Asteroid City (2023) 66% 122★

Kicsit álmosan néztem végig, mégis nagyon tetszett. Hasonló stílusú, mint a többi Wes Anderson alkotás, amiket korábban láttam, (Grand Hotel Budapest, Francia Kiadás, Henry Sugar csodálatos története) de hasonlóan érdekes és szórakoztató is. Nekem valahogy még mindig bejön ez a színpadias előadás, az egyszerű, mégis kreatív díszletek, illetve a látvány / az erős színvilág ezúttal picit a retró rajzfilmeket idézte. Mindemellett a szereposztás most is parádés, és szinte hihetetlen, hogy megfér ennyi nagy név egyetlen filmben. Nem is tudok egy-egy színészt kiemelni, mert mindenkit csak dicsérni tudok.
Az én kritikai érzékem mindenesetre kevés, hogy hozzá méltó, színvonalas értékelést írjak róla, de szerintem ez is megy az idei TOP10-es listámra, illetve mindenképp ajánlom, ahogy a fentebb említett többi WA alkotást is.

Az utolsó néhány filmje óta (a Grand Budapestet szerettem utoljára, de azzal is volt ezer bajom) teljes lejtmenet ez a csávó. Hol van már a Tenembaums…
A szokásos esztétika azért hálisten itt is jó, Bryan Cranston-on meg a gyalogkakukkon jókat mosolyogtam, de azon felül egyszer (többször) már ellőtt, fáradtan-fárasztóan tipikus Wes Anderson-karakterek támolyogtak fel és alá, valódi történet és valódi trauma-kibogozás nélkül. Legkésőbb az Isle of Dogs óta meg az az érzésem van, hogy ő már vagy a saját maga plágiumává változott, vagy ami még rosszabb, a saját maga plágiuma akar lenni.
Wes Anderson csinált egy veszenderszonos, velőtlen semmit, mert már mintha tudnà, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy frencsofil bölcsészlányok sikkantva eldobják a tangát.
Az utóbbi évek legdögletesebb moziélménye. Kár érte. Mondjuk a French Dispatch-nél jobb volt, de tényleg csak egy hangyahímtagnyival.

Wes Anderson az egyik aközül a néhány rendező közül, akiknek minden filmjét izgalommal várom és mindig megnézem. Nemcsak azért, mert a babaházas-képeskönyves pasztell esztétika abszolút az én világom, hanem azért is, mert nagyon szeretem, ahogyan karaktereket alkot és történetet mesél. Az Astreoid City is olyan, hogy pont elég szürreális elem van benne ahhoz, hogy mesés legyen, de mégsem ezeken van a hangsúly, nem ez teszi a történetet érdekessé és összetetté. Amíg például a Francia kiadásban több egymástól független kis történetet kapunk (egy újság különféle rovataiként elmesélve), addig itt egy színdarabot látunk, amit körbevesznek az elkészüléséről és elkészítőiről szóló kitekintők. Nincs egyetlen főszereplő, ahogyan nincs klasszikus értelemben vett kerek történet vagy lezárás sem. Helyette egy különleges helyen épp összeverődött kis csapatnyi különc figura életébe és lelkébe pillanthatunk bele, pont annyi időre, amíg azon a különleges helyen együtt vannak és átélnek valami szokatlant – legyen az akár egy diákforradalom, egy festményrablós kaland vagy a mostani esetben egy ufóészlelésbe torkolló sivatagi konferencia fiatal tudóspalántáknak. Mindez azonban (ahogy az Wes Andersonnál lenni szokott), csak makett-díszlet ahhoz, hogy olyan érzelmekről meséljen, mint a gyász, a szerelem, az elengedés, a magány.
U.I: Imádom, hogy minden Wes Anderson filmnek van saját színe. Ami a Grand Budapest Hotelnél a rózsaszín volt, az most a kaktuszsivatag homokos narancssárgája.

Wes Anderson munkássága abszolút ott van a kedvenceim között, a stílusa mindig könnyen felismerhető, mégsem unalmas. Az Asteroid City is azt gondolom, hogy tökéletesen tükröz mindent, ami Wes Anderson. A történetmesélés, a karakterek és a megszokott babaház effektus valamint a színek használata mind magával ragadó. Ez a film is szürreális, de nagyon szerethető darab, a hangulata szinte meserszerű, ugyanakkor van benne némi irónia véleményem szerint. Tetszett a színdarabos megközelítés, ahogy az is, hogy tulajdonképpen nem kerek a történet, de számomra mégis könnyen követhető volt. Vannak akik káoszként értelmezik, amit Wes Anderson csinál, de tagadhatatlan, hogy különös módszerekkel nyúl olyan érzelmekhez, mint a gyász, a szerelem, a magány és a búcsú attól, akit szeretünk – ez ebben a filmben nagyon is érzékelhető.

Fogalmam sincsen, hogy mire kellett volna számítani, nem ismerem a rendező munkásságát, de ez a film nagyon fura volt a maga különös módján.

A fantasztikus Róka úr mindig is a kedvencem lesz tőle, de a filmjei közül ez lett a legjobb. Nem láttam még ilyen keserű/ szomorú történetet tőle, nagyon megérintett. Egyébként is oda meg vissza vagyok a szimmetriájától, a színeitől, nagyon beszédesek, az 50-es évekbe helyezés ehhez nagyon adta magát. Imádtam.

Nagyon szép volt a helyszín és a díszletek meg minden, de csak ennyi…

Az Asteroid Cityben megvan minden, ami egy tipikus Wes Anderson filmhez kell: sztoriban sztori történet, babaház-szerű díszletek, pasztell színek, retró zenék és sztárparádé. A film keretét adó színdarabbal a rendező a színház világa előtt tiszteleg, a cselekmény pedig hangulatosan idézi meg az 50-es évek Amerikáját. A két történetszál viszont most valahogy nem simul igazán egymásba, és a humor túl sok időt elvesz a komolyabb mondanivalótól.

Spoilermentes kritika: https://www.roboraptor.hu/2023/06/12/asteroid-city-film…

Akárcsak a Grand Budapest ez is csalódás volt. Teljes káosz. XD

Zseniális képi világ, zseniális színészek, Wes Anderson rajongóknak kötelező. Nagyon szerettem volna szeretni a filmet, de nekem valami hiányzott. Pár év múlva újranézem, hátha…