Moziban jártam! zóna

Lexy
Moziban jártam!

Szerdán végre nekem is részem volt életem első mozis élményében, ami ráadásul fergetegesre sikeredett. Egyik barátommal hosszas tervezgetés után végre megnéztük a Jurassic World-öt. Nem is tudnám igazán körülírni, mit éreztem a film megnézése után. Elképesztő volt, tátott szájjal néztem végig. Annyira élethű volt az egész, még most sem térek magamhoz a látottaktól. Tulajdonképpen nem is értem, miért nem jártam én eddig moziba. A látvány, a hangok, az ÉLMÉNY. Ezt mind nem élhetem át itthon, ilyen kis képernyőn nézve. Le a kalappal a készítők előtt, szörnyen jó volt!

Kapcsolódó filmek: Jurassic World (2015)

Jurassic World (2015)

4 hozzászólás
Kennatie
Moziban jártam!

Lehet, hogy ez egy kicsit off lesz, ha zavar valakit akkor törlöm.
Tegnap a keresztanyámmal és az unokatesómmal már beszélgettünk róla, hogy menjünk el egyszer moziba. De ez csak 2 hét múlva lett volna lehetséges. Most pár perce jött a telefon, hogy a tesóm és én nem mennénk-e el velük az Agymanókra már ma. Persze, hogy igent mondtunk! Szóval nagyon várom már, eddig csak jókat hallottam a filmről.

Kapcsolódó filmek: Agymanók (2015)

Agymanók (2015)

Chriss 
Moziban jártam!

Ma néztem meg barátnőmmel a Jurassic World-öt :) Azt kell, hogy mondjam, kellemesen csalódtam a filmben. Az igaz, hogy a történet kiszámítható volt, nyálban és vérben is tocsogott néhol, de a látvány az mindenért kárpótolt. Örülök, hogy a korábbi dallamokat is megtartották. A színészek is hozták a formájukat, nem találkoztam most egy idegesítően zavaró elemmel sem. Én csak ajánlani tudom :)
https://www.youtube.com/watch…

dRen 
Moziban jártam!

Most néztük meg @Laraa9-cel, fantasztikus volt! Palace-ban, kis teremben, kétszemélyes székben (ilyet se láttunk még :D). Szerencse, hogy elcsíptük, szerintem hamarosan lekerül a műsorról, úgyhogy aki teheti, nézze meg, míg adják!

Kapcsolódó filmek: Hölgy aranyban (2015)

Hölgy aranyban (2015)

Kapcsolódó művészek: Ryan Reynolds · Helen Mirren

duracell
Moziban jártam!

Agymanók 3D élménybeszámoló:
Sokáig gondolkodtam, mivel kezdhetném a beszámolót, végül arra jutottam: végre! Végre megérkeztek ide is az Agymanók, végre megismerhetjük Riley-t és az érzelmeit. Hogy mennyire vártam ezt a napot! De ne szaladjunk ennyire előre – elvégre milyen élménybeszámoló lenne ez élmények nélkül? :) Tehát: szokás szerint kezdés előtt kb. 20 perccel értünk a mozihoz, hiszen át kellett vennünk a lefoglalt jegyeket. Ezután jött a várakozás, amikor az ember tényleg úgy érzi, hogy vaslábakon jár az idő, és alig várja, hogy végre beléphessen a terembe. :) Amikor végre ez a pillanat is eljött, popcorn-kóla kombóval felszerelkezve megkerestük a helyünket (középső sor közepe), és vártuk, hogy kezdődjenek az előzetesek. Mivel az Agymanók 6-os besorolást kapott, így csak meseelőzeteseket kaptunk: a Peanuts film, a Münó és a 12-es karikás Minyonok után elérkezett a The Good Dinosaur előzetes is, magyar szinkronnal, így egyből hallhattuk címét is: Dínó Tesó. Ettől ugyan nem voltunk elragadtatva, de legalább erre is fény derült. :) Jól bevett szokásként a reklámok után a rövidfilm következett, mely esetünkben a Láva volt. Ó, hogy ez milyen tündérire sikeredett! Az egész tulajdonképpen egy mini-musical, egyetlen dalban meséli el a történetet, amit a képeken látunk. Nagyon szeretnivaló mese lett, a zene fülbemászó, és a magyar szinkron is szuperül sikerült hozzá.

A rövidfilm leforgása után végre elérkezett a várva várt film: először csak pislogtunk, hisz a Disney, illetve a Pixar logója alatt sem a megszokott zene/hang ment, hanem már a filmhez komponált zongoradallam. A kezdődésben azonnal feltűnt, hogy a feliratokat magyarra cserélték (a cím is magyarul lett kiírva), ami szuper döntés volt, hisz a régebbi Disney meséknél is sor került az ilyen fordításokra. :) Tulajdonképpen nehéz úgy írni a filmről, hogy ne lőjek le semmit (de ígérem, nem fogok! :)), vagy egyáltalán épkézláb mondatok szülessenek a gondolataimból. Igazából szándékosan kerültem a spoilereket, így csak annyit tudtam előre a történetből, amennyit a kiadott videókban láttunk – azt meg a mese első negyedében rögtön el is durrogtatták, onnantól nem tudtam, mire számítsak. A csalódástól nem kellett tartanom: az első mondattól kezdve magával ragadja az embert a mese, mintha csak ő is Riley fejében járna. Bámulatos volt, milyen összehangoltan cselekedett Riley az érzelmek hatására, egy percig sem akadt el a folyamatosság. Kaptunk egy mellékszereplőt is, Bing Bongot, akiről előzetesen keveset lehetett tudni, de nagyon fontos szerepet adtak neki a készítők.

Az Agymanók tulajdonképpen pontosan olyan érzelmes lett, ahogy azt az első előzetesekben ígérték: a nevetés mellett a könnyek is garantáltak, így javaslom, hogy százas zsepit vigyetek magatokkal a terembe, és ne féljetek használni. A 3D-s látvány szerencsére csak kiegészíti a filmet: nincsenek benne olyan jelenetek, amelyek ne működnének 2 dimenzióban is. A film végével pedig ne rohanjatok ki a teremből, hisz a stáblista alatt kapunk egy kis meglepetést, melyben beletekinthetünk mások fejébe is. :)

Kapcsolódó filmek: Agymanók (2015)

Agymanók (2015)

4 hozzászólás