Happy Bday! – Szülinapos kedvencek zóna

Silence1989 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Éljen-éljen sokáig a ma 80 éves csodálatos Catherine Deneuve, akit szépsége szexszimbólummá, tehetsége meg az egyik legnagyobb francia színésznővé tette! Nevét Dorléac-ról változtatta Deneuve-re, hogy szintén a pályán sikereket elérő lánytestvéreivel ne keverjék össze. A fiatalon elhunyt Francoise nővérével játszott is együtt, sőt aztán később könyvet is írt róla. Modellként indult, de hamar felfedezte magának a mozi. A Cherbourg-i esernyők volt az első igazi nagy sikere, majd következett Polanski kultikus Iszonyatja, kiemelkedik még A nap szépe Luis Buñuellel, de szintén ő dirigálta a Tristanaban. François Truffaut rendezővel is fontos filmeket forgatott, elég A Mississippi szirénjét vagy Az utolsó metrót említeni, ráadásul egy párt is alkottak kis ideig. Bő hat évtizedes karrierjéből, ami 140-nél is több címet tartalmaz, néhányat kiragadva: A rochefort-i kisasszonyok, Szamárbőr, Teremtmények, Zsaru, A fegyverek választása, Tolvajok, Éhség, Indokína (ezért jelölték Oscarra), A Vendôme tér asszonya, Kelet-nyugat, Táncos a sötétben, 8 nő, Amíg lehet… Legutóbbi mozijában (Bernadette) az egykori elnök Jacques Chirac feleségét alakította, és már dobozban egy újabb alkotása. Nemzetközi karrierjét elősegítette, hogy anyanyelve mellett angolul, olaszul, spanyolul és németül is beszél. Magánélete legalább olyan színesre sikeredett, mint karrierje. Egyszer próbálkozott csak a házassággal, de nem férjétől, hanem Roger Vadimtól született Christian fia, míg Marcello Mastroiannitól Chiara lánya (akivel Claire Darling utolsó húzásában együtt is szerepelt anya-lánya leosztásban). Mellesleg kiválóan énekel, parfümmárka viseli nevét, de volt a Chanel és a L’Oréal arca, Yves Saint Laurent múzsája, és az UNESCO jószolgálati nagykövete is. 1985-ban a francia polgármesterek szövetsége Marianne-nak választotta, arcképe a pénzérmék hátoldalát, postabélyegeket, mellszobra pedig a polgármesteri hivatalokat díszítette. Nagybetűs ikon. Jó egészséget és még sokáig legyen velünk!

Kapcsolódó művészek: Catherine Deneuve

Bookwormie 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Ma ünnepli 65. születésnapját Viggo Mortensen. Isten éltesse!

Kapcsolódó művészek: Viggo Mortensen

1 hozzászólás
Bookwormie 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Ma 40 éves Rebecca Ferguson! Isten éltesse!

Az angol gyökerekkel is rendelkező svéd színésznő első komolyabb alakítását a A fehér királyné (2013–2013)-ben nyújtotta, amiért Golden Globe-díjra jelölték. Nemzetközileg ismert a Mission: Impossible – Titkos Nemzet (2015) Ilsa Faust-jaként lett, majd gonoszként is megcsillogtatta tehetségét Kalapos Rose megformálásával az Álom doktor (2019)-ban. Legutóbb pedig két sci-fi siker alkotásban is láthattuk: a Dűne (2021)-ben Lady Jessicaként és a Silo (2023–)-ban Juliette Nicholsként. Jövőre pedig szintén láthatjuk ezekben a szerepekben, hiszen jön majd a Dűne: Második rész (2024)-e és a Silo 2. évada is!

Kapcsolódó művészek: Rebecca Ferguson

Kriszti91 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Boldog 41. születésnapot Gillian Jacobs! :)

Kapcsolódó művészek: Gillian Jacobs

Bookwormie 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Ma 40 éves Felicity Jones, aki pályafutását gyerekszínészként kezdte. Ez idáig egyetlen Oscar-jelölést kapott, Jane Hawking szerepéért A mindenség elmélete (2014)-ben. A nagyközönség leginkább Jyn Ersoként ismerheti a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (2016)-ből, de emlékezeteset alakított még a Szólít a szörny (2016) és az Őrülten hiányzol (2011) című filmekben.

Kapcsolódó művészek: Felicity Jones

Bookwormie 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Ma ünnepli 65. születésnapját Tim Robbins. Isten éltesse!

Kapcsolódó művészek: Tim Robbins

Silence1989 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Éljen sokáig a ma 70 éves David Morse! A színész, aki mindenkinek ismerős, de a nevét általában kevesen tudják tipikus esete, pedig bármiben tűnik fel mindig emlékezetes. Ráadásul olyan kortalan, hogy megszoktuk évtizedek óta velünk, persze a díjak helyett is, neki marad a közönség szeretete. A színházból indult, 1980-ban kezdett filmekben és tévés produkciókban is szerepelni. Az egy kórház magánélete széria137 epizódjában szerepelt, utána még felkapottabb lett. 100 cím felett jár az imdb-n, olyan mozikban tűnt fel mint az Indián vér, A jófiú, Menekülés az éjszakába, 12 majom, Szikla, Utánunk a tűzözön, Kapcsolat, Nincs alku, Halálsoron, Táncos a sötétben, Atlantisz gyermekei, Disturbia, 16 utca, A bombák földjén, Z világháború, Sérülés…, Azért közben a sorozatokat (Dr. House, Médium, True Detective John Adams, Treme, Szökés Dannemorából, Fülledt utcák, The Morning Show, Rejtjelek…) sem hanyagolta el. Ahogy a színészethez, úgy a feleségéhez is maradt hűséges, több mint 40 éve házas és három gyermek apukája. 2025-ig már tele a határidőnaplója, így csak jó egészséget kívánunk, hogy még sok mindenben láthassuk! #davidmorse

Kapcsolódó művészek: David Morse