Berlin-szindróma (2017) 63% 25★

Nehéz erről a filmről úgy véleményt írni, hogy ne húzza fel magát rajta az ember. Félre ne értse senki, nem az áldozatot akarom hibáztatni, mert nyilván nem övé a felelősség, ha elrabolják, de azért na! Rengeteg olyan hibát vétett, amit nem lett volna szabad, vagy legalábbis tehetett volna ellene valamit (vagy legalább megpróbálhatta volna). Nyilván más az eset, ha leütnek/elkábítanak, és egy pincében térsz magadhoz az ágyhoz láncolva, de itt nem ez történt. Először is a csaj alapból nem volt szimpatikus már a legelején sem. Oké, manapság divat a hátizsákos világjárás egyedül, nincs is ezzel baj. Mindenféle ember útra kel, de azért ez inkább olyanoknak ajánlott, akik rázós helyzetekben is feltalálják magukat. Ez a lány már látszólag is rendkívül introvertált, naiv, érzelmileg instabil és kicsit pszichésen is sérültnek tűnt, és az ilyenek még jobban vonzzák a becserkésző pszichopatákat, hiszen kevesebb ellenállásra számíthatnak tőlük, ami jelen esetben is igaz volt.

Íme néhány (spoileres) okosság, amire a főszereplőnk megtanított bennünket (avagy hogyan NE szökj meg):
1. spoiler
2. spoiler
3. spoiler
4. spoiler
5. spoiler
6. spoiler
Itt már nem tudtam eldönteni, hogy sajnáljam, röhögjek, a fejemet fogjam.. vagy mi.
7. Végül, spoiler
Tejóég…

Érdekesen mutatta be a Stockholm szindrómát, kifejezetten tetszett, de voltak mellékvágányok, amiktől valahogy mégsem vált kedvenccé ez a történet.

Natascha Kampusch óta nem tudom az ilyen jellegű filmeket „élvezni”, pedig elvileg a horror is a kikapcsolódás miatt született meg, mert jól esik izgulni, veszély nélkül megijedni.
Ez a film önmagában még jó is lehetett volna, de valami hiányzott belőle, és nem feltétlenül a hitelesség; én elhiszem, hogy léteznek ilyen naiv fiatalok, akikkel egy ilyet meg lehet tenni, és olyan szörnyetegek is, mint a férfi, aki mindezt végigvitte. Valahol szörnyű, hogy csak óvatosság és pénz kérdése az egész (a kollégák előtt titkolni kell a saját őrültedet, és nem hátrány, ha egy egész bérházat ki tudsz venni…).
Valami miatt mégis hiányérzetem volt, és ahogy ezeket a sorokat írom, már tudom is, hogy miért: lelkiség. Az nagyon hiányzott. Jelenetek jöttek-mentek, de a történet borzalma ellenére, mindenféle dráma nélkül el is vesztek a képernyőben. Nem tudtak közel kerülni a karakterek, megmaradtak annak, amik: egy könyvből eljátszott szereplőnek.
Amúgy a színésznő illett a filmbe, érdekes arca van, és jól tudta vinni a rászabott karaktert, míg a férfi nekem kicsit sablonos volt. A képi világ megfelelt, a közel 2 órát sem éreztem soknak, de a vége olyan összecsapott lett, hogy nem is értettem. spoiler
Szóval, lehet, hogy könyvben odaverne a lelkemnek, de így nem; pedig lehet olyan filmet készíteni, lásd a A szoba (2015)-t, vagy a 3096 nap (2013)-ot.

Szerintem jó film lett, kellemesen megijedtem és borzongtam tőle, bár a befejezése nem igazán tetszett. Túlságosan összecsapottnak éreztem, és volt ami felett elsiklott a film.
Szomorú amúgy, hogy vannak ennyire naiv emberek a világon.
Plusz nem értem a horror jelzőt rajta.

Nincs benne nagy pörgés, hogy horror? azt megkérdőjelezném de engem beszippantott!
Nem bántam meg, hogy megnéztem.
Egyre inkább rájövök, hogy jók az ausztrál filmek :)

Aludtam egy pár napot, mielőtt véleményt írtam volna. Át kellett gondolnom, hogy hogyan is állok ezzel a filmmel. Jelentem: pár nappal a megnézése és át gondolása után, tetszett.
Olvastam kritikaként azt, hogy a lány nem tett meg mindent, a szökése érdekében. Szerintem ez nem igaz. Na jó, az valóban igaz, hogy nem erőlködött minden percben azon, hogy megszökjön, de azért le a kalappal.
Zseniálisan manipulálta érzelmileg a csávót, aki már el hitte, hogy a lány mennyire szerelmes belé.
A szökés ( nyugi, nem spoilerezek) szerintem jól meg volt csinálva, én halálra izgultam magam.
Az erdei fagásós résztől kiráz a hideg, mégha csak gondolok arra a jelenetre.
A csávó nekem unszimpatikus volt. de a végére megkedveltem. Megkedveltem? Illik ilyet mondani egy pszichopatára? Vagyis a színészi játékát. Nagyon jól adta a szerepet.
A csajt kicsit untam a végére. Mindig az a riadt tekintet, meg nekem a stílusa kissé irritáló volt (bár lehet, hogy a film ott arra célzott, hogy kezd bedilizni ott benn, akkor nem szóltam, ha ez volt a cél). Meg nekem erről a színésznőről ne mondja senki, hogy parti arc. Az elején az a buli már nekem volt kínos, az erőltetett vigyorogtól, meg attól a bizonyos tánctól. Fújj.
A film csúcspontja nekem a kutyás rész volt. Aki látta az tudja. Szeresd, de úgyis addig szeretheted, amíg én mondom. Szeress engem…. Remélem spoiler mentes, de nekem e jött le tanulságként.
Jaaa és hatalmas enyje-benyje jár azért, mert számomra hihetetlen, hogy egy olyan anelba laknak, ahol sehol senki nem hal, nem lát, nem beszél és évek óta üres az egész. Se egy postás, se egy villanyszerelő, semmi. Szóval enyje.
Jó volt, fogom még nézni. Az angolomnak kifejezetten jót tesz.