Szívszorító, elgondolkodtató, félelmet és együttérzést keltő. Anthony Hopkins zseniálisat alakított benne, mint mindig. Kíváncsi lennék, hogy milyen érzés volt számára eljátszani egy olyan állapotot, megy életkorából adódóan ott toporoghat az ő küszöbén is.
Lassú folyású, ugyanazok napok ismétlődésének tűnő film. Mintha ugyanazt a párbeszédet látnánk kicsit más-más szemszögből, de újra és újra. Tökéletesen érzékelteti, ahogy egybefolynak a napok, ahogy már nem tudni, mi az igaz, mi a hamis, ki kicsoda valójában, mi van most, és végül eljön az a kérdés is, hogy ki vagyok én.
A történet, a szereplők kiléte a film végére áll össze teljesen, mikorra a néző már teljesen letaglózva, hüppögve, könnyeit törölgetve, néma csendben ül a székében.
A Művész tömve volt. Szépkorúak töltötték meg az első sorokat. Még a villany felkapcsolása után is sokáig székükben maradtak. A szembesülés fájdalma szögezhette oda őket.