T2: Trainspotting (Trainspotting 2.) (2017) 152

117' · angol · dráma 18

Négy edinborough-i srác meg a heroin története húsz évvel ezelőtt felforgatta a mozis világot. A durva valóság és az őrült humor nagy találkozásából kultikussá váló film valamint négy feledhetetlen – bár kissé veszélyes – figura született. Most mind a négyen visszatérnek: az évek őket sem… [tovább]

angol
angol
magyar

Képek 5

Szereposztás

Ewan McGregorRenton
Jonny Lee MillerSimon
Robert CarlyleFrancis Begbie
Ewen BremnerSpud
Simon WeirJailhoose
Kelly MacdonaldDiane
Shirley HendersonGail
Irvine WelshMikey Forrester
Anjela NedyalkovaVeronika
Karl ArgueMad Pipper

Kedvencelte 20

Várólistára tette 138


Kiemelt értékelések

entropic

Nem mondom, hogy a Trainspotting iránti rajongásom egyidős a filmmel, mert 96-ban még egy egész kicsit túl fiatal voltam, úgyhogy csak 99-ben láttam először, azóta viszont megszámlálhatatlan alkalommal. Eddig úgy tapasztaltam, hogy a Trainspotting nem olyan film, ami elavul, viszont – naná – kíváncsi voltam, mi lett a szereplőkkel 20 év alatt (meg hogy velem mi lett 18 év alatt).

Ahogy az várható volt, a film hatalmas nosztalgia-trip. Jó, hát ez olyan sötét és elcseszett és beteg humorú nosztalgia (eszméletlenül cool zenékkel aláfestve), mert a 96-os edinburghi élet(mód) azért nem olyasmi, amit olyan nagyon visszasírna az ember. Nosztalgia azért mégis – a szereplőknek és a nézőknek is. A szereplőknek, ahogy véletlenül vagy direkt újra pont azokra a helyekre és pont hasonló helyzetekbe keverednek, mint 20 éve, és egy-egy utcasarkon befordulva vagy egy különlegesen undorító vécét megpillantva hirtelen gondolatban újraélik azt, ami egykor volt. És a nézőknek is, mert hát na, kultfilm, meg minden, és a T1 ikonikus jeleneteit a T2 kontextusában, esetleg modernizált verzióban látni újra, az olyan érzés, mintha a saját fiatalkorom darabjait látnám újra. Mintha a T1 nemcsak egy film lenne, hanem velem történt volna. Intenzív élmény, na.

Hogy milyen a film, ha leszámítjuk a nosztalgia-faktort (bár azt úgysem lehet leszámítani – nemcsak a személyes kötődések és emlékek miatt, hanem mert a film eleve a nosztalgiáról szól, arra játszik rá, bármennyire ironikusan is) – szóval na, ha mégis megpróbálom leszámítani a nosztalgia-faktort, akkor arra jutok, hogy a T2 úgy is eléggé jó. És azt hiszem, a T1 ismerete nélkül is értelmezhető és élvezhető (valamennyire), de azért mindenképp jobb előtte megnézni (vagy gyorsan újranézni) a T1-et, mert a T2 hatása nagyrészt a közös emlékeken alapul.

És mint mindenféle emlékidézés, a T2 nagyon durva érzelmi hullámvasút tud lenni. Ezt érdekes volt a moziban is megfigyelni, hogyan változott a terem atmoszférája menet közben – a film kezdetén kb. olyan hangulat uralkodott, mintha valami rég várt családi találkozóra érkeztünk volna, ahol mindenki eleve tisztában van mindenki más hátterével és furcsaságaival, ahol mindenki ismeri a többiek jó és rossz oldalát, a szokásait és a humorát. Ebbe a filmbe beleérkezni a T1-et ismerve valahogy nagyon kényelmes. Ismerős világ, pont olyan, amilyen természetes módon létrejöhetett abból, amilyen 20 éve volt. És mivel ismerős, könnyű benne ismét otthon érezni magunkat – könnyen jön a nevetés, könnyen idéződnek fel a régi mulatságos/kínos/szánalmas történetek.

