A sárkány közbelép (1973) 72% 55★

Valószínűleg ez a legjobb és a legérettebb Bruce Lee film, aminek a 2020-as években lehet egyfajta bónusz jelentősége. Ha el is fogadjuk, hogy Lee nem csak a harcművész-filmek, de általában véve a világszintű közönséget megszólító távol-keleti filmek James Deanje, akkor is számolnunk kell azzal, hogy nagyszerűsége az idő múlásával már messze nem annyira magától értetődő, mint a maga idejében. Kamera előtti jelenléte és karizmája fogós, de egyáltalán nem tűnik kedvelhető, joviális hősnek, színészi képességeket pedig jószerével nem is villant. Az általa prezentált akciót követői látványosság és volumen tekintetében is fölülmúlták, maga a filmográfia pedig éppen akkor szakadt tragikusan félbe, amikor épp csak elkezdte kiforrni magát – és a finoman szólva is szemét minőségű posztumusz megjelenések csak csorbíthatták a hírnevet.

Mert legyen bár Lee bármennyire is kompakt közéleti jelenség, sokféleképpen halhatatlan ikon – ámbár azon is lehetne gondolkodni egy kört, pontosan minek is az ikonja –, szerintem már bőven a többedik filmkedvelő generáció nő fel úgy, hogy számára nem magától értetődő és nem is olyan könnyen megérthető a benne rejlő vonzerő és jelentőség. Talán emiatt fontos elsősorban, hogy Lee végül csak lerakott az asztalra egy filmet, ami minőségében és kivitelezésében túlmutat a megkérdőjelezhető zsánermozikon és legendás, de egyúttal elmémesedett, gyerekes verekedésorgiákon.
Aligha véletlen, hogy ehhez hollywoodi szintre kellett jutnia. A sárkány közbelép azon ritka filmek egyike, amikben az amerikai filmgyártás mindent egységesítő, mindent minél szélesebb közönséghez eljuttatni akaró bevételközpontúsága segített egy legenda magasabb szintre emeléséhez. Ez a film egy James Bond-sztorikat idéző kémtörténet, amiben összemosódik a harcművész-mozik jellegzetes esztétikája az amerikai akciófilmekkel és a blaxploitationnel – mondhatni, mindenki megkapja, amire vágyik. Van benne dörzsölt fehér főhős, dörzsölt fekete főhős, mindenre elszánt ázsiai főhős, minden téren fenyegető, ördögi tervben utazó főgonosz, kegyetlenül kinéző verőember, sok szép ázsiai és egy szép fehér nő, villanó mellek, kábítószer, zárt világ, nagy tétek… Tulajdonképpen a korabeli szórakoztatóipar egyfajta csúcsteljesítménye ez a mozi, amiben a nagy amerikai stúdió bevezeti az amerikai piacra a legnagyobb ázsiai hőst, ráadásul remek arányérzékkel mindent megtesz, hogy Lee a számára legmegfelelőbb módon érvényesüljön. A cselekmény fináléjának nem túl nagy volumenű, de kivitelezésében elképesztően jól sikerült verekedése lenyűgöző, a tükrökkel felvett jelenetek tökéletesen kifejezik Lee lényének elementáris erejét, azt, hogy a fickó számára a harc a legvégső művészi kifejezőeszköz lett, ami nyilvánvalóan kikívánkozott a buta és kőegyszerű verekedős filmek szabta keretek közül. Elképzelni is szédítő, miket csinálhatott volna Lee a hetvenes évek további részében, hogyan fejlődött volna általa a nélküle végül egyre látványosabbá, majd egyre viccesebbé váló, de saját kényelmes korlátait sosem leküzdő harcművész-zsáner.
Ugyan az alkotói háttér javarészt Lee saját embereiből tevődött össze és végül Robert Clouse sem vitte túlságosan sokra rendezőként, a mozinak nagy és jellegzetes erőssége Lalo Schifrin zenéje – az első hangtól az utolsóig rá jellemző zenei betéteket hallunk, amik meglepően erősen támogatják A sárkány közbelép arculatát, pedig hangszerelésük és stílusuk alapján a Kelly hőseiben megteremtett hangulatra hajaznak leginkább. Ugyancsak spontán „osztálytalálkozót” tart a karatefilmek három nagy hőse, Bolo Yeung, Sammo Hung és a még csak mellékszerepben megbújó Jackie Chan.

Mindenképpen ajánlott film, illetve tökéletes választás a „ha csak egy Bruce Lee filmet akarsz látni” témában – illetve mindenképpen ezt a cuccot érdemes választani, ha egy külsősnek akarjuk bizonygatni, mennyivel több volt Lee egy sikongatva rugdalózó kínai csávónál.

Sosem tudtam komolyan venni a keleti harcművészeti filmeket, mert mindig olyan pofákat vágnak benne, hogy röhöghetnékem támad. Sajnálom, mert a tudás és képesség látszik rajtuk és itt azért nem arról van szó, hogy bemegyünk a kondiba nyomunk párat meg majd a CGI elintézi, hogy repülni tudjunk a levegőben. Szóval próbáltam erre koncentrálni és nem a kidülledő szemekre és Linda sikolyokra.
Bruce Lee hihetetlenül fiatalon már olyan tudással rendelkezett, amit más csihipuhi celebek egész életükben nem fognak tudni megszerezni. Mindegy is volt hát a történet, nekem elég volt, ha őt mutatták.

Talán sokan nem értenek ezzel egyet, de szerintem A sárkány közbeléppel tetőzött Bruce Lee sajnálatosan rövid mozikarrierje. Nem azt mondom, hogy ez jobb harcművészeti film a többinél, mert volt nem egy pörgősebb és keményebb filmje, de valahogy engem ez, profi vágásokkal, plánokkal és rendezéssel, továbbá rendkívül fogós zenei témákkal fűszerezték meg a produkciót, sokkal jobban szórakoztat, mint egy első sorban kungfumozdulatokkal operáló film. Abban is biztos vagyok, hogy John Saxon és Bolo Yeung karrierjét is nem kicsit lendítette fel ez a film.
Azt viszont sajnáltam, hogy Bolo karaktere nem kapott valami izmosabb bunyójelenetet.

Mai szemmel már mókásnak tűnhet, mégis, kitűnő harcművészeti film.
Emlékszem, egy időben végignéztem az összes Bruce Lee filmet. (Szegény szobatársam. Ő nagyon szenvedett. :D) Talán ez volt az, aminek a legjobb volt a dinamikája és nem volt benne annyi üresjárat.

Summa summarum: klassz.