Rachel egy igazi lázadó tinédzser és hisztikirálynő: iszik, bulizik, káromkodik. Amikor a lány autóbalesetet okoz, alkoholista anyja, Lilly számára végleg betelik a pohár. Mivel nem tudja kihez adni az izgága és lobbanékony lányt, Lilly kénytelen visszatérni arra a helyre, ahova a legkevésbé sem… [tovább]
Anya, lánya, unokája (2007) 134★
Szereposztás
Kedvencelte 11
Várólistára tette 65
Kiemelt értékelések
Számomra az egész dögunalom volt. Egyik szereplő sem tetszett, se az alaptörténet. Jóformán nem is figyeltem rájuk mi történik, mert egy idő után elvesztettem a fonalat.
Az utolsó 10-15 percig 7-est akartam rá adni, de érdemel ez többet. Főleg az értékeléseket elolvasva. (Lehet, hülye dolog, de néha fel-/lepontozok, ha úgy érzem, egy filmet torzan értékeltek.)
Azt hittem, egy könnyű kis filmecske lesz klassz női főszereplőkkel, némi romantikával, ici-pici drámával. Ez sokáig így is tűnt. Ezért is lett volna 7-es. Aztán fordult a kocka, finoman kezdték pedzegetni a titkot. Hivatalosan spoiler.
Sokakat idegesített Rachel viselkedése. Igen, valóban idegesítő volt. De Simon mindent szépen összefoglalt. Akiknek nehéz elfogadni, hogy valaki így viselkedhet, az spoiler. Rachel tökéletesen „hozta” az egyik jellemző reakciót spoiler.
A spoiler témáján kívül még másik fontos pszichós vonal az is, hogyan hurcolásszuk generációról generációra terheinket. És hogyan lehet szépen őket idővel letenni, megoldani, feloldani.
Nem azt mondom, hogy egy borzasztóan fajsúlyos film, vagy kötelező darab, de fontos témákról szól – szélesebb közönség számára is érthetően. Jó beszélgetésindító.
Közben nem szándékosan, de gyorsan megnéztem még egy Jane Fonda filmet, kerek 40 évvel későbbit :) (Az előző a Mezítláb a parkban (1967) volt.) Csak a szereplőgárdánál jöttem rá a végén… pedig hát ha jobban megnézem, a főbb vonásai megvannak.
Lindsay Lohan-től is jó alakítás.
Ó, és még valami. Lilly igyekezett jól reagálni spoiler, de azzal, hogy a lányával próbálta megbeszélni a félelmeit és nehézségeit spoiler, aki kamasz és maga az áldozat, az nem volt helyes. Hát persze, hogy spoiler.
Ó, és Garret Hedlund :) Kiskamaszként már a Trójában beleszerettem, aztán egy darabig mindenhol kerestem, de akkor még kb. senki sem volt… most meg már hopp, nem az esetem (és amúgy is férjhez mentem és kinőttem a kamaszkorból és nem rajongok színészekért).
Nem tudom hogy állok ezzel a filmmel. Tetszett is meg nem is. Az eleje számomra nagyon lapos volt és őszintén megmondom, hogy kicsit untam is. Viszont ahogy kiderült a titok, akkor már kezdett érdekelni. Nem gondoltam volna, hogy majd erről fog szólni az egész film. Azonban tetszett, hogy elővették ezt a témát, mert fontos és nagyon szomorú hogy ilyen megtörténik. Ami kicsit elvett a hangulatából az az állandó spoiler huzavona. Viszont megértem, hogy Rachel miért viselkedett így, egyszerűen így alakult ki. Minden fajta viselkedés mögött valami pszichológiai magyarázat áll. Nála egész egyszerűen az, hogy spoiler. És lássuk be, ez elég nagy dolog, ami elég mély nyomot hagy az emberben. Maga Lily viselkedése hihetetlenül idegesített. Hogy nem volt hajlandó hinni a saját lányának. Legyen bármilyen is a viselkedése, hazudjon is bármennyiszer, az lenne a minimum hogy ilyen dologban hisz neki. Viszont annak örültem, hogy ilyen jó kapcsolata volt Georgiaval. Egyébként a főszereplők mellett meg kell említeni Simont, aki hihetetlenül szimpatikus és jó karakter volt az egész film alatt. Nem mondom hogy újranézős lenne, de egynek elment.
Na ez volt az a pont, mikor már nem mertem egyből rávágni egy Lindsay Lohan-es főszereplésű filmre, hogy „ez biztos jó lesz!”. Sok filmjét szeretem, ez volt az első, amiben óriásit csalódtam… :/ Nekem ez nem tetszett, semmi nem tudott megfogni benne igazán, szörnyen lapos volt az egész történet… Tucatfilm. Többször nem kérem, egyszer is elég volt, bőven.
Nem is tudom, mit mondjak… Ebben a filmben alig volt normális szereplő (Simon), persze mindenkinek meg volt a maga oka nem normálisnak lenni. Rachel viselkedése valami elképesztő (annak ellenére, ami történt vele, azért egyszer-kétszer felpofoztam volna). A legrosszabb Lilly volt (meg persze a férje), spoiler. Ott voltak persze az előkerült komoly témák, amiket érint. Könnyedebbre számítottam, bár ez akár jobban is tetszhetett volna/tetszett, a főszereplő nagyon idegesített spoiler. Nekem 7-es.
Szórakoztató, kiborító, és egyben bájos feldolgozása nem is egy, de több problémának. Emiatt persze kicsit felületes, viszont nem banális lesz és nem ijesztően komoly.