Az Anjo-banda főnökének nyoma vész. Helyettese, Kakihara (a rocksztár Asano Tadanobu adja, aki valószinűleg az utóbbi évek legfantáziadúsabb maszkmesteri teljesítményét viseli, Kakihara szája ugyanis fültől fülig el van metszve, a nyílást pedig egy-egy gemkapocs tartja össze két oldalt. Ha… [tovább]
Az Anjo-banda főnökének nyoma vész. Helyettese, Kakihara (a rocksztár Asano Tadanobu adja, aki valószinűleg az utóbbi évek legfantáziadúsabb maszkmesteri teljesítményét viseli, Kakihara szája ugyanis fültől fülig el van metszve, a nyílást pedig egy-egy gemkapocs tartja össze két oldalt. Ha Kakihara valami nagyobbat szeretne le- vagy megharapni, egyszerűen kiveszi a gemkapcsokat, és HAMM!) rögtön nyomozni kezd utána, bár jakuza körökben köztudott, hogy nem csupán a gengszterhűség hajtja. Kakihara megátalkodott szadomazochista, aki ugyanúgy élvezi mások kínzását, mint azt, ha őt ütik, esetleg vágják, szúrják, stb. – és Anjo, ha máshoz nem is, ahhoz igazán értett, hogy a szart is kiverje embertársaiból. Kakiharának főnöke brutalitása hiányzik.
Amit a jakuzák nem sejtenek, az az, hogy Anjót enyhén szólva nehéz lenne életre pofozni: maga Ichi (Omori Nao) végzett vele, a titokzatos gyilkos, akiről szép lassan legendák születnek – Ichi pedig nem egyszerűen kivégzi az áldozatait, hanem a csizmájából előugró pengével szó szerint széjjeltrancsírozza őket. Tetteinek csak azért nem marad nyoma, mivel a mészárlás után rögtön akcióba lép Ichi külön bejáratú takarítóbrigádja, élükön Jijiivel (az undergroundfilm-rendező Tsukamoto Shinya (Tetsuo 1-2) alakítja).
A jakuzák döbbennének meg a legjobban, ha tudnák az igazságot: Ichi valójában egy szánalmas, idegroncs pszichopata, aki a legkisebb konfrontációtól sírógörcsöt kap. Jijii mintegy kondicionálta ezt az embergyereket; Ichit tévképzete – az a beléhipnotizált, hamis emlék, amelyet Jijii ültetett el az agyában, miszerint kamaszkorában egy iskolai verekedés alkalmával segítségére siető lány diáktársát az addig vele kegyetlenkedők megerőszakolták – tökéletes, a bűntudat és a trauma gerjesztette agresszió által irányítható gyilkológéppé teszi.
Kakiharát elbűvölik Ichi tettei, és most már nem csak főnöke feltalálásának, hanem a szuperszadista gyilkos megismerésének vágya is hajtja. Saját sorsának, mazochista vágyainak beteljesülését szeretné Ichi által: reméli, hogy a gyilkos valami frenetikusan fájdalmas halálvariációban végez majd vele. Az egyetlen probléma, hogy szövetségeseinek száma óráról órára csökken: a bandatagok, látva Kakihara a nyomozás során bevetett enyhén szólva szokatlan módszereit (az Anjo elrablásával eleinte gyanúsított konkurens jakuzát a háta bőrén átszúrt tucatnyi vaskampó segítségével, mint a füstölni való húst lógatja le a mennyezetről, aztán fémtűket szúr az arcába, végül pedig forrásban lévő olajat önt rá), gyors ütemben felhagynak a bűnözéssel – vagy legalább is eltűnnek a történetből. Furcsa mód Kakihara egyetlen igazán lojális embere a nemrégiben még rendőrségi állományban gürcölő Kaneko (Sabu, szintén filmrendező) marad, aki, ha már talpig szégyenben hagyta ott a jardot (elvesztette ugyanis a pisztolyát – mi ez, Fight Back to School?), bűnözőként helyt fog állni, ha a fene fenét eszik is. Az igazság órája, Kakihara és Ichi egymással való leszámolása pedig nem is várat sokáig magára.
http://index.hu/kultur/mozi/sokk1202/ [bezár]
