősként ünnepeltetett billyt játszó joe alwyn igazán jól adják. (hedlund olyan remek szerepet kapott, mint mondjuk a 22-es csapdájának hőse óta senki!)
szóval elég jó – de nem mesteri – film a háborús hazugságról, nem csak azokról a hazugságról, hogy nem is volt irakban csúnya tömegpusztító fegyver, épp elég most az, amit a „haza” saját fiai és azok családjai arcába hazudozik. (mondjuk steve martin próbálta a genyát alakítani, de nemigen ment neki. hát istenem, valakire ráég a gyakori szerepe, mint katonákra a gyakorlójuk, egy rosszul ledobott napalm után…)

A könyvhoz képest jóval merevebbre sikeredett, kevésbé jöttek át a könyv finomságai a filmben. De ettől függetlenül egy nagyon szép filmet sikerült alkotni, ami kellőképp bemutatja a háború megítélésének az ellentmondásosságát. A képi világ egyes részei gyönyörűre sikeredtek.