Várólistára tette 6


Kiemelt értékelések

balagesh 

Nagyon régen láttam olyan filmet, ami meghatott engem. Ez a történet most megérintett.
Egy menekültről, egy illegális bevándorlóról szól. Arról az egyről, akinek sikerült. Nem arról, akit már útközben megerőszakolnak. Akit lekapcsolnak a határon, vagy egyenesen meg is hal határátlépés közben. Nem arról, akit a különféle munkahelyeken az egyik megalázás a másik után éri, sokszor a földijeitől, és a végén az utcára kerül – akár éhezve, akár dílerként. Nem is arról, aki piti bűnözőként hamarosan a rendőrség látókörébe, aztán fogdájába kerül. Nem is arról, akinek mindent, még a tehetségét is fel kell adnia, mert dolgoznia kell. Nem is arról, akinek a tehetsége a nyelvéhez, a szülőföldjéhez kötött, vagy akinek még szüksége lenne némi képzésre. És ez csak egy rövid felsorolás, hogy kiről nem szól ez a film, hogy milyen kivételes ez a történet. Milyen meseszerűen csodaszámba megy.
Milyen film volt? Nem tudom. Nem az volt a célja, hogy megreformálja a filmnyelvet. De a maga egyszerű és keresetlen eszközeivel végig fent tudta tartani az érdeklődésemet, és egyszer sem éreztem azt, hogy a szemembe hazudja, ez egy csodálatos világ, és aki kitartó, az eljut a céljához. Nem hazudott, nem ámított, ám mégis meg tudta őrizni az emelkedettségét, és fellobbantani bennem a csodába vetett hitet.

1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján