A szoba (2015) 462

3 díj · 6 jelölés

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Ám ötödik születésnapja után Anya közli vele, hogy a világ a szobán kívül folytatódik, és ideje megtapasztalni azt, ami a falakon túl van. Ehhez azonban tervre és szökésre van… [tovább]

angol

Képek 18

Szereposztás

Brie LarsonMa
Jacob TremblayJack
Sean BridgersOld Nick
Wendy CrewsonTalk Show Hostess
Sandy McMasterVeteran
Matt GordonDoug
William H. MacyRobert
Joan AllenNancy
Tom McCamusLeo
Cas AnvarDr. Mittal

Kedvencelte 77

Várólistára tette 333


Kiemelt értékelések

kiruu 

Nehéz pszichológia hallgatóként úgy nézni egy ilyen filmet, hogy ne a szereplőket próbáld analizálni. Egy tanárom mondta nekem, hogy ahogy elkezdek pszichológiát tanulni, máshogy fogok nézni a filmekre, főleg az ilyen jellegűekre – és igaza lett.
A történet első fele durva, nyomasztó, és leginkább elképzelhetetlen. Egy dobozban, szobában élni és felnőni? El sem tudjuk képzelni. És mégis, Jack számára mennyit jelent az a szoba. Az információk többsége a film első felében derül ki.
Aztán éles váltás, és hirtelen a világban folytatódik a történet. Egyértelműen arra koncentráltam, hogy az anyától el kellene választani a gyereket, és mindkettejüket terápiára kell küldeni, külön. Hiszen Joy még mindig ugyanaz a 17 éves kamasz lány. Nem nőtt fel. Nem tudott. 7 évvel később egyértelműen PTSD-je van, komoly segítségre van szüksége, és meg kell tanulnia, hogy hogyan legyen jó anya.
Jack. Jack nekem lány. De komolyan. Képtelen voltam fiúként tekinteni rá, sőt, végig azt vártam, hogy benyögik, hogy hoppá, mégsem fiú, hanem lány. Ez sajnos nem történt meg, Jack tényleg Jack. Ő egy érdekes karakter. Annak ellenére, hogy milyen körülmények között nőtt fel, nagyon élénk a fantáziája, és épelméjű.
Számomra nagyon fontos karakter volt Leo, aki egyértelműen az a szereplő lett, akit meg is kedveltem. A kutyájával együtt. :) Kíváncsi lettem volna, hogy a nagyapa miért tette azt amit tett, illetve, hogy a nagymama és lánya között mi történt a múltban. Ezeket hiányoltam a filmből.
Durva volt, érzelmileg felkavaró, hirtelen, és gyors, de cselekmény szempontjából lassú. Engem az éles váltás zavart. A film első és második fele szöges ellentéte volt egymásnak, és az átvezetés nem volt fokozatos, hanem hirtelen történt minden. A végét pedig túl idillinek éreztem.

11 hozzászólás
Zahra 

Szóhoz sem jutok. Ez valami fantasztikus. A kisgyerek színészi játéka egyszerűen lenyűgöző :o
Meg a történet maga. Eléggé nyomasztó, hatásos és rendesen maga alá gyűr.
spoiler

Negative_Singularity

Édes istenem… mit láttam? A valóság tévévilágát – a hideg ráz még most is, ez ugyanaz a világ, amiben én élek. Ki tudja, hány szoba van még itt, mennyi Jack és Anya. Iszonyat erős és nyomasztó film, hihetetlen jó színészi játékkal (a kisfiút játszó gyerek valami elképesztő!). Nem is tudok érdemben nyilatkozni erről az egészről, írhatok bármit, úgysem tudná tisztán visszaadni az érzelmeimet.

Lehet akármekkora a világ, de ha nincs melletted az, akit szeretsz, végtelen és hideg űr itt minden – és legyen bármilyen szűkre húzva életed négy fala, nem számít, csak az, hogy együtt vagy azzal, aki a világot jelenti neked.

Köszönöm ezt a filmélményt, rettenetesen sok dologra ébresztett rá.

Nihilchan 

Ha thrillerként nézem, akkor az első része érdekesebb, ha drámaként, akkor a második. Kicsit nagy félúton a váltás, de mindent összevetve tetszett. A kisfiú pedig nagyon ügyesen alakított. Nyomasztó film, de ez adott a témája miatt. Nézhető, anyának talán jobban tetszett, mint nekem.

bkata12 

Nagyon régóta meg akartam már nézni, sokat elmélkedtünk rajta egyszer barátnőmmel, aki már látta akkor. Nagyon szeretem Brie Larsont és Jacob Tremblay-t, most sem kellett bennük csalódnom, nagyon jól játszanak, Brie játéka a szobából való kikerülés után különösen zseniális, határozottan megérdemelte az Oscart érte. Azt az egy csillagot csak azért vontam le, mert néhol untam kicsit, de egyébként remek film, pont annyira nyomasztó, hogy átérezzem a helyzetet, de ne akarjam megöngyilkolni magam.

