A nagy szépség (2013) 77% 95★

Hát nekem ez nagyon nem.. Három részletben néztem meg végül és a várólista csökkentős kihívás miatt fejeztem csak be, de így is unatkoztam és elpazarolt időnek érzem. Olyan művészfilmes érzésem volt közben, hogy biztos valami mély értelmét kellene keresni, csak én nem találom.

Hát ez most nem igen tetszett. Olyan művészfilmes volt – vagy akart lenni az egész, de egyáltalán nem jött át. A színészek jók voltak, de a sztori nem kötött le. Inkább csak unatkoztam rajta.

Rossz ez, menthetetlenül és különösen annak tükrében, hogy mennyire ajnározzák. Sorrentino, a híres és Oscar-díjas „kliprendező” ez alkalommal merészebb álmokat dédelgetett. Kár, hogy nem gondolt az életről, az öregedésről, a romlottságról, művészetről semmit. Filmje annyira értékes és tartalmas, mint azok a performanszok, amiket Jep megtekint a történet során. Megélt élet helyett régi művészfilmeket idéz az életről. Kínos. A gif-generáció zabálta, nem csodálom, a legtöbb beállítás tökéletesen alkalmas arra, hogy kiszakítsák a kontextusból, alá pedig oda lehet montírozni a filmben elhangzó sok örökbecsű falvédő szöveg közül bármelyiket.
Fogyasztásra ajánlott!

Biztos találnék benne én is hibákat, de nem akarok. A vicces részeket végigröhögtük, és szép volt és érdekes, művészi és érzékeny, könnyen szerethető. Mit akarjak még? Szerettem a szereplőket is mind egy szálig.

Fellini feltámadt!

Az elején jó darabig nem gondoltam volna, hogy valamire, bármire is értékelni fogom a filmet, nehéz volt átállnom 4-5 Jack Lemmon után agyilag. De ahogy vége lett ennek a 140 percnyi gyönyörnek, máris kezdtem volna újra. Nem csak hosszú, de vannak benne felesleges(en hosszabb) (viszont hangulatteremtő) percek, de olyan ez, mint….mint bármelyik cselekvés, tevékenység, aminek a művelése mondjuk a fizikai haladást szolgálja, de mi lenne, ha nem haladni akarnánk előre általa, hanem leginkább élvezni, kimeríteni az összes csodás és különleges érzést, amit közben tapasztalunk? Mondjuk úszunk, de nem érdekes a haladás, és nem is víz vesz körbe, és ezért élvezetes és gyönyörű, ahogy körbe ölel ez az anyag. Ilyen módon tetszett, és lubickoltam benne.
Tartalomgyártás szempontjából nulla, és mivel nem igazán halad előre, ezért „nem történik semmi”. Művészfilm, nehéz bírni annak a feszültségét, hogy nem az történik nézés közben, ami megszokott. 2014-ben a legjobb idegennyelvű Oscart kapta, ami érdekes döntés volt, ebben a kategóriában mintha gyakran valóban értékeket keresnének.

Sorrentino és én máshogy fogjuk fel a világot, így két filmje után elég biztosan állíthatom. Úgy érzem, ha elmennénk egy kiállításra és ugyan azon festmény előtt állnánk, mindkettőnknek tetszene az. De őt a vadvirág csokor ragadná meg a nyitott ablakban, engem pedig az íróasztalon lévő rendetlenség.
Ebben a filmben is ezzel találkoztam, ha ugyan az a gondolat fogalmazódik is meg bennünk én máshonnan közelítenék. Megértem mit mond, látom benne azt, amit ő, de nem az enyém ez a narratíva.
Ez a hömpölygő áradatú több, mint két órás film sokkal többet mond és ad képileg, mint történetben vagy szövegben. Számomra sok párbeszéd bárgyú volt és a karakterek snitt-filmesen felejthetőek.
Sorrentino szokott jelenetfeldolgozása általában valami történés, lazán csatlakozva az előtte és az utána lévőhőz, és elengedhetetlen egy kép, egy háttérrészlet, ami egy pillanatra meghökkenti az embert. A temetésen egy tetovált arcú ember, a partin a törött lábú énekes stb. Ettől hamis mélységet akar adni a világának, színesebbé akarja varázsolni, de ez mímelése csak a valóságnak. Performatív az én szememben.
A másik film, amit tőle láttam, a legfrissebje, a Panthenopéja volt. A nagy szépség jobban tetszett pusztán mert a főszereplőt közelebb éreztem magamhoz, kidolgozottabnak is (egyedüliként majdnem a filmben).
Ha Panthenopé volt Nápoly megtestesítője akkor Jep Gambardella lehet Róma perszonalizációja.
Érdekes mert, bár nem az én világom még akarok tőle látni. Kíváncsivá tesz mert, ha a történet semmit se ad nekem, a képi világá elvarázsol.

Nem tudom tényleg mi bajom a mostani olasz filmekkel, de nem vagyunk pacsizós viszonyban. Barátnőm lányával láttam, csak azért nem jöttem ki a moziból mert neki piszkosul tetszett. Kínozni lehet vele…

Ott helyben nem tetszett, nem értettem, mi ez a nagy felhajtás körülötte, később visszagondolva és a soundtracket hallgatva körbe-körbe valami jó érzés fogott el. Kellemes emlékként gondolok most már vissza, a zene és a kép gyönyörű. Maga a „történet” nem tetszett.

#Film Europe

Biztos velem van a baj, mert nem tudtam végig nézni. Fele is bőven elég volt nekem. Nézhetetlen, de ismétlem, bevállalom, biztos én nem nőttem még fel a feladathoz.
Az IMDb szerint "Included among the "1001 Movies You Must See Before You Die"". Szóval sort kell kerítenem a másik felének megnézésére is, ezek szerint :D