Beépített hiba (2014) 60% 64★

Ha egy órával kevesebb lett volna, nem esett volna ki a fejem a számon a sok ásítozástól. Lehet az a baj, hogy nem voltam betépve ehhez a humorhoz, vagy mi volt ez… (röhögnöm kellett volna a sok pussy-s meg fart-os poénon?!) Az is rohadtul irritált, hogy a főszereplőnek minden mondat végén kimondták a nevét. Ennyiszer: Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc Doc. Elsőre is megjegyeztem, vazze! De azért még elmondták hetvennégyszer, hátha menet közben elfelejtem hogy hívják…
Az egyetlen amit értékelni tudtam a főszereplő (azért sem írom ki a nevét) és Bigfoot telefonbeszélgetései és közös jelenetei. Azokra fölébredtem. Próbálok még valami jót találni benne… öhm, 2 és fél óra után végre vége lett. Na annak kifejezetten örültem.

Két és fél óraaa! Miért?! Mit vétettek a nézők?? és valaki majd mesélje el nekem, hogy mit is láttam, mert nekem nem sikerült rájönnöm. Ilyen nagy színészek egy ennyire rossz filmben… Nem értem őket. Ebben semmi sem volt jó. A tehetség pazarlását is büntetni kellene. :(

Esküszöm, átjött a ’70-es évek meg a hippi életérzés, meg hogy mibe is keveredett a csaj spoiler. Doc vicces volt, de néha már túlságosan is szét volt csúszva, aztán hirtelen szupernyomozó lett belőle, aztán megint egy balfácán. spoiler
Tetszett is, meg nem is. Nekem kicsit Félelem és reszketés Las Vegas-ban koppincsnak tűnt. De valószínűleg csak az időbeli elhelyezés miatt. Ettől függetlenül, sajnos nem nyert meg.

Hát nem ájultal el a filmtől – max talán az unalom miatt. Az alapötlet szuper, ahogy kezdődik nagyon jó. De az egész, igazából… Unalmas, hosszú, vontatott és szörnyű. Az indokolatlan agyonrugdosós jelenet meg rettentesen szánalmas volt… Tényleg annak ott mi volt a létjogosultsága? Na mindegy. Egy szó mint száz: Ez a nyomozós filmek megcsúfolása.

Úgy érzem magam, mint egy passzív dohányos aki megszédült az őt körülvevő sok ilyen-olyan füsttől. Ülök, nézek ki a fejemből és próbálom eldönteni, hogy most valóban láttam-e valamit vagy csak elszunnyadtam és álmodtam egy zagyvaságot. Kár, hogy ennyire baromi hosszú film mert így biztosan nem nézem meg mégegyszer, hogy eldöntsem a dilemmámat.

Abszolút nem jött be ez a film. Az elején még nagyon próbáltam koncentrálni, de nagyon hamar feladtam, elkalandozott a figyelmem, és azt hittem sosem lesz vége. Összevisszaságnak tűnt, egyáltalán nem tudtam követni néha, ki kicsoda és miért, a főszereplőt kivéve az összes színészi játék felejtős. Sajnálom, mert ígéretesnek tűnt.

