Mark és Jez huszonéves lakótársak, de semmi sem közös bennük – kivéve, hogy mindkettőjük élete elég furcsa. Káosz születik ahogy próbálnak a mindennapokkal megbirkózni.
Peep Show (2003–2015) 6★
Szereplők
Kedvencelte 3
Várólistára tette 14
Kiemelt értékelések
Bár egészen biztos vagyok benne, hogy az emberiség igen nagy százalékának nem való ez a sorozat, én immár több, mint 10 éve a rabja vagyok, és megkockáztatom, hogy meg is néztem az egész sorozatot tíznél többször. Vannak epizódok, amiket fejből tudok, pl. az első, vagy a Nether Zone a hetedik évadban.
Mindenkinek van az angolokról véleménye, hízelgő vagy kevésbé hízelgő, nekem pl. amióta köztük élek, egyre kevésbé hízelgő. De vannak azért olyan kvalitásaik, amikért tudok rajongani. A Marmite az egyik ilyen. Vagy az a fenoména, hogy képesek mindig a mindenkori időjárással a lehető legkevésbé kompatibilis módon felöltözni. De mindenekelőtt: a tágabb értelemben vett „angol humor” és az önmagukon való röhögés képessége.
Persze nem véletlen az idézőjel, hiszen angol humor Mr. Bean, a Monty Phyton, a Mighty Boosh, Benny Hill és a Peep Show is, mégsem lehet közéjük egyenlőségjelet tenni, hiszen mind másból, máshonnan táplálkoznak.
A Peep Show a David Mitchell-t és Robert Webb-et magába foglaló komikus-duó egyik abszolút csúcsteljesítménye, ami egy tipikus, sevelesenélküle páros elmeroggyant mindennapjait meséli el. Adott a normcore Mark (David Mitchell), végtelenül kisstílű és pitiáner, MINDEN szociális, beilleszkedési képességtől megfosztott (jobban mondva, sose volt neki) irodai droid, aki kétségbeesettül próbál összejönni kollegájával, Sophie-val (Olivia Colman). Mark lakótársa, Jeremy avagy Jez (Robert Webb) pedig egy teljesen elveszett slacker, aki tulajdonképp ingyen élősködik barátja nyakán, és aki a szabadidejében vagy a szomszéd csajt, vagy más csajokat, később meg faszikat IS próbál megcicerélni, közben pedig azt hiszi magáról, hogy zenész, aki haverjával, a politoxikomán Super Hans-szel (Matt King) játszik képzeletbeli zenekarosat. Ez volna kb. az alapszitu, és a sorozat a huszas éveik közepe-végétől egészen Jez negyvenedik szülinapjáig meséli az életüket.
Most én elhiszem, hogy ez így leírva nem hangzik különösebben viccesen, és hát, nem is feltétlenül az.
Mert ugye, mi az a peepshow? A peepshow egy g*ciszagú fülke, ahol van két perced, hogy ráránts az előtted levő üvegfal mögött tekergő, filléres szexmunkásra, hogy aztán a szégyentől eltelve, füled-farkad behúzva hazakulloghass. Vagy jobb/rosszabb esetben, holnap is visszajöhess. Egy potenciálisan szégyenteljes bekukkantás a színfalak, a felvett mosolyok, a kirakat mögé. Olcsó szórakozás mások kitárulkozásán, vagy jelen esetben, mások nyomorán. A Peep Show is valami ilyesmi koncepcióra épülhet, hiszen a humor forrása általában az, hogy egy adott szituációban mi, a néző, voice-overben halljuk a két főszereplő VALÓDI gondolatait az adott szituról, miközben kifelé valamennyire próbálnak a társadalom által elvárt módon reagálni és viselkedni, és ez a kettősség aztán hülyébbnél hülyébb helyzetekbe kergeti őket.
A szűretlen emberi hülyeségnek, a megfelelési kényszerek mechanizmusának, a társadalmi elvárások kényelmetlenségének NAGYON görbe tükre, és egyébként a maga módján végtelenül intelligens és lesújtó kritikája a Peep Show, ami folyton arra késztet, hogy azt gondoljam, hogy neeem, az emberek egyszerűen NEM lehetnek ennyire piti, sületlen, rosszindulatú balf*szok, de aztán kinyomom a tévét, kimegyek a valóságba, és rögtön az jut eszembe, hogy, dehogynem, már hogy a viharba ne lehetnének. Természeten minden fel is van nagyítva és túlozva, így pár epizód könnyen alkalmas lehet kicsapni a biztosítékot az arra érzékenyebbeknél, de maga a tény, hogy tizeniksz éve rendületlenül nézem az amúgy elég rövid (54 epizód 9 évadra lebontva, egyenként huszonpár perc) sorit, és ezek a szóbanforgó epizódok a mai napig kiakasztanak, nekem garancia arra, hogy valóban súlyos és jelentős tévésorozattal van dolgom. Milliónyi idézhető sor, abszolút kult.
De hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek. Senkinek. Nem tudom. Azt tudom mondani, amit mindenkinek mondok. Nézd meg az első részt. Ha tetszik, akkor úgyis ott ragadsz. Ha nem, ne is próbáld folytatni, mert csak rosszabb lesz. Én már nem tudom ezt objektíven csinálni, nekem 10 csillag, de csak azért, mert nem adhatok 11-et.