Vajon ki gyilkolta meg Miles Archer-t? Senki nem sejti. Archer társa, Sam Spade magánnyomozó azonban tudja, hogy barája egy értéktelennek tűnő szobor eltűnése ügyében nyomozott, amikor valaki kioltotta az életét. Miközben Sam a gyilkost keresi váratlanul három titokzatos ügyfél is felbukkan nála… [tovább]
A máltai sólyom (1941) 99★
Képek 6
Szereposztás
Kedvencelte 11
Várólistára tette 70
Kiemelt értékelések
Fuh… Olvasás mellé tettem be, hogy legyen valami háttérzaj, ehhez képest a könyvhöz hozzá sem nyúltam, végig lekötött. Előítéletes voltam a film korával, nem hittem volna, hogy a ’40-es években ilyen remekmű is születhetett.
A hangulat teljesen beszívott, az a fajta atmoszféra uralkodott, ami még színesben is rám ütötte volna a nyomasztó érzetet, hát még így, fekete-fehérben. Igen, ez volt az, amit film-noir-nak neveznek, ez az igaz, zsigeri műfaja, amivel azt hiszem, sikerült egyből szerelembe esnem.
A történet csavarossága meg külön hab a tortán, nyilván lehetett sejteni, hogy kb kinek mi az indítéka, és, hogy ki az igazi bűnös, de azért a végén csak adott egy pofont a befejezés.
Cairo és Spade párosát pedig imádtam, rettenetesen jó karakterek, nem tudok mást mondani, csak azt, hogy imádtam, tényleg.
Nem is értem,hogy lehetséges hogy ezt a filmet még nem láttam eddig.
Nagyszerű történet jó színészek és hatalmas dumák. Nem véletlenül tartják alapműnek és a film noir legnagyobb filmjének.
Igazából nem is tudom, miért akartam megnézni, amikor a könyv se tetszett. talán csak a kíváncsiság hajtott, hátha ez jobb lesz. nem jött be.
volt benne pár jó duma, de nekem ez az egész túl mű.
Népszerű idézetek
– Thursby meghalt?
– Igen.
– Hogy nyírtam ki? Feledékeny vagyok.
– Négyszer hátba lőtték egy 44-essel vagy egy 45-össel az utca másik oldaláról.