A buszon (1969–1973) 91% 11★

Hülye angolok, angol hülyék. ahogy szokták volt ezt mondani :D
Régi kedvenc, bármikor szívesen nézem, leköt és megnevettet.
Az én első számú kedvencem Arthur. ♡ De tényleg. Tipikus merev angol, imádnivaló szarkazmussal. A második favorit pedig Blakey. Stephen Lewis sajátja volt ez a jellegzetes pofavágás, szerintem ezzel lopta be magát annyira a szívembe. De (!) Jack mosolya a legellenállhatatlanabb, Stan mellette már igazán csak kispályás lehet… :'D
És hát természetesen a buszok. Utaztam már ilyenen IS, sokkal nagyobb élmény volt, mint a jelenlegiek, illetve a borismasterek. És ezekre a gyönyörűséges routmasterekre tényleg fel lehet ugrani… ♡♡♡♡♡

Nevezhetjük időtlen klasszikusnak és a régi idők keserédes dokumentációjának is, A buszon bizony óriási remekmű, ami nemcsak megelőlegezte a Magyarországon amúgy is körülrajongott angol vígjáték-sorozatokat, hanem már afféle legelsőként jócskán le is körözte azokat. Nagyon nehéz ugyanis elképzelni, hogy a szellemességben talán összetettebb és egész lelkületében kissé fanyarabb Csengetett, Mylord? például olyan mélyebb, nyugtalanító érzéseket keltsen az emberben, mint olykor A buszon, ha a néző véletlenül túlságosan is elmélyed benne…

A sorozat derűs felszínét kísérő sötétség viszonylag gyakran feldereng. A stábból tudtommal ma már senki sem él, életutak tekintetében a széria sikere mindenki sorsára rányomta valamennyire a bélyegét. A legszomorúbb sors talán Bob Granté, aki a későbbi karrierje során annyira nem tudott elszakadni Jack figurájától, hogy idős korában öngyilkosságot követett el. Történt ez egy rendkívül karakteres, sármos színésszel, akit láthatóan imádott a kamera, és akiben óriási lehetőségek szunnyadhattak még, de a közönség mindig a nőcsábász, nagydumás kalauz figuráját látta benne. A jelzett keserű él meglepő módon csupán a sorozat következetes nézése kapcsán is előjöhet. A jó kedélyű ökörködések mögött a korabeli angol hétköznapok sok-sok nyomasztó vetülete felszínre került, legelőször is a Butler család állandó pénzügyi problémái és életmódja kapcsán. Két kereső férfi és egy (vélhetően) nyugdíjas hölgy alig tud fenntartani egy többgenerációsnak is nevezhető, mindenesetre nem túl nagy, tipikusan angol kétszintes városi házat (ha valakinek eszébe ötlik Fred Thursday háza az Oxfordi gyilkosságokból, már ismerheti ezt a tipikusan angol egyenotthont). Folyamatos harcuk a már megszerzett előnyök (telefon, tévé) megtartásáért kiegészül Arthur és Olive gyűlölettől mérgezett kapcsolatával. Ez a félresikerült házasság humor-forrásból idővel komoly frusztráció-forrássá változik át. A fennhéjázó Arthur sorsa bizony kegyetlen, bármennyire kisstílűek is a próbálkozásai a szürke hétköznapokból való kitörésre, lehetetlenség nem sajnálni őt. Ugyanígy érezhetjük a szereplők egymásnak odaszúrt vicces sértegetéseit nagyjából az ötödik-hatodik évad körül már határozottan nyomasztónak – kimondottan nyugtalanító látni, hogy Stan, Arthur és Olive egy alkalmat sem hagy ki a másik sértegetésére. Mondhatnánk persze, hogy egy sitcom karaktereivel kapcsolatban nem szükséges mélyebb érzéseket táplálnunk, de A buszon szereplői egyszerűen túlságosan is szimpatikusak, szerethetőek és tipikusak ahhoz, hogy ne érezzünk velük együtt.
Hasonlóan különös sorsra juthat a néző szemében a leginkább képregényszerű figura, a hitlerbajszos Blakey is. Nagyon érdekes, hogy amíg az első évadokban nagyon sok komoly és méltóságteljes pillanatot kapott a karakter, addig a széria vége felé már teljesen életszerűtlen pojácaként ábrázolták, aki képes kegyetlen és fájdalmas tűszúrásokat bevinni Butlernek, de őt magát is epizódról epizódra porig alázzák emberi méltóságában. Itt jegyezném meg, hogy az egész sorozat egyfajta mélypontja a hatodik évad vége felé esedékes visszaemlékezős rész, amikor megtudjuk, hogyan lett Blakey-ből ellenőr. Itt eltűnik mindenféle következetesség, amit addig felépítettek vele kapcsolatban, így aki felszínes vígjátéknál többként tekint a szériára, akár ki is hagyhatná ezt az epizódot.
A fent már említett családi tűzfészeknek van azonban egy másik vetülete is: manapság talán kicsit sokat várunk az élettől és határozottan frusztrálva érezzük magunkat, amikor nem ad eleget és elég gyorsan, pedig az élet néha bizony stagnál. A buszon egy olyan korszak olyan társadalmi rétegének mindennapjait meséli el, ahol a nemzet gazdasági helyzetétől függően esetleges gyarapodások és egyre sűrűbben tapasztalható megszorulások váltogatják egymást. Ebben valójában nincsen semmi rendkívüli, ahogyan abban sem, hogy amikor Stan és Jack seftelésre adja a fejét, jellemzően kisstílű dolgokban utaznak és ritkán járnak sikerrel. Nem is tűnik véletlennek, hogy a széria bejutott a vasfüggöny mögé és máig is sokan kedvelik: kisemberek kis harcairól szól, és egyre inkább idézi fel az általunk ismert mindennapi valóságot, szemben egy rakás más médiatermékkel, ami szeret kreált világképet elénk tárni.

