Tükörálarc (2005) 75% 25★

A Mirrormask azon kevés filmek közé tartozik az utóbbi időben, amiktől sokat vártam, és nem egyszerűen csak hozta, hanem magasan túl is szárnyalta az elvárásaimat.
Ismerem Neil Gaiman munkáit, tudtam, hogy egy sötét mesére számíthatok. Láttam már ezt-azt Dave McKean-től is, tudom, hogy elképesztő vizuális atmoszféra megalkotására képes. Láttam már közös munkáikat, tudom, hogy ketten együtt elképesztő dolgokra képesek.

Helena sztorija első pillantásra bármelyik tinédzseré lehetne: menekülne a világból, amit a szülei alkottak, meggondolatlan sértésekkel dobálózik, amiket minden pillanatban megbán, mikor az édesanyja kórházba kerül. Álmában pedig egy pusztuló, szürreális világban találja magát, ahol elindul megkeresni a titokzatos _Tükörálarcot:, hogy felébressze az alvó Fehér királynőt, és megmentse a világot.
Ismerős alap, nem egy hasonló szituáció született már, de a megvalósítás több mint remek. A sötét, bizarr, groteszk világ egy vizuális orgia, a látványelemek pedig különlegessé teszik a történet apró elemeit is.
Meghökkentő, elgondolkodtató felnőtt mese egy tinilány kapcsolatáról nem csak a szüleivel, de saját magával is, egyedülálló megvalósításban. Nekem nagyon tetszett.

Szeretem a meséket, de ez nekem túl szürreális volt. A történet viszont alapvetően tetszett, csak a megvalósítás nem az én világom.
Azért nyuszis mamuszban és pizsamában közlekedni az utcán vicces lenne.

Ez a nyomott hangulat, meg ez a látvány határozottan nem tetszik…

Két dolog sok: a markolás és a szürreális elem
Két dolog pedig kevés: a játékidő és a konzisztencia

Ha ezt a filmet tizenévesen látom, biztos vagyok benne, hogy imádtam volna, de most leginkább picit furának tartom.
(a cirkuszi zenészek maszkjai pedig lehet, hogy kísérteni fognak álmomban, pedig ők speciel nem is voltak gonoszok…)