Aztán valahol menet közben megváltozik a hangulat.
Amikor a bevezető mókázás után fokozatosan rájövünk (ismét: szereplők és nézők egyaránt), hogy mondjuk Begbie még most is egy pszichopata állat, és hogy eleve – már 20 évvel ezelőtt se volt vicces, ha az ember a haverjának mondhatott egy Begbie-féle fazont.
Amikor a viszontlátás okozta első nagy érzelmi hullám csillapodik, és a kötelező, osztálytalálkozós jellegű bullshit-duma (mit értem el az életben és mennyire csudisikeres vagyok) végére érve kiderül, hogy igazából mi a helyzet, és már nemcsak a mulatságos/kínos/szánalmasra emlékszünk, hanem a mérhetetlenül szomorúra és tragikusra is.
Amikor felidézed baromi cinikus és agyas fiatal énedet, azt, hogyan űztél gúnyt a „válaszd az életet!”-dumából, mert elég okos voltál ahhoz, hogy lásd az agymosást az életigenlő szlogenek mögött – ám közben rájössz, hogy amit te csináltál, az sem jobb – hogy nincs már jobb és jó választás, egyáltalán. (A Válaszd az életet!-monológ mai verziója is igen erős, simán a film csúcspontja számomra.)

Szóval végül elég felkavaró lesz ez az egész – ez a bepillantás abba, ki hova jutott. (Ismét: szereplők és nézők egyaránt.) Mert változik ugyan a világ, és változnak a drogok és a zenék és a férfiak és nők, de logikusan változnak, a lényeget tekintve meg egyáltalán nem is. Lehetsz te 20 éve tiszta ex-junkie, akkor is csak egyre azon fogsz gondolkodni, mi a franccal töltsd ki az életedet.

6 hozzászólás
dontpanic

Nosztalgia. Nosztalgiából élünk, mások a mi nosztalgiánkból élnek, dagad a nosztalgiaipar, soha jobban, mint manapság.
A kérdés, hogy mit kezdünk a saját nosztalgiánkkal. Dédelgetjük, nevelgetjük? Kinyírjuk kegyetlenül? Álruhákat pakolunk rá, hogy a végén ne is legyen felismerhető? Egyensúlyozunk rajta, mint egy libikókán? Belefulladunk? A szemünk sarkából nézzük, úgy teszünk, mintha ott se lenne, de azért végig a tudatában vagyunk a jelenlétének?
Könyörtelenül szembenézünk vele, és átfordítjuk valami termékenybe, a destruktív oldalát szigorúan lezárva?

Írunk belőle egy könyvet? Csinálunk belőle egy filmet? Megnézzük a filmet, amit mások csinálnak róla?

Hát, ha az a film jó, miért is ne. És ez a film jó.

Törpillaa 

Ahhoz képest, hogy miről is szól a film eléggé tűrhető. Részben tetszett, részben nem kicsit még untam is, és azt vártam mikor alszom el rajta, de nem jött össze. Ewan McGregor-on kívül egyik színész sem nyerte el a tetszésem. De a zenék tetszettek, a történet már kevésbé.

Bálint_Péter 

Nekem ez a film megadta azt az élményt, amit az elsőnek nem sikerült. Végre adtak jellemet és tulajdonságokat a szereplőknek, akik nem feketék vagy fehérek. Valószínű ehhez hozzáadott, hogy az eredeti filmben már elkezdték felvezetni a szereplőket és itt jobban kibontották. Illetve az elmúlás, a kapuzárási pánik témában is elég erős szerintem. Több ponton is szívszorító a film és külön jó, hogy a színészek is szintén hozzáöregedtek a szerepükhöz, szerintem nekik is érdekes élmény volt újra eljátszani a négy srácot (és, hogy ki hol tart azóta a színészi karrierjében). Valóban a nosztalgiára is épített a film, de nekem nem volt zavaró mert a szereplők nosztalgiáztak (és miért ne tennék, hisz ez volt a fiatalkoruk) és nem én, mert én csak pár éve láttam először (nem tudom ez érthető e :D). A zenék nem mindenhol tetszettek és a képi világ is néhol ilyen sorozatos CSI-os beütésű volt, de szerencsére nem végig. Nem a történeten van a hangsúly, inkább a srácok közötti
egymás iránt érzett, elnyomott „gyerekkori” dühön, amit felnőttként már mernek megélni és konfliktust vállalni (vagy épp nem). Szerintem jól összerakott film lett, valószínű ezzel a véleményemmel nem sokan osztoznak, hiszen a második részeket szokás mindenből lehúzni, de számomra jobb film volt mint az elődje. 8/10

sipiarpi 

Egy nagy hibája van, ami egyben a pozitívuma is. A nosztalgia! Ismerős dallamok, helyek, képsorok, ám mégsem ugyanaz a hangulat. Ez kevés ahhoz, hogy jó legyen a film.Viszont pozitívum is egyben, mert más nagyon nincs ami miatt kedvelhető. Ha nem lenne első része, akkor ez édeskevés. Egy közepes film, semmi több. A történet kiszámítható, nincs benne a könnyedség, lazaság, mélység, a sok idézhető mondat. Nem mondom, hogy felesleges volt, de nem ezt vártam.

