A hullám mi vagyunk (2019–) 68% 4★

A német nyelv megszállottjaként mindig örömmel tölt el, ha felbukkan egy-egy új, izgalmas sorozat a láthatáron, különösen, ha az végre kicsit eltér a német filmiparban megszokott (többnyire a 20. század történelmi tragédiáit feldolgozni igyekvő) témáktól. Miután kifejezetten érdekelnek a politikai-társadalmi kérdések, ráadásul épp egy korosztályba tartozom a sorozat főszereplőivel, azonnal felkeltette az érdeklődésemet, és a viszonylagos rövidsége miatt egyetlen délután alatt sikerült is ledarálnom. A rövid verzió: tetszett.

A hosszabb verzió elején muszáj megjegyeznem, hogy tőlem természetemnél fogva meglehetősen távol állnak a szélsőségek – mind az érzelmek, mind a világnézet terén. Emiatt a szereplők többségével én kevéssé tudtam azonosulni, ugyanakkor azt hiszem, éppen ez tette számomra igazán érdekessé és élvezhetővé a sorozatot.

Amikor – még azelőtt, hogy elkezdtem volna nézni – utánaolvastam kicsit a sorozatnak, több helyen láttam, hogy a németországi szélsőjobb „liberális propaganda”-ként aposztrofálta a sorozatot, de én azt gondolom (persze lehet, velem van a baj), messze áll attól. Ugyan a cselekmény középpontjában álló, fiatalokból összeverődött csoport többnyire valóban fontos, a 21. században meghatározó társadalmi problémák ellen igyekszik fellépni, a céljaik eléréséhez használt eszközöket érdemes fenntartásokkal kezelni – itt nyilván hosszasan lehetne vitázni arról az örök kérdésről, hogy a cél vajon szentesíti-e az eszközt (szerintem nem, és ebben a hitemben ez a hat epizód még inkább megerősített).

Szerintem ez tipikusan az a sorozat, ahol – vérmérséklettől, gondolkodásmódtól, politikai beállítottságtól függően – mindenkinél kicsit máshová kerül a fókusz, mindenki kicsit másfajta üzenetet, konklúziót szűr le a végén (ha egyáltalán). Számomra a legfontosabb tanulság egyértelműen az volt, hová vezethet a radikalizmus és az extremitások. Kifejezetten érdekesnek találtam, hogy a sorozat a főszereplőin keresztül mintegy „emberközelivé” tesz az egyszerű néző számára egy olyan mozgalmat, ami a többségben egyébként valószínűleg erős ellenérzéseket váltana ki (megjegyzem, nem hiszem, hogy ok nélkül); igyekszik megértetni velünk, miféle okok és emberi történetek sodorhatnak valakit az ábrázolt szélsőségek felé – mindezt azonban úgy, hogy közben világosan és egyértelműen láttatja a szélsőséges gondolkodás árnyoldalait, és a legkevésbé sem idealizálja vagy igyekszik kívánatossá tenni azt.

A Wir sind die Welle úgy tud elrettentő példaként szolgálni, hogy ezzel párhuzamosan valami furcsa szimpátiafélét ébreszt bennünk, de legalábbis megpróbál valamiféle magyarázatot adni a szélsőséges mozgalmak iszonytató népszerűségére. Ez utóbbi egyébként napjainkban is nagyon aktuális probléma, s ezen kívül is rengeteg fontos (és nagyon mai) kérdést vet fel a sorozat, amin érdemes lehet rágódni. Mindennek persze alapfeltétele, hogy a helyén tudjuk kezelni a sorozatot.