Egy Ares nevű, magasan fejlett programot a digitális világból a valós világba küldenek egy veszélyes küldetésre. Ez lesz az emberiség első találkozása mesterséges intelligenciájú létformával.
(forrás: cinemacity.hu)
Egy Ares nevű, magasan fejlett programot a digitális világból a valós világba küldenek egy veszélyes küldetésre. Ez lesz az emberiség első találkozása mesterséges intelligenciájú létformával.
(forrás: cinemacity.hu)
Jóindulatú 6 csillag, mert történet nem sok van és lényegében csak egy hosszú fogócska az egész, de moziban néztük és végül is jól szórakoztunk, le tudott kötni.
Ami még tetszett:
– hogy Ares nem spoiler program
Amiért haragudtam:
– Trent Reznor egyáltalán nem erőltette meg magát, pedig nagyot szólhatott volna…
15 év telt el a legutóbbi Tron film óta, így a rajongók joggal várták ezt az új felvonást. Bevallom, hogy a maga idején én nem tartoztam ebbe a táborba és hiába néztem azt is hozzá méltón 3D-ben, egyenesen utáltam a Legacy-t. (Ezt is újráznom kéne már lassan.) Emlékeim szerint az eredeti klasszikust pedig csak jóval később pótoltam, de azt meg még konkrétan untam is, de idővel valahogy mégis fölértékelődött bennem a világának koncepciója, vizualitása, amihez természetesen rengeteget hozzáadott a Daft Punk azóta is rendszeresen hallgatott, mesteri soundtrack-je, így nekem is felcsillant a szemem, mikor végre bejelentették a folytatást. Jared Leto castingjával sajnos kapásból kapott egy hatalmas red flaget, de az előzetesek szerencsére könnyedén meggyőztek róla, hogy ezt bizony a lehető legjobb minőségben, IMAX 3D-ben kell megnéznem.
Nem is bántam meg, hisz valahogy remek időben kapott el ez a Cyber Pinokkió vs. Neon Terminátor jellegű látványpornó. Hiába faék egyszerű a sztorija, ezzel a nevetségesen szélsőséges, az új technológiát fegyverkezésre használó gonosz cég, és a hihetetlenül nemes célokat kergető (Gyógymódok, tudás, és jólét határtalanul mindenkinek? Ennyire még az szintén brutálisan optimista Star Trek Föderációja sem jólelkű.) vállalat versenyével, mégis le tudott kötni és kifejezetten szórakoztatott, mert az előzőek után eleve nem vártam tőle többet egy agykikapcsolós zúzdánál. Szinte minden karaktere 2-bites, érdektelen, és még a „jellemfejlődést” mutató AI figurák kapcsán is könnyen rájöhetünk, hogy láttuk már őket sokkal érettebb módon fölépített kiadásban. (Elég csak olyan legendás alkotásokra gondolnunk, mint a Blade Runner.) Vicces, hogy még ennek ellenére is ebben tartottam legelviselhetőbbnek Jared Leto-t, pedig Ares olyan, akár ő maga a híre alapján. Lényegében egy digitális spoiler Ez kb. az a szint. (Ennek tetejében még a kémia sem működött köztük Greta Lee-vel…) Persze ezt leszámítva remekül hozta a gépies, nyers információkra és logikára építkező mesterséges lényt, aki igyekszik alkalmazkodni a mi világunkhoz. Elvonatkoztatva a magánéletétől, és kizárólag az itt nyújtott alakítását nézve, tényleg egy badass & charming Terminátor / Pinokkió érzetét keltette. Aki viszont igazán említésre méltó a színészek közül, az Evan Peters. Még ebbe a meseszerű, már-már bajuszpödrő gonoszba is sikerült egy kis pluszt lehelnie. A többiek sajnos nagyrészt felejthetők, ráadásul külön haragszom Cameron Monaghan miatt, akinek spoiler.
Kiemelendő még, hogy kreatívan tiszteleg a széria öröksége előtt is, mivel spoiler.
Mint írtam, szerencsére a való világgal gyönyörűen kevert neonfényes látványorgia, az akciók és az univerzum érdekes bővítései azért így is megmentik ezt az egyébként jó szívvel is közepes szinten mozgó produkciót, ami tempóját, (Ez ott ütközik ki főleg, hogy folyamatosan ismétli önmagát ezzel a spoiler.) karaktereit, sztoriját, illetve ezúttal a soundtrackjét illetően is rengeteg kívánni valót hagyott maga után. Alapból bírom a NIN-t – mint zenekar – de amit itt leműveltek, az valami botrány. Míg a Legacy albumát magában is bármikor örömmel veszem elő, addig Atticus Ross és Trent Reznor hangzavara már a film közben is sokszor inkább csak irritáló zaj volt, mintsem érdemi aláfestés. Néha kb. lenyomnak 2 random hangot a szintetizátoron, és ez egy track? Oké, akadt 1-2 értékelhetőbb tétel rajta, de ez akkor sem változtat a tényen, hogy hiba volt őket felkérni erre, bár jogos lenne a kérdés, hogy bárki meg tudná-e ugrani a Daft Punk által magasra rakott lécet.
Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy a végével még egy nyilvánvaló spoiler.
