Acélmagnóliák (1989) 79% 110★

Imádom ezt a filmet, mert ékes bizonyítéka annak, hogy az igazi színészeknek nincs szüksége mindenféle látványos effektre ahhoz, hogy élvezetessé tegyenek egy filmet.
Nagyszerű színésznők, szórakoztató és drámai játéka egyszerre.

A film után arra gondoltam: miért nem láttam eddig?
Hogy maradhatott ki?
Elindítottam a filmet és eszembe jutott, hogy inkább eredeti nyelven nézem. De mielőtt leálítottam volna, meghallottam, hogy ki Dolly Parton magyar hangja. Nem volt kérdéses, hogy szinkronosan fogom nézni.
Így is élvezhető volt.
Tetszett a film. Mondhatná bárki azt, hogy semmi extran, egyszerű film volt. DE NEM! Számomra nem. Végig élveztem, aztán a végén kaptam egy hatalmas pofont.
Sally Field vitte a hátán a filmet, nagyon szeretem őt.
Sokszor csak ámultam, hogy milyen jó nő Dolly Parton. A többiek is remekeltek, de sokszor idegesített Daryl Hannah..
Julia Roberts sosem volt kedvencem, itt se lett az.

Nemrégiben gondolkodtam épp azon, hogy nem igazán szoktam a nők közötti barátságot bemutató filmeket nézni, és őszintén, nem is nagyon tudnék olyan sokat felsorolni. Szóval ez a film kapóra jött, és még csak csalódást sem okozott. Annak ellenére, hogy lényegében női pletykálás volt a film felvezetése, igen hamar berántott, mivel érdekes karaktereket mutatott be, az egész film legnagyobb bravúrja pedig az volt, hogy ügyesen szőtte úgy az eseményeket, hogy hol ezzel, hol azzal a szereplővel tudtam egyetérteni. Remek megoldásnak tartottam a vizuális és tartalmi kontrasztot is. Általában valamilyen ünnep volt a háttér minden eseménynél, és már-már képeslapszerűen volt berendezve minden szoba. Ezekben az idilli környezetekben viszont olykor elég fajsúlyos témák kerültek elő, így a film által adott legnagyobb gyomros is még jobban fájt, és ki is csusszant belőlem: „Na ne! Most ezt tényleg meg merték lépni?”
Szép film, mely drámai szála ellenére is kellemes, és némi szirupossága ellenére sem lépi át a jó ízlés határait. Abszolút többször nézős darab.

Fú, nekem ez nagyon nem jött be. Az alapötlet még jó is lenne, de ahogy megfilmesítették… Szerintem borzalmas a dramaturgia, a forgatókönyv. A karakterek nincsenek eléggé kibontva ahhoz, hogy megértsem őket és ne szimplán csak idegesítsenek. Ugyanígy az idővonal is. Ugrálunk folyton az időben előre, de nem tudni, mennyi idő is telt el az előző jelenet óta, többször belekapnak olyan helyzetekbe, amik aztán nem futnak ki sehova, és már snitt, jött a következő kép. Annyira felületesnek hatott az egész film, hogy egyszerűen nem tudtam átérezni a drámát. Csak néztem, néztem, kapkodtam a fejem, és nem érintett meg a történet. Az volt az érzésem, mintha a film felét kivágták volna. Egyedül a spoiler -nél álltunk meg egy pillanatra, ott éreztem a drámaiságot, de aztán hamar elmúlt az is…
spoiler

Szerintem ennek a filmnek a cselekménye, ha csak szimplán leforgatták volna, nem tenne ki fél órát. Ehelyett majdnem két órás lett, szóval a fennmaradó másfél órában volt, hogy azon gondolkodtam, hogy most tulajdonképpen miről is szól ez az egész… ennek ellenére tetszett az a könnyedség ahogy követték egymást a vicces majd drámai események és tulajdonképpen mindig volt valami feloldás, amin lehetett nevetni. Ehhez nagyban hozzájárult Olympia Dukakis és Shirley MacLane kettőse, és ezzel el is érkeztem oda, hogy igazából miért tetszett ez a film. Miattuk.
éééés végre találtam egy filmet, amiben nem utáltam Shirley-t! :)

Azt hittem, hogy ez feel good film – nagyrészt az is, bár mai szemmel nagyon lassú – a második fele nagyon megterhelő volt. :(

Hatalmas és jó párbeszédekkel teli a film. A drámai és a vicces részek olyan gyorsan váltották egymást és ez néhol felkavaró volt. Ezek a váltások hozták meg a filmben az emberi dolgokat. Ebben a filmben megvolt az emberség, az élet miben léte.
Igaz, hogy régi a film, de a mondanivalója még manapság is megállja a helyét szerintem.

A kora meglátszik rajta, de ennek ellenére élvezhető, kellemes kikapcsolódást nyújtó film. Többször is váratlanul ért a könnyed hangvétel után a drámai rész, ezért nekem az egész film elég hullámzó volt. A női szereplők ennek ellenére nagyon jól hozták a karaktereket, Dolly Parton már abban az időben is döbbenetesen jó nő volt. Sally Field színésznői géniuszához kétség sem fért már akkor sem, én mégis a két öreglányt emelném ki, dönteni sem tudtam, ki szórakoztatott jobban, Olympia Dukakis, vagy Shirley MacLaine, a közös jeleneteik voltak határozottan a film csúcspontjai.