Szabotőr (1942) 77% 16★

Hitchcock filmográfiájában visszatérő elem az újrafeldolgozás és a revízió, egy-egy téma ismételt elővétele és vizsgálata: legyen szó akár konkrét remake-ekről vagy csupán egymásra kísértetiesen hasonlító konfliktusokról, ezekből nagyon jól leszűrhető, mi érdekelte, izgatta elsősorban a rendezőt. A Szabotőr tökéletes alany egy ilyen jellegű elemzésre, hisz számos motívumában visszakacsint az életmű korábba filmjeire, de meg is előlegez hozzá hasonló, híresebb-közismertebb darabokat.

Háborús időszakban készült film, de Hitchcock újfent kicsit máshogy, a nemzet belső nézetéből akarja benne láttatni a háború konfliktusát: a hadianyag gyárban szabotázst végrehajtó, majd egy ártatlant besározó elkövető rémképe nem újdonság, miként a hamisan vádolt személy önállósodása sem. Hitchcock imádta az efféle kálváriákra kényszerített embereket, eleve képes volt feszültséget generálni pusztán a nyomasztó tényből, hogy valakit hamisan vádolnak, senki sem hisz neki, a néző azonban az igazságtalanság teljes tudatában izgulhat a pozitív végkimenetelért – és ekkor még bőven csak egy film felütéséről beszélünk csupán.
A Szabotőr előzményképei között a Fiatal és ártatlanban már megjelenik egy efféle konfliktus, a Szabotázs pedig magát az alaptémát, a békeidőben/háború által nem érintett hátországban elkövetett szabotázs akciókat vette górcső alá. Később különböző variációkban a Meggyónom, A tévedés áldozata és az Észak-északnyugat is felelevenítette a hamis vád által szorongatott főhős figuráját. Ezek mellett meghatározó motívum a rendező bizalommal kapcsolatos játéka: az egyszerre üldöző és üldözött főhős a hatóságok/a hatalom részéről nem számíthat semmi jóra, ami egyszerre testesíti meg ezek embertelenségét, kódolt hibáit, míg a másik oldalon a főhős mellé álló jelentéktelen emberek már-már népmesei naivitást tanúsítanak – mindkét jelenség nyugtalanító, az is, ahogy egyesek már-már látatlanban leteszik a voksukat az általuk megbecsülhetetlen kockázatot jelentő idegen mellett.
Az eszmei háttér mögött azonban a Szabotőr sokszor látványosan kevésbé érdekes, dacára összetett jelképrendszerének. A főszerepben tündöklő páros nem igazán emlékezetes, nem is nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A vizuális megoldások és trükkök biztosítják a mozinak a megszokott hitchcocki patinát, de ilyen téren például a Boszorkánykonyha még mindig sokkal erősebb induló.

Jellegzetes, mondhatni, állatorvosi ló az életműben, de filmként nem kiemelkedő, bár szórakoztató és időtálló alkotás a Szabotőr. Számomra sajnos nem hozta a kedvenc „Hitchcock-érám”, a harmincas évek hangulatát.

Nagyon látványos, kalandos, izgalmas, viszont egy kissé zsúfolt és a főszereplők karakterét túl szikárnak találtam, de így is majdnem belelóg a kilenc csillagba.