Kedvencelte 1

Várólistára tette 17


Kiemelt értékelések

Carmilla 

Ami igazán félelmetes, hogy a sztori mennyire hasonlít a mai magyar valóságra… Elgondolkodtató volt látni, hogy gyakorlatilag már semmiben sem különbözik a magyar politikai elit az olasztól. Jó, esetleg annyi a különbség, hogy ott már létezett a maffia, nálunk viszont maga a politikusbűnözés szerveződött maffiává. (Ez durvának tűnik így leírva, pedig igaz.)
Egyáltalán nem „píszí” a film, de amit ábrázol, abszolút hiteles; és fontos, létező, nagyon aktuális problémákra világít rá, ezért nem is megbélyegző.
Ha belegondolok, egyetlen pozitív szereplő sincs a történetben, mégis magával ragadó, kifejezetten sodró, és pl. a zenét is baromi jól alápakolták. Nem egy buta akciófilm, hanem az olasz filmművészet hagyományait is továbbvivő, kezdve az elsőrangú látványvilággal. Teljesen a hatása alá vont, ezt szerintem ember nem bírja ki káromkodás nélkül, haha.
És végül: a végkifejlete is tetszett, bár az egyértelműen spoiler
Profi munka, a maga műfajában kiemelkedő, óriás kivetítőkön kéne leadni a Kossuth téren, meg mindenhol, ahol a focit szokták közvetíteni, hátha pár ember föl is fogja a lényegét… (Kb. a népesség 1%-a.)

Coralie 

Megdöbbentő, hogy mennyire a valóságot mutatja be. Korrupt politikusok, akik a gyilkosságtól sem riadnak vissza, maffiavezérek, bandák. Mindenki benne van vastagon, és nincs kiszállás. A film amúgy rendben van, csak nekem személy szerint nem igazán jött be.

Emerson 

Túltolt zene, indokolatlanul hosszú jelenetek, unalmas történetvezetés. Lehet, hogy én vagyok beoltva az ellen, hogy élvezzem, ahogy egy politikus fél óráig játszadozik két prostituálttal, meg izgalomtól túlfűtve nézzem, ahogy a bűnözők lövik egymást, néha még az egyház is közbeszólt ebbe-abba. Na, ez engem semmilyen szinten nem hatott meg. Mintha egy rakat Blikk cikket megfilmesítettek volna…

3 hozzászólás
Tony_Soprano 

Remek modern maffiafilm, melynek sztorija ugyan visszaköszön néhány hasonló műfajú filmben, de ezt kiegyensúlyozandó mélyen belemar(kol) a politikai korrupció és az alvilág összefonódó csápjaiba. Mindezt pedig jó színészekkel, izgalmas cselekménnyel, megkapó zenével, trendi látványvilággal teszi. Azok is nyugodt szívvel megtekinthetik, akik egyébként nem bírják a gengszterfilmeket. Ez a világ már régóta nem a jól szabott öltönyös-kalapos ficsúrok világa, ebben a birodalomban az alvilágnak nincs romantikája (Sub Bass után szabadon) Talán a Pusher-trilógiához tudnám hasonlítani, bár korántsem annyira karcos. Az olaszok szembe mernek és tudnak is nézni társadalmuk egyik rákfenéjével. Vajon hasonló filmet itthon el lehetne-e készíteni?

Rebarbara

Minek kellett ilyen hosszúra nyújtani? Jó a téma, de borzasztó lassú.

rocketdog 

A művészieskedő hangulattal, zenékkel, sok meztelenséggel, szexjelenetekkel, feleslegesen elnyújtott snittekkel próbálja leplezni a film, hogy nem több, mint egy egyszerű maffiafilm, bandaháborúkkal, zsarolással, gyilkosságokkal.

Dániel_H 

Olasz művész-maffiafilm. Van benne brutalitás, meg naturalizmus bőven, a zenéje pedig M83-nak köszönhetően egy csoda.


Hasonló filmek címkék alapján