Nocharity 

Kevés olyan film van, ami eléri, hogy hangosan cheereljek, vagy épp veszekedjek vele izgalmamban, de ennek sikerült. Jó döntés volt a kisfiú szemszögén keresztül mutatni a helyzetet, azt, hogy egy gyerek miként éli meg, hogy mennyire nem kérdőjelezi meg a körülményeket, amikbe beleszületett. Tetszett az is, hogy a fogvatartó nem feltétlen egy brutál állatnak volt beállítva, hanem egy teljesen átlagosnak tűnő pasinak, aki a való életben is lenne. A játékidő első felében együtt fedeztük fel a kissráccal ezt az erősen korlátozott világot, a másodikban pedig az újhoz szoktunk hozzá, vagyis a normálishoz. Meglepő, hogy a gyerekek mennyivel könnyebben képesek alkalmazkodni a környezetükhöz, és túllendülni az ilyen traumákon. Persze ez sem mindegyikükre igaz, viszont jó volt látni, ahogy a fiú lassanként kihúzza az anyját a gödörből spoiler. Nagyon sokat lehetne beszélni a film pszichológiájáról, de nem férne ki ide, úgyhogy csak annyit mondok, hogy nagyon elgondolkodtató. Kellett egy ilyen film, Brie játéka rendben volt, és Jacob is kifejezetten elviselhető volt a hisztik ellenére is.

Törpillaa

Nagyon tetszett a film. Megható és szívet tépő. Együtt izgultam velük mikor szabadulnak már ki végre, és annyira sajnáltam őket főleg a kis Jacket. Annyira elszomorító, hogy ez bárkivel, bárhol megtörténhet és a csodának köszönhetően egyszer végre ki is szabadulhatnak. Nyomasztó, izgalmas és tele érzelmekkel érdemes volt megnéznem ezt a filmet. A színészek jók voltak, de nálam Jack volt a nyerő annyira aranyos volt, és annyira ragaszkodott az anyukájához. Nagyon megkedveltem. Ezt a filmet csak ajánlani tudom

MLauri

Nyomasztó film rendkívül sok mondanivalóval..csomószor elbőgtem magamat közben..fantasztikus, ajánlom mindenkinek.

Bee

Ez a film olyan , hogy ha van is benne valami amit lehetne kritizálni , én nem akarom kiemelni. Nekem tetszett. Érzelmekre ható , izgalmas és érdekes … Csak ajánlani tudom .

Lunemorte

Először félbe hagytuk párommal, majd ma végig néztem, de irtó unalmas és kiszámítható.
Végig szenvedtem a filmet, a film közepénél kiderült, hogy a gyerek az nem lány, hanem fiú. Oké.


Népszerű idézetek

lipotdorka

I've been in the world 37 hours. I've seen pancakes, and a stairs, and birds, and windows, and hundreds of cars. And clouds, and police, and doctors, and grandma and grandpa. But Ma says they don't live together in the hammock house anymore. Grandma lives there with her friend Leo now. And Grandpa lives far away. I've seen persons with different faces, and bigness, and smells, talking all together. The world's like all TV planets on at the same time, so I don't know which way to look and listen. There's doors and… more doors. And behind all the doors, there's another inside, and another outside. And things happen, happen, happening. It never stops. Plus, the world's always changing brightness, and hotness. And there's invisible germs floating everywhere. When I was small, I only knew small things. But now I'm five, I know EVERYTHING!

lipotdorka

– You're gonna love it.
– What?
– The world.

lipotdorka

I'm sorry that I'm not nice anymore, but you know what? Maybe if your voice saying „be nice” hadn't been in my head, then maybe I wouldn't have helped the guy with the fucking sick dog!

Zakuro 

Jack: Amíg kicsi voltam, csak pisis dolgokat tudtam, de most, hogy 5 éves lettem, már mindent tudok.

Nocharity 

– When he's older, will you tell Jack about his father?
– Jack's not his.
– He's not his? So are you saying that there were other men?
– No. A father is a man who loves his child.
– Of course, that's so true in very real sense, but the biological relationship…
– But that's not a relationship. Jack is nobody's but mine.

Zakuro 

Joy: Nem tudom, mi van velem. Boldognak kéne lennem!


Hasonló filmek címkék alapján