pihity

Nőnapi meglepetésként néztük meg moziban. Oda voltam meg vissza. Pazarul működött az összhang az első résszel, szép harmonikusan következett belőle a cselekményszál. Hál' Isten nem évült el a rendező fantáziája, jól követte a film az elődjének a stílusát. Imádtam Ewan McGregor monológját. Központi, kényes és aktuális arculcsapás. Megbabonázva néztem végig a stáblistát is.

Bazil 

Nem nagyon hozott lázba mikor hallottam a hírt, hogy új film is van már, gondoltam a rendező úr összeszedte a régi gárdát, meg hozzácsapott pár ütős zenét, és ennyi. Aztán csak előszedtem a régi DVD-t, ha Trainspotting, akkor nézzük az eredetit, az az igazi. Meg különben is, nem láttam már vagy tíz éve.
Beugrottak persze az emlékek, el lehet felejteni például a csecsemős jelenetet? Aztán mikor végignéztem, hirtelen kedvet kaptam a folytatáshoz is. Nagy baj nem lehet, gondoltam, maximum még egy folytatás, ami meg sem közelíti a régit.
Hát megközelíti! Nem tudom, hogy utoléri-e, mindenesetre én ismét élveztem az eszeveszett történéseket, a soundtracket, a hangulatát ennek az egész katyvasznak, a brutális és teljesen érthetetlen skót párbeszédeket. Pluszként jött még a képi megvalósítás, amit talán láttunk már más filmekben meg mai sorozatokban, de sebaj, illett ide is. A húsz évvel ezelőtti világ be-bevillant a mába, hőseink ugyanolyan balf@szok, mint régen, a zenék is jók, pedig elég távol áll tőlem ez a zenei világ, de hát ide ez kell.
Olvasom a kritikákat, hogy tömény nosztalgia az egész, meg a régi film nélkül nem sokat ér. Igen, hisz ez egy folytatás, igen a nosztalgia fontos eleme ennek a második résznek. Baj ez? Szerintem nem, sőt! Hisz mi is öregedtünk az első óta, ráadásul pont annyit, mint Renton és társai, mi is megküzdünk a mindennapokkal, ha nem is pont úgy, mint a filmben ők.
Abszolút kellemes filmélmény, hatására már a könyveket (három is van) nézegetem a molyon, talán valamikor belekezdek azokba is.
A T1 generációs film-emlék, sokszor nézős volt annak idején, és ebben a megváltozott, letöltős, filmdöppinges világban felnő majd hozzá ez az új kistesvére is.

LoneWolf 

Egy erős filmmel akartam kezdeni az idei évet és sejtettem, hogy ebben nem fogok csalódni. Így is lett. Ugyan nincs is olyan jó, mint az eredeti és a történet egy igencsak kiszámítható irányba gurult tovább, a csapat dinamikája mégis megmaradt, ennyi év után is töretlenek a karakterek és kíváncsian nézi az ember, mihez kezdtek az életükkel. A beteg stílus persze szintén nem változott, illetve remekül egyensúlyoz a vígjáték és a komoly dráma közt, rengeteg elgondolkodtató mozzanattal. Kicsit sajnálom is, hogy végül nem moziban kerítettem rá sort, de ez van. Mindenesetre mindenkinek nyugodt szívvel ajánlhatom, akinek tetszett az első rész.

Stendhal

Szerintem a Trainspotting egy nagyon fontos film. Az én korosztályomnak megkérdőjelezhetetlenül fontos.
Azt hiszem, hogy annak idején, amikor az megjelent és megnéztük, simán szerelmes voltam Rentonba. (Persze nem emiatt fontos film.)
amikor megtudtam, hogy így 20 év után jön a második rész, bár féltem, hogy valami szörnyűség sül ki belőle, mégis örömmel teli várakozás lett úrrá rajtam.
És hogy milyen lett?
Nagyon jó lett. @entropic azt írta, hogy a T2 durva érzelmi hullámvasút tud lenni. Igen.
Nem szaporítom tovább a szót, @entropic értékelésének talán minden szavával egyetértek, szóval olvassátok el azt, ha tudni szeretnétek milyen is ez a film. Úgysem tudnám jobban megfogalmazni.

