Stephen King egyik „legnagyobb rajogója” voltam egy időben, gimiben-egyetem elején. Faltam és újtafaltam, minden könyvtárba beíratkoztam. Ez a sztori legkiemelkedőbb. Konkrétan ronggyá olvastam, magyarul és angolul is. Dolores-korszakom jó pár évig tartott, valódi ismerősömmé vált, erőt adott, kitartást és keménységet, amikor erre volt szükségem, és rengetegszer elővettem a könyvet és a filmet is, illetve egyes részeket újra „kellett” olvasnom. Azaz feltaláltam a biblioterápiát magamnak, évekkel azelőtt, hogy hallottam róla – persze több ilyen film karakterem volt/van, de Dolores nolt a valahai No1. A film ugyanígy. Bár nem teljesen azonos a film a könyvvel, de ömagában szupercsúcs mindkettő. A filmben a színészek eszement jók, a hangulat és az arcrezzenések,… Hol van már ez a filmvilág, ez a színészi kvalitás! Összegezve: „Dolores? – Always.” – És, NYILVÁNVALÓAN, Kathy Bates is!