Manapság már tucatjával készülnek azok a filmek, melyben a főhős megtudja, hogy nem sok van neki hátra, átértékeli az eddigieket, és elkezd élni…
… viszont gyanítom, hogy ’52-ben ez a téma még nem volt ilyen lerágott csont, annál is inkább, mert Kuroszava főhőse nemcsak a saját életét veszi górcső alá, hanem az egész japán közigazgatási rendszert keményen bírálja, kőkemény tükröt tart, és a mai napig aktuális a téma Japántól függetlenül is… és én minden szavával csak is egyetérteni tudok.
Ez egy nagyon erős film az elpazarolt évekről, majd pedig arról, hogy egy ember is mennyi mindenre képes, és hogy a rendszer/a hatalom, hogyan darálja be a kisembert, akinek csak borgőzös állapotban nagy a szája. A mai napig ilyen fotelforradalmárokkal van tele a világ. Elképesztő és szomorú, hogy a film születése után 66 évvel még mindig itt tartunk, és hogy mennyire örök érvényű alkotás.