A hatalom ára (1969) 70% 1★

Kivitelezésében nem, de ambícióiban mindenképpen komoly aspiráns a spagetti westernek között Tonino Valerii filmje: a mozi a Kennedy-gyilkosság eseményeit próbálja beszuszakolni egy tipikusan olaszos-spanyolos western közegbe, nyilván megspékelve az eseményeket egy magányos hőssel, aki a disznóság nyomában loholva szép lassan igazságot tesz – mai szemmel már talán esetlen ez a koncepció, de a sztori kreatív háttere nagyon jól ráérzett arra, mennyi elmondatlan történet húzódhat meg egy ilyen merénylet mögött…

Így lett A hatalom ára egy középkategória felső osztályába sorolható spagetti-western és egy teljesen korrekt politikai thriller érdekes fúziója. Szokás ugye Oliver Stone témába vágó filmje előtt térdre borulni, de az olasz filmesek bizony alig néhány évvel a Kennedy-merénylet után már tökéletesen érezték és látták, hogy a tragédia mögött komoly összeesküvések, konspirációk, mindenre elszánt és a legvégsőkig is elmenő hatalmi ambíciók húzódnak meg. Reflexiójuk erre az itteni formában bemutatva tulajdonképpen kielégítő, igaz, mint spagetti-western a film olyan sok meglepetést azért nem tartogat.
Zenéje középszerű és a megszokott sablonokból táplálkozik, műsorideje hosszú, de ezt szerencsére jól meg is tölti a műfajtól idegen adalékanyagokból táplálkozó sztorija, maga a konkrét filmezés pedig ugyancsak a műfaji sztenderdekre szorítkozik, még ha vannak is szép pillanatai: Gemma első képkockája a vásznon például veszettül jól sikerült!
Ha van is a filmnek gyenge pontja, az bizony maga – ezt még leírom és megyek is ki a hidegre vezekelni – Gemma, aki saját magához képest itt bizony meglepően egydimenziós figura! Írhatjuk ezt a forgatókönyv terhére is persze, de főként itt a hatvanas években érezhetően kétesélyesek voltak a szerepformálásai, nemegyszer szorult bele külső adottságainak és belső tanácstalanságának rabigájába. A helyzet amúgy nem tragikus, de különösen a rá aggatott jelképesen világos hacukájával túlságosan is mesehős ahhoz képest, miféle titkos folyamatok zajlanak az események hátterében. Nem akarok egyébként telhetetlen sem lenni, a teljesítménye ide végül is elengedő, de tudott volna ő ennél többet is, és a mozinak is jót tett volna valami másabb, összetettebb, árnyaltabb hősfigura.

Korrekt próbálkozás, aligha mindenidők westernje, de a merész koncepciója miatt én megszavazom neki a hetest. Ha már Gemma és western, a korszakos irányadó ezekben az esztendőkben szerintem továbbra is a Tetőnk a csillagos ég és A harag napjai.