Aranyváros (1940) 100% 1★

Sok minden szólt a film ellen. Rögtön az, hogy Flynn „örökös” társa Olivia de Havilland passzolta a szerepet, így nem jött össze az eredeti elképzelés, hogy újra összeálljon a Dodge City stábja. Aztán Flynn is bevágta a durcát, mert az Észak-Dél konfliktusból a déliek hősét akarta eljátszani és nem az északiakét. (Te kis butus, akkor hogy lettél volna a film végi fő-fő-fő hős?) Aztán az is legendás, ahogy Curtiz utálta Flynnt és fordítva, de ezzel még nem ért véget a morcoskodás mert Bogart sem kedvelte Flynnt és Scottot se, aztán Hopkins sem volt Curtiz szíve csücske. Szóval jóformán mindenki utált mindenkit, így lehet, meg se lepődtem volna, ha éles lőszereket használnak a film során. És most elnézést kérek minden Bogart rajongótól, de ő minden volt csak mexikói bandita nem. Az akcentusa meg borzalmas volt… de tény és való, hogy maga a karakter is elég vérszegény volt. Amíg a Dodge City-ben volt egy karizmatikus ellenségünk, itt volt egy vérszegény útonállónk. Azért a nyitójelenete tetszett, amikor még nem lepleződött le, hogy melyik oldalhoz tartozik. Jót mosolyogtam a kinek nagyobb a f… fegyvere versenyen (egyértelmű ki került ki győztesként, khm).
A sok nagy név mellé megkaptuk Hollywood leghíresebb kaszkadőrét is, Yakima Canutt-ot. Szükség is volt rá, mert megint olyan lovas jeleneteket produkáltak, hogy a végén már nem is számoltam hányszor koppant az álam. Amikor „Flynn” lovastól leereszkedik egy jóformán függőleges sziklafalon azt hittem egyszer használatos lovat-lovast használnak, mert kizárt, hogy azt élve meg lehet úszni. Döbbenet volt amit műveltek! Próbáltam is a neten kutatni, hogy vajon már megint hány lovat öltek meg a film alatt, de vagy egyet se, vagy eltusolták az áldozatokat…
Ami még nagyon tetszett a filmben, hogy hiába a polgárháború idején játszódott meg sem próbálta a nézőt beállítani az egyik oldalra. Mindkét fél szimpatikus volt és teljesen érthető a motivációja. Ez azért nem sok háborús filmnél sikerül, mert ugye mindig rá van kényszerítve az ember, hogy foglaljon állást. Egyedül a női karakter okozott némi képzavart, aki mint a tekegolyó csapódott egyik oldalról a másikra és maga sem tudta eldönteni, hogy ki mellé álljon (vagy feküdjön – ha úgy tetszik), de persze nem lehetett meglepődni a zárójeleneten…