Már az első snitt arról árulkodott, hogy ez nem egy megszokott műdrámázás lesz. Ahogy a jelenetek egymásba csúsznak, de mégis… mégis olyan színpadias az egész, mintha nem is néző lennél, hanem egyenesen ott ülnél a három fivér mellett és te is röhögcsélve-sírva innád a sörödet.
Hihetetlen intenzív volt az egész és egy másodpercnyi üresjárat sem volt, hogy el lehessen gondolkodni bármin is. A film után meg csak bámulsz ki a fejedből és fél órája fogod azt a rohadt üres söröskorsót és már nincs senki aki újratöltse.