Vámpír (1932) 74% 30★

Ezerfelől közelíthető alkotás: egyrészt nem mérföldkő, de kétségkívül nagyon érdekes sarokpont a filmművészet által nagyon gyorsan felfedezett és adaptált vámpír kultusz evolúciójában, úgyszólván félúton a Nosferatu és az abszolút kortárs Lugosi Béla mozik között. Másrészt rendkívül ambiciózus trükkfelvételekkel, atmoszférával, kísérleti megoldásokkal operáló gótikus horror, harmadrészt pedig az előzőkből fakadó modernség látszatát ellenpontozva, meglehetősen konzervatív, a hangosfilm sikerében talán nem is teljesen bízó produkció…

Csupa-csupa filmtörténeti érdekesség, és tulajdonképpen mintha pontosan ez okozná legalább részben a Vámpír vesztét: a maga korában ez egy kvázi-bukott produkció volt, ami már az utókortól kapta meg az igazán őt megillető tiszteletet és elismerést, nem kis részben azért, mert modern szemmel visszanézve az itt tapasztalható hangulat, effektek, benyomások tényleg tekinthetők időtlennek. A mozi által megragadott atmoszféra 90 év elteltével is hatásos – igaz, most már vintage, patinás és idegen a modern nézőt minden irányból ostromló ingeróceánoktól, de mégis hatásos. Ilyen téren egyértelműen „jobban működik” már ez a mozi, mint az eredeti Nosferatu, de megkockáztatom, hogy még a Lugosi-filmeknél is erősebben tudja torkon ragadni a nézőt – ha, és ez nagyon hangsúlyos ha, képesek vagyunk átadni magunkat szinte kizárólag egy nagyon erős, rémálomszerű atmoszféra bűvöletének.
Azonban amikor elkezdünk róla beszélgetni, mind retrospektív és főleg technikai szemmel fogjuk méregetni: hogy mennyire ötletes a test nélküli árnyékok ábrázolása, hogy milyen mélyen nyugtalanító a kamerakezelés, a fekete-fehér film ilyetén való kezelése, hogy mennyire máshogy és kritikusan sokat számított anno a színészi játék, hogy mennyire szerves része az egésznek a zene (fél karom adnám egy modern CD-kiadásért!), hogy Carl Theodor Dreyer, bár hangosfilmet forgat, még mindig ragaszkodik a szövegkártyákhoz…
Mindeközben a Vámpír ténylegesen, önjogán kiváltott hatása azonban elvész. Bőven születtek a harmincas években még manapság is önerőből élvezhető filmek, hozzájuk képest a Vámpír érezhetően más világ – mondhatni, művészfilm és technikai demonstráció az akkor már elég divatos horrorok között. Ez pontosan az a képlet, ami megmagyarázza korabeli elutasítottságát, majd modern, elsősorban kritikai elismertségét.

Filmkedvelőknek, mármint a filmművészet kedvelőinek kötelező kör, és valóban emlékezetes, érdekes darab – de bőven nem a legjobb harmincas évekbeli horror vagy vámpírfilm. Az atmoszférája azonban tényleg verhetetlen, a horror fronton mozgolódó nézőknek ugyancsak kihagyhatatlannak tűnik.

Joseph Thomas Sheridan Le Fanu novelláskötetéből (In a Glass Darkly) csak pár ötletet vettek át (pl. minket magyarokat :)). Elsősorban a Carmillából, de bizonyos részeknél felsejlett a Fogadó a Repülő Sárkányhoz is. Az eredeti műhöz inkább ihlet forrásként nyúltak a készítők, így felesleges felsorolni a különbségeket. Sok van.

Sajnos az eredeti negatív (a kép és a hang is) elveszett, de amennyire tudták, szépen helyreállították a megmaradt 35 mm-es német, francia lenyomatokból. Criterion kiadást ajánlom mindenkinek.

Igen, a Vámpír lassú művészfilm, ami nem a történetre, karakterekre helyezi a hangsúlyt, hanem a képekre és a hangokra. Ezek kombinációjával olyan erős hangulatot sikerült alkotni, ami a filmművészet sajátja. A horror műfaj pedig kifejezetten meghálálja ezt. pl. a lélek kóborlós koporsó jelenet tényleg ötletes!

Ja, és ha jól vettem észre, akkor a rendező első hangosfilmje volt. Szóval, nem kell csodálkozni, ha ez érződik rajta. Kár, hogy bukás lett, és tíz évig nem rendezett Carl Theodor Dreyer.

Ha németül kell filmet néznem, az mindig egy trauma, viszont a hangulata nagyon is tetszett!

Azért az jól látható, hogy stílusában már a filmművészet első évtizedeiben is különbözőek voltak az amerikai és európai produkciók. Az Universal horrorokhoz képest sokkal lassabb és elvontabb a Vamypr, amit fokoznak a visszafelé felvett jelenetekkel és különböző filmes praktikákkal, ami a tengerentúli filmekre kevésbé volt jellemző. Nekem kevésbé tetszett, de érdekes volt látni ezt a korai alkotást.