A tévedés áldozata (1956) 77% 44★

Az eddig megtekintett Hitchcock filmek közül (a Psychotól eltekintve) ez tetszett a legjobban, elsősorban a történet és a remek színészi alakítások miatt.
Henry Fonda és Vera Miles is nagyon jók voltak, és a szinkron is tetszett.
A sztori amúgy simán megtörténik ma is, bár az igaz, hogy a kihallgatás, a szembesítés, stb. azért ma már biztosan nem így megy, ahogyan ebben a filmben megjelenik. (Pl. Engem nagyon zavart, hogy a rendőrök végig Chrisnek meg Manny-nek szólították a gyanúsítottat, Christopher Emmanuel Balestrerót)
Egyedül az nem tetszett benne, hogy a feleségnek elborul az elméje… szerintem ezt nem oldotta meg túl jól a film, túlságosan egyik percről a másikra történt, előjel nélkül.
Jó film volt, egy érdekes jogi eset és valódi dráma. Hitchcockot nem kedvelőknek is jó szívvel ajánlom.

Ha nem igaz történet alapján készült volna, azt mondanám rá, hogy már túl abszurd…
Mivel gyengéim a nyomozati/tárgyalótermes filmek, eleve jól indult a történet és egészen a végéig odatapasztott a képernyő elé. Azért az amerikai büntetőjognak is megvan a maga „szépsége” legalább a miénket ezek után jobban lehet értékelni
Henry Fonda-nak nagyon jól állt ez a csendes, visszafogott szerep. Minden rezdülésében ott volt a kétségbeesés.
Maga a film nem egy átlag Hitchcock mű, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne jó (sőt, nálam eddig ez a top).

@Nagareboshi_GIN ódákat zengett erről a filmről, és nem kellett csalódnom. Hitchcock munkái rendesen tudják borzolni az ember idegeit, azonban itt ez hatványozottan igaz, mivel a történet valós eseményeket dolgoz fel. Manny pokoljárása pedig olyannyira groteszk, hogy nehéz elhinni, valóban megtörtént. Pedig szegény férfi és felesége valóban ilyen hányattatásoknak voltak kitéve. Egyik csapást követi a másik, életük pedig mihamar darabokra hullik.
Fonda és Miles fantasztikusak. Előbbi a mindig nyugodt természetével, mély tekintetével teszi igen hamar szimpatikussá a figurát, aki bízva-bízik abban, hogy sikeresen túljutnak a gondokon. Miles pedig nem egy jelenetben lopja a showt. A film eleji mintafeleség csakhamar megtörik a súlyos nyomás alatt. Igazi csúcspont amikor magából kifakadva kezd el röhögni, majd sírni, mikor kiderül, mindkét tanú meghalt időközben.
Különleges darab ez a rendező munkásságában, mely sokkal nagyobb figyelmet érdemelne.

Egyszernézős Hitchcock, magához képest nekem kicsit gyengécskébb volt.
Igazából az látható jól a filmben, hogy H. egy kicsit bulvárszerű újsághírből is tud rendezni egy nézhető filmet. Volt benne egy-két fura dolog, hogy sokszor összehúztam a szemöldökömet, hogy ne vicceljünk már, valóban ilyen egy kihallgatás meg egy írásösszevetés, de hát a fene tudja mi volt normális az 50-es években.

Henry Fonda zseniális a szerepében, süt róla az egyszerű optimista ember fájó komorsága, aki nem érti hogy történhetett vele ilyen. Egyszerre szomorú és bizakodó, az a fajta aki fekete fehér megoldásként látja az életet. Mindent ő vitt el a filmben ami jó volt, volt pár jelenet amikor szorongtam és baromira szántam ezt az embert, kedvem lett volna megölelni. Egyszer nézős, de van benne tartalom.

Nem tudtam mi fog a mester kihozni a filmből, mert bár annak ellenére, hogy az élet írta, szinte mindent el tudtam képzelni zárásként. Mivel semmi kétségem nem volt spoiler nem értettem, hogy a film miről fog másfél órán keresztül szólni. Aztán mégis csak elkezdtek alakulni az események és a végére kaptunk egy számomra teljesen meglepő végkifejletet.