A buszon (1971) 76% 16★

Furcsa dolog a nosztalgia: az ember gyermekkori pozitív élményei birtokában úgy ülhet neki A buszon sorozatnak, hogy tudja, számára az igazi élmény a film, pontosabban a régen látott két (vagy három) film volt – majd a széria végén rájön, most értette meg igazán A buszon-életérzés valódi esszenciáját, lényegét. Eztán visszakanyarodva a filmekhez levonhatja a sokszor nyilvánvalónak vélt és emiatt kielégítő, vagy éppen hogy meglepő, forradalmi következtetéseit. Bárhogy is legyen, az angol humornak ez a rég elfeledett és eltemetett fellegvára bizonyosan nem lesz már rehabilitálva, ez azonban inkább a mi korunkat, mintsem őt magát minősíti…

Tény, ez a humor provokatív, amennyiben erre érzékeny szemlélő következetes nőgyűlöletet és antifeminizmust vél felfedezni benne. Nem is mondom, hogy nincs igaza, ámbár itt már visszaköszön az egész A buszon koncepció egyik sarokpontja: az, hogy az egész széria és maga a film is pontosan olyan társadalmi folyamatokra reflektál – illetőleg oly módon – ahogyan azt maguk a brit dolgozó, kenyérkereső férfiak megélték a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején. A női munkaerő univerzális térnyerése számukra nem eszmei kérdés, pusztán gazdasági akadályozó tényező volt, ami túlórától, pénzkereseti lehetőségtől fosztotta meg őket. Az erre adott reakciójuk nyers, csúfondáros és illetlen mivoltában sem sejlik fel más, mint a sok savanyú élettapasztalatra mutatott fityisz, meg a vígjátéki élből fakadóan kötelező áskálódás, ügyeskedés és ármány.
Nem tartom helyes értelmezésnek A buszon karakterei által mutatott bunkóságot megvetendő viselkedésformának tekinteni – annál jobban működik a film korképként, már amennyit ez a bizonyos vígjátéki keret megenged neki. Ettől függetlenül is tény azonban, hogy a széria és a film az angol munkásosztály nagyon lényeglátó és okos komédiája, ami nem rajtuk, hanem velük együtt röhög, érti őket és erről biztosítja a saját nézőit is. 2024-ben egy retrospektív értékelő ezt talán nem, de feltételezésem szerint a hetvenes évek elején egy angol kétkezi dolgozó érzékelte és helyesen dekódolta.
Mindemellett a humor önfeledt és bájos. Ha az emberben nem feszülnek belső feloldatlan indulatok, akkor tökéletesen képes lesz együtt nevetni Jackkel és Stannel, bármennyire is vállalhatatlan figuráknak tűnnek már mai szemmel nézve. Főleg mert vállalhatatlanságuk ellenére mindketten végtelenül szerethetőek.
Ami a régi-régi filmélményhez kapcsolódóan újdonság volt: Kerekes József hangja nyilvánvalóan nem illik Stanhez, vagy legalábbis nem a megfelelő vonásokat hozza ki a karakterből. Ez számos, Kerekes régi, ifjúkori szinkronmunkáiban is szemet szúrt már korábban, főleg az egyébként is heves színészi munkával prezentált karaktereket hajlamos még tovább élesíteni. Grant fogsora sem volt a sorozatban ennyire groteszk módon eltorzítva, biztos vagyok benne, hogy a filmhez valamiképp elcsúfították a vigyorát.
Végezetül: a film látványosan épít a sorozatban már megszerzett tapasztalatokra, számos eleme a cselekménynek onnan lett átemelve, és ezek a gegek már látványosabbak is a mozis kivitelezés tiszteletére. Természetesen a filmezés minősége is jobb, de egy-egy elég erőteljes bugyi-villantás elejéig az is nyilvánvalóvá válik, hogy a korabeli angol film mozis keretek között sokkal toleránsabb volt, mint televíziós kivitelben.

Magam számára is nagy meglepetés ez, de ha A buszon kerül terítékre, talán inkább ajánlanám első körben a sorozatot, és csak után a mozifilmeket – ám ezeket sem lehet nem szeretni, noha tény és való, ma már ezeket nem hogy forgalmazni, legyártani se lehetne nagyon…

Ennél szánalmasabbat szerintem nem láttam.

A film összehozza a sorozat stábját ismét, és kerekít köréjük egy új történetet. Az egyetlen újdonság, hogy Arthurnak és Olive-nak gyereke születik, amúgy minden más szempontból egy filmnagyságú rész. Persze, ez nem baj, hiszen átadja a sorozat érzését.