Összegezve: Látom a hibáit, amiből akad bőven, a céljának mégis tökéletesen megfelelt. Kikapcsolt, szórakoztatott, és meg merném kockáztatni azt is, hogy talán ez a franchise eddigi legjobban sikerült darabja, illetve 2025 egyik legjobb moziélménye volt számomra. Ha tehát az előző részekkel elvoltatok, bátran ajánlhatom, hogy ezt moziban nézzétek (Sam és Quorra hiányával együtt is.), ellenkező esetben viszont valószínűleg nem ez fogja megváltoztatni a véleményeteket a TRON világáról.
ui.: Az előzetese egyébként okosan elrejtette a történet több lényeges részletét is, aminek szintén örültem.
Nem sok mindenről lehet itt írni. . .
2 óra hajkurászás, motoros üldözés, amik egyébként egész jó jelenetek voltak, főleg a még mindig hangulatos zenékkel párosítva, de ezt a filmet leginkább a látvány miatt érte meg megnézni.
Pedig jól indult, tetszett, ahogy megtestesítette az MI-t, aki itt mindenkit analizál, vagyis amikor a valóságban minden felhasználóról, akivel csak „találkozik”, gyűjti az adatokat, és jó lett volna a harcászati aspektus is, ha végül 15 perc után nem abba fullad a film, amit az elején említettem. Elhangzott néhány értelmes gondolat, mint például, hogy az igazi felelős nem az eszköz, hanem azok, akik ész nélkül használják, illetve visszaélnek vele, emellett Evan Peters játéka miatt volt még nézhető, különben fontolgattam, hogy elhagyom a mozit. Még külön pluszpont „az életben ugyanazok a dolgok egyszerre tudnak örömet és fájdalmat okozni", de már most nem tudok ennél többet felidézni.
A végéhez még annyit, hogy tipikus greenwashing.
Szerintem egy jól sikerült film lett. Végig drukkoltam Kimnek és Aresnek is. Úgyhogy én nagyon élveztem, megérte elmenni a Gödöllői Moziba. Ráadásul a szuper hanghatások és a vizuális effektusok is nagyon lenyűgözőek voltak.
Csodálkoztam is, hogy a számítógépes technika már ilyen szinten van 2025-ben. Teljesen elájultam tőle!
Nem minden részt láttam még belőle. Ugyanakkor a legelső 1982-es Tron filmet volt szerencsém a Kecskés Szabolcs és Kecskés Sándor barátunk által megnézni VHS-en az 1990-es években. Egyértelműen nagyon tetszett. Tehát azóta ennek a franchise-nak igazán a rajongója vagyok.
Sok kérdést is felvetett nekem a film. Jó, ha a mesterséges intelligenciára bízunk mindent? Látod, lehetnek hibák is. Athena karaktere is nagyon ütös lett.
Encom vagy Dilinger cég volt a szimpatikusabb? Nem lesz rá nehéz a válasz, hogy az Encom.
Volt pár hihetetlen jelenet benne, de összességében minden bejött a moziból. Soha rosszabb időtöltést. Szerintem megéri megnézni, a fránya kritikákat meg el kell vetni! :-)
Az 1980-as évek számítógépes feelingje is nagyon jó volt. Az a rész fenomenálisan jó volt!
Igyekeztek az alkotók, én elégedetten jöttem ki a városi filmszínházból!
Kedvencem az Alaszkában a világ elől elrejtett számítógépes hangár volt. Na ott, aztán tényleg el lehet bújni a világ gondjai elől.
A Dilinger fiú nagyon ambiciózus volt. Sokszor átlépte a határokat. Kim meg mindenben jó volt. Szó szerint. Vártam volna közte és Ares között egy kialakult szerelmi kapcsolatot, de ezt nem kaptam meg. Sebaj.
Mindenesetre jól jegyezzétek meg: nem az a jó film, amit a kritikusok annak mondanak, hanem ami neked is tetszik. Ez azért lényeges elem. Én is így voltam most vele. Nagyon féltem, mert lepontozták. Nem volt annyi néző a mozikban… Aztán? Tök jó filmélményt kaptam. Ennyi!
Még ami nagyon pozitív emlékeket ébresztett bennem, azok a retró komputerek voltak. Tök baró volt ezt látni. Na meg még az, hogy végig izgalmas volt a film. Bár pár gyerek arról panaszkodott a moziban, hogy nekik ez nem jött át és unták. Nem vagyunk egyformák, de ha érdekel titeket ez az alkotás, nyugodtan nézzetek meg!
A film zenéje tényleg zajos volt, de nekem még az is nagyon átjött. Kafa volt!
Tehát megmaradt a rajongásom. Sőt! Még nagyobb TRON rajongó lettem! Hihi! :-)
Végezetül Greta Lee csodálatos volt a filmvásznon. Nagyon aranyos csaj volt a filmben. (^^)
Mert, ha van 2025-ben még van olyan film, ahol van létjogosultsága a 3D-nek, akkor az a Tron: Ares. Sőt! Tulajdonképpen ezt a filmet leginkább 4DX-ben van értelme látni, mert ez valójában egy audiovizuális hullámvasút. Annak pedig egészen kiváló. Ha még sosem próbáltad az izgő-mozgó-rezgő székes mozit, akkor ennél jobb alkalmad már lehet, hogy sosem lesz rá. Lehet, hogy a Disney sem bukott volna akkorát ezzel a filmmel, ha mozik helyett inkább 20 perces részletekre szabdalva a balatoni bazársorok szimulátor-dobozaiban mutatja be. Mert az lenne ennek a filmnek a természetes közege.
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/10/20/tron-ares-film-kritika/