A tolvaj Nino Perlata úgy dönt, felhagy eddigi alvilági tevékenységével, és normális családi életet akar élni. Egy kávézót vesz Palermóban, de nyugodt élete nem tart sokáig, ugyanis összetűzésbe kerül a helyi maffiával. Ninót végül „halálra ítélik” és egy bérgyilkost bíznak meg a feladat… [tovább]
Térdre kényszerítve (1979) 4★
Képek 1
Szereposztás
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
2 hozzászólás
Súlyos és szájtátós, egyenesen megterhelő filmes állásfoglalás ez a maffia ellen. Damiano Damiani mozija mintha csak a nagy olasz-amerikai rendezők részben vagy egészben a maffiával való együttélést romantizáló sugalmazásai ellen szólna, aláhúzva a tényt, miszerint a valóságban senki sem akar lekötelezettje lenni egyetlen maffiózónak sem…
A történet gyakorlatilag egy rosszkor-rossz helyen szituációba keveredett kisember kálváriája, a vállalkozóként aprócska büfét üzemeltető, gyermekeit eltartó Nino Peralta autólopásért ült börtönben, ám jó útra térve is utoléri saját árnyéka, az intézményesült bűn. Szokás a maffiát afféle hatóságokon felülemelkedő, a társadalom belső rendjét törvényen kívüli, de hatékonyabb eszközökkel fenntartó entitásnak tekinteni, amely adott esetben megvédheti a saját érdekszférájába tartozókat az idegen külső hatásoktól. Visszatérő filmes közhely például velük kapcsolatban, hogy nem engedik be a drogdílereket a területükre, óvva ezzel a helyi iskolásokat, fiatalokat, illetve a nem soraik közül származó bűnelkövetőket is a hatóságokkal párhuzamosan igyekeznek megtalálni és kiemelni a tömegből. Hogy ez elég-e létük igazolására, az nézőpont kérdése, de amit a Térdre kényszerítve esetében látunk, az nyilvánvalóan csakis bestiális mivoltukat igazolja vissza: a jog ugyanis nemcsak lelassítja vagy bonyolítja olykor az igazságtételt, de a lehető legjobb esélyt adja az ártatlan gyanúsítottak tisztázására. Ezzel szemben, ha valaki a maffia halállistájára kerül fel, ártatlanságát bizonygathatja az utolsó pillanatig is, kegyelemre nem számítva, illetve ha mégis, olyan lekötelezettségi-spirálba kerül, ahonnan kiút már nincs. A film mindennek ábrázolásához nem nyúl forradalmi eszközökhöz. A helyszín Szicília, de az egész díszlet lehetne bármelyik Piedone-film háttere. Nem nevezném a mozit kiugróan erőszakosnak vagy akciódúsnak, de nagyon erőteljes hangulattal operál, és főleg épít Giuliano Gemma jelenlétére, kamera előtti tömegvonzására. Itt ugyebár nem kalandor és nem is bunyós komikus, még csak jellegzetes széles vigyorát sem villogtatja, de nem olyan nagy meglepetés, hogy tökéletesen formálja a szerepet és éli át a krízist. Nagyon közel áll hozzá, hogy afféle olasz-Alain Delonná változzon a cselekmény során.
Minden más rendben van, a színészek jól hozzák a kötelezőt, Michele Placido személyében a főhős ellentettjét hozó behódoló, gyenge ember portréja lenyűgöző erejű látlelet arról, mit tesz egy átlagemberrel a maffiától való függés. A fényképezés sokszor egészen szellemes, a sötétben játszódó, árnyékokkal játszó jelenetek kiemelten hangulatosak lettek.
Kiváló film a Térdre kényszerítve, a kegyetlen és szókimondó európai bűnügyi filmek ékes példánya. Mindenkinek ajánlom!
