Formailag-tematikailag készen van már a második filmjére Wong (még az is lehet, hogy már elsőre, csak azt még nem láttam). A Szerelemre hangolva ennek a tökéletesre csiszolása, itt még sokkal nyersebb, olykor csapongóbb, ez azonban nem válik hátrányára, a két film, mint egy érme két oldala, a különbségek mindkét film előnyére válnak. A térszervezés, a vágástechnika, a koreográfia, az egyedülállóan gazdag vizualitás önmagában kivételessé teszi a filmet, itt azonban még ennél is többről van szó: Wong azon kevés alkotók közé sorolható, akik világot teremtenek. A Vadító szép napok egy géniusz alkotása, el vagyok ragadtatva.