A széria összegzéseként az első körülbelül három-négy évad tökéletes, az ötödik-hatodik környékén én már érezni véltem a fent emlegetett nyomasztó felhangokat. A hetedik különös eset, hiszen Arthur és Stan is távozik a színről, így egészen új szituációk és problémák kerülnek előtérbe. Amikor már Jack és Blakey viszi előre a konfliktushelyzeteket, számos szellemes íz, és nyomokban egy új stílusú sorozat lehetősége csillan fel, de ebből végül nem lesz semmi. Az utolsó, egyébként kimondottan ígéretes és jól sikerült epizód után egyszerűen elvágták a szériát, nem adva lehetőséget ennek az újfajta nézőpontnak.
Szintén megjegyezném, hogy a sorozat futása közben kiadott három egészestés film – ha lehet –, még jobb szórakozást nyújt. Ezek élvezetéhez nem is kötelező ismerni a sorozatot, és az abban már kipróbált poénok láthatóan nagyobb volumenű, látványosan nem tévéképernyőre, hanem mozivászonra szánt megvalósítását viszik tulajdonképpen véghez. Sajnálatos módon ezek fellelhetősége ma sokkal-sokkal nehezebb, mint a sorozaté.

Nem kétséges a nagyszerűsége!

Zseniális sorozat, majdnem minden részt láttam a szériákból. Mindegyiken elkapott a röhej :D

Sokan beszélnek egy legendás régi szinkronról, ami egész biztosan igaz, sajnos én már csak az új szinkronnal láttam, és mivel az kifejezetten a Filmmúzeum megbízásából készült anno, ezért sajnos esélyes, hogy a régi már nem fellelhető többé, ami kár. De szerintem az új stáb is egész jó munkát végzett, és bár Szervét Tibor lecserélése Kerekes Józsefre a sorozat közepén azért elég durva húzás, azért az egész működik.
Ennyi disclaimer után lássuk, mink van:
Szóval A Buszon az egyik legismertebb angol vígjátéksorozat, de mindig is elég megosztó volt (beszédes, hogy a legjobb és a legrosszabb angol vígjátékok listáján is előkelő helyet kapott). Én szerencsére abba a csoportba tartozom, akik teljesen odavannak a műért. A karakterek, a teljesen átérezhető londoni külvárosi lét mind gondoskodnak a jó atmoszféráról. A részek alapötlete egyszerű: Stan Butler, a buszsofőr megpróbál valami kis csínytevéssel vagy trükközéssel egy tisztességtelen, de egyáltalán nem bántó előnyhöz vagy juttatáshoz kerülni, de aztán csúnyán pórul jár. Mindeközben meg kell küzdenie enyhén szólva is túlféltő anyjával, nyűgös nővérével és morcos sógorával. Munkahelyén pedig a prűd, rendmániás főnök keseríti meg életét, ugyanakkor barátja, Jack, a lókötő kalauz sem könnyíti meg a dolgát. A történet humorát az adja, hogy egyik karakter sem szent, de Stan és Blake felügyelő kivételével bizony mindenki egy borzasztó szemét alak. Persze ez nagyon poénos szituációkat eredményez, amely a karakterek jellemével kiegészülve adja a show lényegét. A két legjobb karakter talán Blakey (Stephen Lewis alakítása valami eszméletlenül jó) és Jack (mert Bob Grant amúgy is egy eredeti figura, és ezt ki is használja). De a morcos, mégis józan Arthur, Stan sógora is mindig bele tudja csempészni a vidámságot a jeleneteibe a maga pusztítóan szarkasztikus humorával. Néha kicsit igazságtalannak éreztem Stan bukását, elvégre a sorozat nem is titkolja, hogy a rendszer, ami ellen voltaképp játszik, maga is pofátlanul korrupt, mégis sem a vezetőség, sem a Stannél sokkal nagyobb szélhámos Jack nem szokott bűnhődni tetteiért (bár akárhogy nézem, ez realista is).
A sorozat akkor kerül bajba, amikor Arthur, majd Stan is lelép, és bár sikerül kialakítania egy tök jó új koncepciót, nyilván így már rövid életű volt a mű.