Atlantisz gyermekei (2001) 79% 88★

A film megpályázta az „öregember napi bölcseletei 5 percben” címet, talán valóban ezen a téren akart közölni is valamit. Nekem azonban túlságosan Megmondó Kapitány szagú volt, és semmi új gondolatot nem hallottam. Az ezen felül álló minimális cselekményt is ki lehet találni előre.

Nagyon érdekes egy film volt ez. Már a gyerekkoromban is belém égett a különös hangulata. Ez is azon King-adaptációk egyike, amelyek lehet, hogy kihagynak pár dolgot a könyvből és nem úgy adják azt vissza ahogyan kell, de mégis az a fajta atmoszféra, amitől messzire érződik, hogy ebben van valami King-i esszencia, azt bizony eléggé megmutatják. Nem tudom, hogy a fényképezés és Danna remek zenéjének szeánsza teszi ezt, vagy maga a történet és a karakterek elegek hozzá. Ki tudja.
A Nagurskis történettől máig a hideg futkos a hátamon, mint ahogyan attól a jelenettől is, amikor Bobby cipeli a hátán Carolt. Istenem az hogy van fényképezve, te jó ég! Már azért a pár másodperces szekvenciáért megérte megnézni a filmet. Hopkins mindig is az egyik kedvenc színészem volt, és a tőle leválaszthatatlan Sinkó László hangja és játéka csak még jobban felerősíti az ő amúgy is kivételes kvalitásait. Komolyan, az az ember…ahogyan beszél, öröm hallgatni. Egyszerre tud érzéki finom és kirobbanó is lenni. Anton Yelchin Bobbyja remekül egészítette ki az öreg Brautigan-t. Öröm volt nézni az ő játékát is.
A könyvet nem olvastam, így nem tudom, hogy ez mennyire volt rossz adaptáció, de kíváncsi vagyok rá, hogy King hogyan vélekedett róla anno. Megértem, hogy a fanoknak nem jön be a film maradéktalanul és több super-power-t látott volna szívesebben. Úgy érzem, hogy a prioritásokat kissé átrakta Hicks, mikor a könyv adaptálásába fogott ás inkább a Ted és Bobby kapcsolatára helyezte a hangsúlyt afféle coming-of-age felhangot biztosítva neki.

Nagyon érdekesen indult és elég sokáig nagyon jó is volt, de a vége nekem valahogy olyan semmilyen volt…. Nem is igazán volt benne fordulat vagy csattanó vagy tanulság, csak úgy vége lett.

Hopkinst nem lehet megunni, de Kinget sem. Nos, az Atlantisz gyermekei c. alkotás vegyes érzelmeket keltett bennem. Valójában végig lekötött, de azt szerintem tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy nagyon lassú a film folyása. Már-már az unalomig merül ez a lassúság, de aztán mindig történik valami olyan, ami visszazökkent a világába. Azt viszont nem szeretném látni a továbbiakban, hogy Hopkins hogyan válik modorossá, de reméljük ez nem fog megtörténni. Kellemes film. :)

Ismerős Hopkins, viszont meglepően jó Anton Yelchin. King adaptációk közül azok közé tartozik, amiket én kedvelek és örömmel nézek, bár olyan maradandó élményt nem adott, mint például a Halálsoron (1999)