Amikor Allen Bauer, a sikeres fiatal üzletember végre megtalálja álmai asszonyát, úgy véli, semmi sem állhat szerelmük útjában. Hiszi, mert nem tudja, hogy frissen elcsábított barátnője nem csak él, mint hal a vízben, hanem halként él a vízben. Vagyis csak félig, ugyanis gyönyörű, hosszú combjai… [tovább]
Csobbanás (Csobbanás 1.) (1984) 122★
Képek 3
Szereplők
Kedvencelte 7
Várólistára tette 51
Kiemelt értékelések
Csobbanás (1984) 68%
Szimplán szeretem. :)) Ezer éve láttam legutóbb, még a szomszédos videokölcsönzőből hoztuk ki, gyerekkoromban spoiler. Igen, kicsit bugyuta és sablonos, de ettől eltekintve egy aranyos, romantikus film, szeretem a humorát is, és nagyon fura volt Jim papáját (Eugene Levy) ilyen fiatalon látni… :D (Ő ugyebár az Amerikai Pitében játszott elég központi szerepet, Jim papájaként… :D Ráadásul itt elég szemétláda szerepe van, ez is fura volt az eddigiek után… :) )
Csobbanás (1984) 68%
Újabb film gyerekkoromból. :) Még nagyon régen nagynénéknél láttam HBO-n, akkor tök jó mesének tűnt. Így, újranézve még mindig aranyos, sőt még olyan is volt, hogy hangosan felröhögtem rajta. Igaz, voltak benne logikai marhaságok, de miben nincsenek? Egyszer mindenképp érdemes megnézni, aranyos kis mese, de a teljes kép miatt inkább felnőtteknek ajánlanám (penthouse, khm). :)
Csobbanás (1984) 68%
Gyerekkorom egyik legnagyobb kedvence volt, emlékszem agyonnéztem a videokazettát, teljesen véletlenül találtam rá ma, és annyira megörültem, hogy eszembe jutott, de félek újranézni, mostani fejjel nagyon nem hiszem, hogy nekem való lenne :) De aztán ki tudja. :)
Csobbanás (1984) 68%
Kedvenc sellős élőszereplős filmem volt, anno videókazin rengetegszer megnéztem. :)
Csobbanás (1984) 68%
Azért ez gyerekként jobban bejött. :D:D:D Jaj, milyen jó is, amikor még el tudja nézni az ember a hibákat, és csak a jó dolgokra koncentrál… De azért jó volt újranézni, és még így is jót szórakoztam rajta.
Csobbanás (1984) 68%
Imádtam ezt a filmet gyerekként, és természetesen hableány akartam lenni. (egy kicsit még ma is)
Csobbanás (1984) 68%
A kis romantikus lelkemmel nagyon szerettem régen ezt a filmet. Akkoriban még Tom Hanks is a kedvenceim közé tartozott ma már nem nagyon értem, miért…. A második részt is szerettem, de az annyira már nem volt jó.
Csobbanás (1984) 68%
Régen lehet, hogy tévéfilmnek jó volt, de ma már nagyon gyenge. A szereplők idétlenek. A figurák túljátszottak. A ’80-as vígjátékidőszakban ez egy olyan kis romis, családi vicces vígjáték lehetett, de sajnos az abszurditása és igénytelen megoldásai, átgondolatlan és logikátlan eseményei teljesen lenyomják a filmet.
Ha valaki nagyon unatkozik, vagy valami munka mellett nézi meg, annak hajrá, de csak ezért a filmért senki ne üljön le a képernyő elé, mert valószínűleg megbánja.
Népszerű idézetek
Folytatása
Összehasonlítás |