Szerdai gyerek (2015) 74% 41★

Filmnek film, magyarnak magyar, művésznek művész. Jónak jó. Ez az elmúlt évtizedekben már szinte elég, hogy magasztaló kritikát kapjon, és egy nemzetközi elismerés legitimálja is ezt. Ugyanakkor én nem éreztem többnek egy szépen, aprólékosan, finoman (olykor annyira finoman, hogy szinte szájbarágva) megfogalmazott kis ismeretterjesztő mesénél, aminek tanulsága nincs, de tanulni azért lehet belőle.
Ez arrogánsabban hangzik, mint ahogy szeretném, hiszen a szegénységről, a szeretet hiányáról és a kiúttalanságról (vagy ezek szívós dacáról) nem ismeretterjeszteni szokás, de ha megengedem, hogy ne társadalomismeret óraként, hanem filmként tekintsek a filmre, akkor egy gondosan kidolgozott, szép, kimunkált, de nem nagyon erőteljes alkotást látok. Olyat, aminek az egyes epizódjai önmagukban pompásak, egyik-másik szereplő (főleg a telepi asszonyok) igazán hiteles és így könnyen visz közel a megmutatni kívánt atmoszférához, amitől viszont a csak megszólalásig hiteles főszereplő inkább eltaszít. Habár értem az amatőr főszereplő választásának okát, sajnos ez az egyébként diszkrét és helyes pesti lány, aki maga mondja egy interjúban, hogy soha egy vulgáris kifejezés el nem hagyja a száját, az esetlenül eltanult, mesterséges “tájszólásával” szinte minden dialógusban elidegenített a saját karakterétől, és így a közeg egészétől. Furcsa, hogy miért volt fontosabb egy egyébként szép és igéző arcot választani, amikor lemehettek volna a nyolckerbe kasztingolni olyan lányokat, akiknek játszani sem kellett volna ezt a szerepet.
A nagyon egyszerű, lassú és kiszámítható cselekmény szépen játszik a rendező kezére abban, hogy ne ez foglalja le a figyelmünket, hitelesnek tűnő díszletek között zajlik manapság divatos, túlstilizált és modoros fényképezés nélkül (de klasszikusan szép képekkel), többnyire hihető párbeszédekkel, közhelyes tanulságok levonása és a magyar filmekre olykor jellemző keserédes íz nélkül. Vagy talán minden íz nélkül, ami elismerésre méltó, de mégis – számomra – távol attól a csontig hatoló hétköznapi naturalizmustól, amitől mondjuk Haneke filmjeiről borzongó háttal (pihegésnél több, zokogásnál kevesebb) jövök ki a moziból. Erről csak kijöttem a moziból, és kész.

Nem voltak nagy elvárásaim, nekem nincsen bajom a magyar filmekkel és némely sorozattal sem, hát gondoltam, megnézem ezt a történetet is.
Kellőképpen komor és drámai volt a hatás, néhol kicsit túlzottan is – a sok elhúzódó semmilyen jelenet után pláne –, a történet eleinte kissé zavaros volt, de aztán belejöttem, és érdekelt, mi lesz a vége, főleg a nyitó képkockák után, de… Hát, szóval nem egészen erre számítottam.
Ahogyan előttem sokan írták, a legtöbb szál elvarratlan és lezáratlan maradt, amivel szerintem nem nőtt a drámaiság, inkább tűnt félbehagyottnak az egész, és igenis hiányzott valami normális lezárás, nem ez a valami…
A színészek közül páran egészen jók voltak, de sokan eléggé furcsák, és a főszereplő lány beszédstílusa pedig nagyon zavaró. A szerelmi szál nem jött át, az érzelmek sem túlzottan – még a jobb színészektől sem nagyon –, szóval összességében eléggé felejthető alkotás volt, nem hiszem, hogy valaha újranézném, egynek elment, de csak akkor ajánlanám másnak, ha valaki nagyon unatkozik és tényleg nincs más, amit megnézhessen.

Ez a film méltatlanul el van hanyagolva. 2015-ben készült, mégis csak két évvel később került DVD-n a boltokba, és ha nincs a VOX magazin, ahol írtak a megjelenésről, valószínűleg soha nem is hallok róla. (Maximum, ha végignézem Thuróczy Szabolcs filmográfiáját.)
A történet és a kivitelezés engem nagyon megfogott. Fontos dolgokról mesél, társadalmi kritikája is van, mégsem elvont, én igazából művészfilmnek sem nevezném. Nagyszerű színészi alakításokat látunk: Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő és Nagy Ervin, akiken már meg sem lepődünk, de például a kisfiút vagy a Böbét alakító szereplők is nagyon jók voltak. Vecsei Kingáról még nem tudom eldönteni, hogy milyen színésznő. Egyfelől le sem tagadhatná, hogy Vecsei H. Miklós testvére, annyira durva a hasonlóság, viszont mivel eddig ez az egyetlen szerep, amiben láttam, nem tudom, hogy nagyon jó színésznő vagy csak pont passzolt rá ez a karakter. Mert időnként kétséges volt, hogy a szerepformálással van néhol a baj, vagy direkt vette ennyire egyszerűre a figurát.
Itt többen is írták, hogy zavaróak a félbehagyott szálak. Szerintem szó sincs itt elvarratlan szálakról, a történet így kerek egész, persze nem rág mindent a néző szájába, és bizonyos sorsok tekintetében továbbgondolásra késztet minket, a képzetünkre bízza a szereplők életének alakulását. Viszont a sztori szempontjából éppen annyit látunk, amennyit kell, így nekem ez a megoldás/befejezés külön tetszett.