Kedvencelte 3

Várólistára tette 43


Kiemelt értékelések

Kiskakukk 

Erőltetett és teljesen felesleges folytatása az (egyébként kiváló) első résznek.

AMI TETSZETT:
– Az akciójelenetek profin meg vannak csinálva és most is remek az operatőri munka.
– A vonatos jelenetsor végig marha jó.
– A pasi felengedte a kanapéra a kutyát és a csirkéket.

AMI NEM TETSZETT:
– izzadságszagú történet
– a gonoszok ugyanahhoz a lövészet oktatóhoz jártak, mint a Star Wars rohamosztagosai (sose találnak el senkit)
– idióta kamasz gyerek
– nyálas lelkizés az exfeleséggel
– túl lehetetlen helyzetekbe keverednek a szereplők, amiket természetesen megúsznak (felhőkarcoló pereméről lógnak egy kézzel egy óráig, de spoiler stb.)
– túl sokat mutogatják a gengsztereket, pedig senkit se érdekelnek

Összességében nem ajánlom, inkább nézzétek meg az első részt.

11 hozzászólás
Törpillaa

Az első része sem lett nekem a kedvencem, ahogy ez sem lett az, ez is ugyanolyan pörgős, és izgalmas is. A látvány tetszett, bár majdnem ugyanarról szólt ez a része is, mint az előző, spoiler Ezt a Sandro gyereket nagyon nem bírtam, de a kishúga tök aranyos volt. Chris Hemsworth-t imádom, és habár ez sem lett a kedvencem, de azért jó volt újra látni ebben a szerepben is. A sztori jó, a karakterek is teszik a dolgukat, folyton csak lőnek, durrogtatnak, robbantgatnak, úgy hullanak, mint a legyek, de az előző része kicsit jobb volt, mint ez. Voltak látványos jelenetei, meg pörgős is azért, de az első izgibb volt. spoiler

julcseee 

Nem gondoltam hogy valaha ilyet fogok írni egy filmre, de túl sok volt benne az akció jelenet!! Ráadásul tényleg idegesítően mindig CSAK a jó fiúk találtak el lehetetetlen helyzetekből ellenséget, az másik fél nyílt célpont esetén sem talált el senkit.
Nekem ez már sok volt.

BeL1eVe 

Nálam simán hozta az első szintjét. Itt is ugyan előfordulnak pihenősebb részek, amik megint csak megfértek, a sztori szintén nem túlkomplikált, az ellenoldal rögeszmés ábrázolása hihető. A cselekmény rettentő magával rántó, az akciók pedig elsőrangúan vannak megkomponálva (a 20+ percnyi egysnittes újfent odaver, ahol többek között a The Raid 2 börtönös káosza minőségileg is visszaköszön). Chris Hemsworth-nek cefet jól áll ez a karakter és külön örültem, hogy Golshifteh Farahani figurája több teret, figyelmet kapott, baromi klassz kiállású, menő társ. Igazi akció ékkő, akárcsak az elődje és amiknek egyértelműen a mozivásznon lett volna a legméltóbb helyük.

2 hozzászólás
STVN 

Nagyon látványos, szépen kivitelezett akciómozi… az összes klisével, hülyeséggel, ami csak létezik. Biztos hogy velem van a baj, mert már kb. a 20. percnél untam az egészet (pedig az első részt 2x is megnéztem, annyira tetszett).
…természetesen lesz 3.

Irasalgor 

Mert egyébként a folytatás hozza azt, amit ettől a filmtől elvárunk: egy látványos akciófilmet, amely már-már jobban hasonlít a Call of Duty-ra mint mondjuk egy átlagos zsánerfilmre, viszont jól áll neki, hiszen az akciójelenetek koreográfiája tényleg hangulatos és látványos, míg annyira nincs is összesűrítve, hogy már-már fárasztóan John Wick-es legyen. A történet és a karakterek természetesen tovább egyszerűsödtek, így aki mélyen szántó érzelmeket vár, az rossz helyen keresgél, de szerintem ember nincs a földön, aki az első részt látva azt várta, hogy majd a narratíva emberi oldalát emelik ki. Látványban jobb, történetben rosszabb, így a pontszám is maradt az előző részé.

Értékelés: 7/10

lakatoszoltan01 

Én akciófilmet kerestem, amin nem kell sokat gondolkodni (az előző rész is pont ezt adta), és ez tökéletesen az volt. Nagyon klisés, abszolút sztori nélküli, semmi csavar, semmi megállás. Csak lövöldözés, verekedés, robbangatás a film 90%-a.
Nem is értem, hogy aki ebbe a filmbe beleköt, az mégis mit várt? Ez egy totál egyszerű akciócunami. A háttérsztori teljesen felesleges, viszont az ismét látványosan megrendezett hosszú egységes felvételek lenyűgözőek, és most végigkísérik a filmet.

Ezt csak az fogyassza, aki agyatlan lövöldözést szeretne bambulni popkornrágcsálás közben semmilyen előzetes elvárással.

Roboraptor 

Nyilván nem is a sztori lesz az, ami a karosszékhez szegezi a nézőt: vannak benne nagyhatalmú gengszterek, személyes összefonódással súlyosbított tétek, megint ki kell menekíteni valakit vagy valakiket… Az akciójeleneteket összekötő habarcs ez, de olyan ideálisan kimérve, mint a tölcséres fagylalt, ami pont azelőtt fogy el, mire ragadna tőle a kezünk, de azért ennénk még belőle. Nem is nagyon akarnék kötözködni A kimenekítés 2-vel. Az operatőri munka példaértékű, a színészi játék tökéletesen adekvát (Chris Hemsworth hangja még mindig olyan, hogy egy halott apácát is erotikus extázisba hajszolna), a tempó, miután eléri a kívánt fordulatszámot, végig pörgésben marad, a karakterek meg a kétdimenzióstól indulva (agresszív, bosszúálló grúzok) egészen két és félig teljesednek, már ha Rake mardosó múltfájdalmát is a személyéhez csapjuk. Eredeti alapanyagok? Nem. Jól vannak kombinálva? Igen. Ez a kombó előreviszi az akciófilm műfaját? Ó, igen!

Kritika: https://www.roboraptor.hu/2023/06/25/tyler-rake-a-kimen…

Roßin 

Szerintem sokkal jobb lett mint az első. Azt alig tudtam végig nézni,azt hittem sose lesz vége viszont ez… Imádtam az akció jeleneteket, az autós részeket, és hát ebből tele volt szóval.. Elég látványosra sikeredett az egész.

L_Reggie 

Én szeretem ezeket a filmeket, ez is pont olyan volt mint az első rész. Történet van, egyszerű, de legalább nem is akar több lenni ami: kemény mint a kád széle akció film. A harcok szuperek, a közelharcok jól vannak felvéve, megtervezve.Yaz-t megkedveltem.


Népszerű idézetek

system456 

Tegye le a bögrémet, pattanjon be a kocsijába, és húzzon a picsába!

Bogesxd 

Tyler: Just go home, would ya?
Nik: Or what? You'll run over my foot?


Hasonló filmek címkék alapján