Azt mondják, olyan, hogy tökéletes, nem létezik.
Nekem ez a film az volt.

Időutazós sci-fi olyan finom kis rezdülésekkel, hogy az első perctől elvarázsolt.
Sokszor érzéketlen dögnek érzem magam, mert a tragikus meg a romantikus filmeken nem tudok sírni, elérzékenyülni. Ennek az egész második felét végigszipogtam.

Imádtam a főszereplő tudós srácot.
Hogy ennyire szerette a macskáját.
Hogy visszament a fogadott húgáért.
Az android viselkedését.
Az ügyvédet és az öreg tudóst.
Hogy a lány ennyire szerette a feltaláló srácot.
Hogy ilyen gyönyörűen összeértek a szálak.
Az időutazást.
Hogy mindenféle csinnadrattát és látványos cgi-t mellőzve csináltak a japánok egy ilyen kiváló, szép sci-fit.

Biztos sok embernek nem fog tetszeni az egyszerűsége miatt…
Nekem ment a kedvencekbe.