Ó… hát ez gyönyörű volt, a rút kiskacsa japán variánsa. A felénél úgy éreztem, nem bírom és elsírom magam, mert ez a felskiccelt festékfájdalom, ami a magányos és kitaszított madár képében jelent meg, annyira élesen vájta belém magát, hogy szétfolytam a színek közt. Űr maradt bennem, de milyen jó felnézni ilyenkor a csillagokra…nem? :)