Biztos voltam benne, hogy valamikor, gyerekkoromban láthattam pár jelenetet a filmből, mivel a labdával beszélős dolog felrémlett nézés közben, de az biztos, hogy olyan kicsi voltam még, hogy ezen kívül semmi sem maradt meg belőle. A retro filmekkel személy szerint nem állok valami nagy barátságban, szerintem nagyon kevés az, ami a mai ember ingerküszbéhez képes felérni, hacsak nem ezeken nőtt fel, és tölti ki a nosztalgia az űrt. Na ez kivétel. Képes végig fenntartani a figyelmed, úgy is, hogy közel sem olyan látványvilággal operál, amihez szokva vagy. Talán a végén ül le egyedül, egy ideig úgy éreztem, csak fölöslegesen húzzuk már az időt a spoiler után, de a végére valahogy sikerült meggyőzniük, hogy ez kellett ahhoz, hogy Chuck utazása kerek legyen. A film hossza sem igazán érződik, Tom Hanks pedig olyan egyszemélyes showt tol, amiért kétségtelenül megérdemli az elismerést.