grgrnt 

Részegen egész tűrhető, de pl sickboy lehet volna többet félmeztelen


Népszerű idézetek

psn

Válaszd a dizájner fehérneműt, hátha sikerül életet lehelned a döglött kapcsolatodba.
Válaszd a retikült, válaszd a magassarkút, a kasmírt, a selymet, hogy érezhesd, amit úgy hívnak, boldogság. Válaszd az iPhone-t, amit Kínában rakott össze egy nő, aki kiugrott az ablakon, és dugd a dzsekid zsebébe, amit egy dél-ázsiai pincében varrtak. Válaszd a Facebookot, a Twittert, a Snapchatet, az Instagramot és ezer másik oldalt, ahol büntetlenül fikázhatsz ismeretleneket. Válaszd a profilod frissítését, hogy tudja meg a világ, mit reggeliztél, és reméld, hogy valahol, valakit érdekel. Keress rá a volt csajaidra, remélve, hogy te nem nézel ki olyan szarul, mint ők. Válaszd az élő blogolást, az első recskától a halálodig. Az emberi kommunikáció mára egyszerű adatcsere lett.
Válassz 10 dolgot, amit nem tudtál a plasztikázott celebekről. Válaszd az abortuszharcot, az erőszakvicceket, az áldozathibáztatást, a bosszúpornót és a nőgyűlölet végtelen depresszióhullámát.
Válaszd, hogy 9/11 meg sem történt, de ha mégis, akkor a zsidók műve.
Köss nullaórás munkaszerződést, utazz két órát a melóba, és válaszd ugyanezt a kölykeidnek, vagy még rosszabbat. Ha nincsenek, akkor meg próbálj örülni neki, hogy nincsenek.
Aztán dőlj hátra, és nyomd el a fájdalmat valami ismeretlen cuccal, amit valaki egy kibaszott konyhában kotyvasztott baszdmeg. Válaszd a megszegett ígéreteket, amiket mai fejjel már betartanál. Válaszd, hogy sohasem tanulsz a hibáidból, válaszd az önmagát megismétlő történelmet. Válaszd, hogy lassan belenyugszol abba, hogy neked csak ennyi jutott, ahelyett, amiben mindig reménykedtél. Érd be kevesebbel, és vágj hozzá jó pofát. Válaszd a csalódást. Válaszd, hogy elveszíted a szeretteidet, és ahogy távolodsz tőlük, benned is meghal valami. Amíg meg nem látod hogy egy nap a jövőben szépen lassan mindannyian eltűnnek, és semmi nem marad belőled, se élő, se holt.
Válaszd a jövőt Veronika, válaszd az életet.

Cobbler 

Renton: 'Choose life'. 'Choose life' was a well meaning slogan from a 1980's anti-drug campaign and we used to add things to it, so I might say for example, choose… designer lingerie, in the vain hope of kicking some life back into a dead relationship. Choose handbags, choose high-heeled shoes, cashmere and silk, to make yourself feel what passes for happy. Choose an iPhone made in China by a woman who jumped out of a window and stick it in the pocket of your jacket fresh from a South-Asian Firetrap. Choose Facebook, Twitter, Snapchat, Instagram and a thousand others ways to spew your bile across people you've never met. Choose updating your profile, tell the world what you had for breakfast and hope that someone, somewhere cares. Choose looking up old flames, desperate to believe that you don't look as bad as they do. Choose live-blogging, from your first wank 'til your last breath; human interaction reduced to nothing more than data. Choose ten things you never knew about celebrities who've had surgery. Choose screaming about abortion. Choose rape jokes, slut-shaming, revenge porn and an endless tide of depressing misogyny. Choose 9/11 never happened, and if it did, it was the Jews. Choose a zero-hour contract and a two-hour journey to work. And choose the same for your kids, only worse, and maybe tell yourself that it's better that they never happened. And then sit back and smother the pain with an unknown dose of an unknown drug made in somebody's fucking kitchen. Choose unfulfilled promise and wishing you'd done it all differently. Choose never learning from your own mistakes. Choose watching history repeat itself. Choose the slow reconciliation towards what you can get, rather than what you always hoped for. Settle for less and keep a brave face on it. Choose disappointment and choose losing the ones you love, then as they fall from view, a piece of you dies with them until you can see that one day in the future, piece by piece, they will all be gone and there'll be nothing left of you to call alive or dead. Choose your future, Veronika. Choose life.

Kopaszkutya 

First, there's an opportunity. Then… there's a betrayal.


Hasonló filmek címkék alapján