Változó filmek zóna
A második házivideós megjelenést követően többen kiszúrták, hogy egy meztelen nő jelenik meg az egyik lakás ablakában, amelyik előtt elrepül Bernard, Bianca és Orville. A Disney több, mint 3 millió VHS-t hívott vissza 1999. január 8-án emiatt a két, egyébként nem összefüggő képkocka miatt. A nő kiléte rejtély, csak úgy, mint a személyé, aki becsempészte a filmbe a képet. A későbbi kiadásokból értelemszerűen kiszedték a képet.
Kapcsolódó filmek: A mentőcsapat (1977)
A Halloween II főcíméből kivágták Moustapha Akkad producer nevét. Történt mindez a film harmincadik évfordulós blu-ray kiadásán, jóval Akkad halála után. A rajongók felháborodtak és bojkottot hirdettek a lemez megvásárlása ellen. A producer fia sem értette miért történhetett ez, de ígérte, kérődre vonja a Universal Studiost. Nem sokkal később visszakerült a kredit a filmre és a már eladott lemezeket ingyenesen kicserélték azoknak, akik szerették volna.
Kapcsolódó filmek: Halloween 2 (1981)
A Disney megváltoztatta a Lilo és Stitch egyik jelenetét, amiben Lilo a ruhaszárító helyett egy szekrényben bújt el a nővére elől. A Disney+ platformon látható ez a változtatás, a korábban kiadott lemezeken még a szárítós jelenet található.
Kapcsolódó filmek: Lilo és Stitch – A csillagkutya (2002)
Amikor a Terminator megkapta az újrakevert 5.1-es hangzást a rajongók szomorúan vették tudomásul, hogy a fegyverek hangját teljesen elrontották.
Kapcsolódó filmek: Terminátor – A halálosztó (1984)
Az E.T. huszadik évfordulós kiadásában Spielberg a gyerekeket üldöző tisztek kezében lévő fegyvereket kicserélte adóvevőkre. Egy későbbi interjúban azonban azt nyilatkozta, hogy nem szabadott volna hozzányúlnia és megbánta amit tett.
Kapcsolódó filmek: E.T., a földönkívüli (1982)