Nagyon szeretem.
Nagyon vártam is anno, a film alapjául szolgáló regény többször olvasott nagy kedvencem, meg Pynchon dolgai úgy általában is, úgyhogy mondom, tűkön ültem, hogy lássam.
Elsőre fura volt, nagyon sajátos tempójú, nagyon összemérhetetlen. Ami nem fura, én azt se hittem el eleinte, hogy akármilyen Pynchon-írás egyáltalán működőképes lehet filmen. Szóval először kicsit húztam a számat, de megvolt benne az a Valami, amitől nem tudtam nem újra- és újranézni. És egyre inkább előjöttek a Pynchon-i pasztellszínek, előjött a könyvben oly sok röhögést okozó, indokolt és indokolatlan paranoia, egyre jobban elkapott a zene, egyre inkább lenyűgözött a szereposztás, Larry szerepében óriási a Phoenix, talán a kedvenc szerepem tőle, de a Josh Brolin által megformált, saját gyásza béklyóitól fulladozó, lassan, magabiztosan becsavarodó és vezeklő Bigfoot nekem itt a csúcs.
Nekem még pikareszk elvontságában is sokkal meggyőzőbben mesél a hippikorszak végéről, arról az időről, amikor „a hullám végül megtört” (HST), mint pl. a Félelem és reszketés. Elsőre bámultam is, hogy mi ez a sok negatív értékelés, de aztán eszembe jutott, hogy a könyv ismerete nélkül sajnos mindenképp kimaradnak olyan jelentéktelennek tűnő nüanszok, mint pl. Bigfoot csokis banánja, ami itt a filmben sajnos csak egy indokolatlan poénnak látszik, pedig Bigfoot tépelődéseihez és jellem(vissza?)fejlődéséhez is támpontot ad az amúgy Kozmikus Banán nevű, nem túl bizalomgerjesztő termék. Most csakazérse mondom el.
A képi világ szikársága elsőosztályú, és bár nem PTA legjobb rendezése, de egy ennyire réteges és megterhelő alapanyagot nem is adtam volna talán más kezébe, szerintem nagyszerű munkát végzett.
Mindenképp érdemes elvégezni előtte a házi feladatot, és elolvasni az azonos című könyvet. hogy aztán kellően leszedálva fekhess rá ennek a furcsánszép filmnek a szokatlan sodrására.

Drug Noir.
A jo öreg Félelem és reszketés Las Vegasban jutott többször is az eszembe, csak ez kevésbé őrült. Szuggesztiv hangulat, jól játszik a noirral és imádtam a humorát.

Fogalmam sincs mit néztem több mint két óráig, de az már biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc PTA-filmem. Borzalmas volt, 1-2 vicces résztől eltekintve.

A film, amit borzasztóan szerettem volna szeretni. Nem tudom, mi siklott félre, hogy nem sikerült, és a vélemények alapján nem csak nekem.
Egyik oldalon lehet a film hosszúsága. 148 perc nem rövid, ugyanakkor hosszabb film is kötött már le maradéktalanul. Ez nem. Nagyon sokszor éreztem úgy, hogy nem történik semmi, és az is nagyon lassan, pedig voltak valami események…
Másik oldalon egyszerűen tét nélküli volt minden. Annyi szereplőt igyekeztek belezsúfolni a történetbe (ráadásul egyik úgy néz ki, mint a másik), annyi név repked, és annyira gyorsan hivatkoznak is ezekre a nevekre, hogy én bevallom, gyorsan elveszítettem a fonalat (amit mondjuk olyan erősen nem szorongattam). Úgy tűnik, minden véletlenszerűen történik a főszereplő magánnyomozóval (ez milyen képességekre enged következtetni?), ő megy előre, égeti két oldalán a jointot, aztán jönnek emberek és mondanak egymással egészen összefüggni látszó információkat önként. És aztán valami lelepleződik. Hogy mindenki benne van mindenben. Hát jó.
Az atmoszféra egyébként eléggé olyan, mint amilyennek én a 70-es éveket képzelem, persze erősen eltúlozva, ami a drogokat illeti. Mókásan használják nagyjából mindenre az Arany Szemfog kifejezést, amire bármilyen asszociációnk lehet. A színészek szépek-jók, de azt a kesze-kuszaságot nem tudják valamirevaló filmmé játszani.
Sztori: Doc Sportello lecsúszott magánnyomozót egy fülledt estén felkeresi régi szerelme, és a segítségét kéri. Szeretője ő egy ingatlanmogulnak, akinek a felesége és annak szeretője el akarják tüntetni említett férfit a hatalmas vagyonáért, amelyből csurranna-csöppenne a lánynak is. Innentől elszabadul a kavalkád, mindenki mindenben is benne van és mindenkinek mindenhova elér a keze. Doc ugyan próbál a felszínén evickélni az elszabaduló cunaminak, de az kérlelhetetlenül magával sodorja.
Óvatos fogyasztást javaslok, esetleg érdemes magatokat felkészíteni előbb a könyvvel – egy véleményben azt olvastam, az sokat segít.