Türelmetlenség (1916) 68% 16★

Naiv film, ennélfogva didaktikus. Időnként Fritz Langot juttatta eszembe, aki a (jóval későbbi) Metropolist utóbb cikinek találta épp naivitása, didaktikussága okán. Filmtörténeti jelentőség ide, formai bravúr oda, számomra nehezen nézhető, jóformán unalmas film, és egyáltalán nem a “legendás”, maratoni hossza miatt, végképp nem azért, mert “régi”, “lassú”, ahogy gyakorta hallani efféle jelzőket a korabeli (vagy bármiféle lassú, finom aprólékossággal operáló) filmekről. Lassúnak ráadásul egyáltalán nem nevezhető, de mintha valami betekintést kaptam volna a – számomra érthetetlen – jelenségbe, amikor valaki például a Sztalker alatt a magát hülyére unásban filmnézését főzéssel meg sms-ezéssel bekkeli ki. Minek akkor megnézni?
Visszatérve: én nem sms-eztem végig, és kétségtelen, hogy érdemes, innovatív alkotással van dolgunk. A leginkább figyelemreméltó talán nem is a négy eseményszál összekötése és párhuzamos közvetítése, hanem ahogy a dráma csúcspontjai felé közeledünk (ez a négy szálból háromban közismert tragédia, világos, hogy megfontolásból esett rájuk a választás: senki nem izgul, hogy Jézust a végén keresztre feszítik-e így tovább), remek érzékkel gyorsítja az eseményeket, ekkor már nem is csupán a négy külön történet között, de ezeken belül is szimultaneitással fokozza a feszültséget (a gyilkosság jelenete maga; az elítélt utolsó órája és az ezzel egyidőben zajló hajsza; a perzsák támadása és ezzel párhuzamosan a lány vágtatása; ráadásul egy ponton gyakorlatilag split screent valósít meg, igaz, térben és időben egyszerre zajló események között, de, na, ez igazán kiemelkedő).
A bölcsőt ringató asszony vágóképként használt szimbóluma, ami a cselekményszálakat, a történelmi epizódokat tagolja, szintén naiv, de valahol bájos, mintegy a születő humanizmust dajkáló utópisztikus képzelgés; azt is megkockáztatnám, hogy egy új megváltó, a viszontagságok ellenére megőrzött remény képei, ennek végkifejlete a valóban utópisztikus záróképsor. (A Jézus-szál egyébként meglepően mellőzött és sablonos – legalábbis jóval sablonosabb, mint a többi –, ebben gyakran meg is botlik a történet.)
Szóval mindezek ellenére nem igazán élveztem a filmet, mégpedig azért, mert szinte elviselhetetlenül és teljesen indokolatlanul szájbarág, Időnként úgy éreztem, ez a fickó egyáltalán nem tud rendezni, vagy nincs nagy véleménnyel a közönségről. Teljesen felesleges, szinte óvodásoknak szóló inzertekkel szabdalja szét az anyagot, mintha csak egy mesekönyvet nézegetnénk: a három kiscica beugrott a lisztesdobozba, és akkor oda van rajzolva a három összelisztezett kiscica. A kedvencem talán az a kiírás volt, hogy Babilónia falai olyan hatalmasak és szélesek, hogy szekerek járhatnak rajta, és akkor a kép: Babilónia falain közlekedő szekér. Ezt csinálja a képből teljesen egyértelmű vagy könnyedén egyértelművé tehető, a néző számára tökéletesen világos eseményekkel, és ez több, mint érthetetlen.

Griffith tán még monumentálisabbat alkotott, mint az Amerika hőskora. Afféle ős proto-szkeccsfilm is lehetne. Bár itt azért csavart rajta egyet, mert a történeteket nem egymás után, hanem egymásba belefonva tárja elénk. Ez a fajta párhuzamos történetvezetése briliáns a maga nemében és a korában is az lehetett, bár a 170 percet azért soknak ítéltem meg (bizonyos források szerint 210 perces volt eredetileg). A hosszúsággal már az Amerikai hőskoránál is bajom volt, de ez nem a film hibája.
A naivitása meg a befejezés is egész komikusan hatott: a világbéke szimbólumát akár a hippik is a zászlaikra tűzhetnék. De a csata közbeni szerelembe-esést is megmosolyogtam. :)