Sisu (2022) 64% 74★

Sisu ide vagy oda, ebben elég sok volt a fantasy elem.
Az a bárány forma kutyus viszont aranyos volt, és szépek voltak a Lappföldön készült felvételek is. De hogy a németek miért beszéltek angolul, azt nem értettem, nagyon zavaró volt. Azt a pár sort igazán feliratozhatták volna.

Annyi jót olvastam róla, hogy a finn Becstelen Brigantyk, meg az év meglepetésfilmje és igazi akció-thriller fekete humorral körítve. Szerintem itt nem is a film vicces, hanem a kritikák, amik ennyi mindent belelátnak ebbe az orbitális baromságba. Nincs stílusa (attól, hogy fejezetekre bontod és QT-hez hasonló westernes betűtípust használsz, még nem lesz stílusod), logikátlanságok tömkelege, nem beszélve a biológiát, fizikát és harcászatot teljesen semmibe vevő jeleneteket. Fura hogy ugyanezek a kritikusok hasukat fogva röhögik ki a Halálos iramban filmek túlzásait, de itt felállva tapsolnak blődségek tömkelegének.

Vérben tocsogó, mindennemű földhözragadtságot mellőző bosszúfilm. Nyilván bugyuta, amit nagyon nem is rejt véka alá. Szakadnak a végtagok, spriccel a vér. Talán kicsit túlságosan is, épp ezért a vége felé már kissé fárasztóvá válik. A majdhogynem képregényes stílusba hajló végső leszámolás nálam pedig már csak egy ásítással egybekötött felröhögést eredményezett.

Egy volt katona szembeszáll egy náci osztaggal: nem kell túl sokat agyalni azon, mi is lenne a valóságban egy ilyen standoffnak a kimenetele. Úgyhogy aki itt fizikát és realizmust keres, rossz úton jár. Aki viszont bűnös módon szórakoztató modern exploitation-re vágyik, annak bejöhet.

A finn Rambo, aki nem képes meghalni, és dacol a fizika törvényeivel is, ha kell. Amikor pedig elveszik az aranyát nagyon, de nagyon dühös lesz!
Nem mondom, hogy kedvenc filmem lett, egyszer nézhető, de akkora csúsztatások vannak benne, amihez képest egy sárkányos fantasy teljesen hihető… :)

Azt az egyet nem tudom elvenni ettől a filmtől, hogy veszett mód nézeti magát, de ezen kívül túlságosan sok vagy más ajánlata nincs – hacsak nem értékeljük a fekete humorát, ami egyszerre ordít ki a nyilvánvaló cselekmény alól, és bújik meg alatta olyan szolidan, hogy a nézők egy tetemes százalékának talán le sem esik a többszörösen zárójelbe tett vígjátéki él. Ez kétségkívül erős plusz – de egyúttal az egyetlen is.

Megint az a nyűgöm, hogy ez egy Tarantino-majmolás. Nem „Tarantino hatása alatt álló” film és művészek művészeti teljesítménye, hanem konkrétan egy házifeladat felmondás „hogyan csinálná ugyanezt Tarantino?” jeligére. Nos, Tarantino okosabban, szellemesebben, grandiózusabb kivitelben csinálná. Érezné, hogy ebbe a finn közegbe nem fognak illeni a western-betűtípussal nyomott fejezetcímek, a vadnyugati hangulat, a karakterek viselkedésében folyamatosan megmutatkozó következetlenség. Ha a Sisu a finnek válasza Tarantinóra, akkor Tarantino zsebre vágta őket.
Aztán itt van a dolog öncélúsága: lehet, ez kortünet, végül is, ha az alfák kedvenc sorozata most a Skibidi Toilet, akkor simán lehet, hogy a jelenleg aktív filmnéző felnőtt generáció ingerküszöbét sem lehet már átlépni egy mezei háborús kalandfilmmel, kell bele a groteszk, kellenek bele a szuperhős-filmekből kölcsönvett főhősök, kellenek az egybites üzenetek, a szigorúan és félreérthetetlenül túlhangsúlyozott fekete és fehér vonulatok, a szürreális giccsek – lám, itt is van a főhősnek aranyos kiskutyája, és nyilván nagyokat nyelkedne a néző, ha felkoncolnák a csúf nácik, miközben a filmben legalább harminc embert szaggatnak, lőnek, robbantanak, ütnek-vernek péppé a cselekmény során. A rend kedvéért, nekem gyanús, hogy ez a film valahol korunk Kelly hőseije akarna egyébként lenni, és ha a kettőt egymás mellé tesszük, finoman szólva meg fognak mutatkozni a 2020-as évek filmipari visszásságai.
De, és ezt muszáj hangsúlyossá tennem, tényleg nézeti magát. Nem tudom, miért, de bizonyosan nem a főhős miatt. Az egyébként mára totálisan elveszett, karrierje elején remek szerepekben domborító Aksel Hennie simán lopja előle a show-t, de még Mimosa Willamo is villanthatna nagyobbat, szívesebben elnéztem volna, sőt, elnéztem volna ugyanezt egy orosz katonanővel a fedélzeten, ha már…
A címről viszont elmondanám: nekem nagyon furcsán csapódik le, hogy miközben a film egy finn, intézményesült „életérzésre”, vagy szélsőséges helyzetekben elővett „életfilozófiára” hivatkozik címében, gyakorlatiasan nézve nincs az egészben semmiféle finnség: nyugati közönség elé szánták a mozit, egy amerikai rendező régi vadnyugati filmekből merítő esztétikáját majmolják benne, a bemutatott helyszínek és tájak összképükben és funkciójukban mindenre is reflektálnak, kivéve Finnországra, főleg semmi köze mindennek a második világháborús finnországi eseményekhez – akkor meg mire ez a sisuzás?

Ingadozom a pontszám tekintetében, de igazából a hatos a jó kompromisszum: több nem lehet semmi esetre sem, lejjebb meg miért tennék egy mozit, amit tényleg végigültem nyugodtan és különösebb indulatok nélkül?

Egy öniróniában tapicskoló bűnös élvezetben reménykedtem, de csak egy rosszul megvalósított, nonszensz, üres, dramaturgmentes, rossz filmet kaptam.

Vérbő exploitationnek túl kevés, hihető túlélőfilmnek túl sok. Ez sajna két szék között a padló, de ettől függetlenül nem volt rossz.

A Tarantino féle beütés és látvány miatt (is) enyhén túlzó volt némelyik jelenet és ehhez az enyhén groteszk humor is hozzáadott. A sok véres jelenet ellenére nekem tetszett, ha azt nézzük mi is az a sisu spoiler

Sajnos a gyönyörű vágóképeken és fényképezésen és operatőri munkán kívül nincs nagyon mit dicsérni a filmben….

A táj szép…
Zs kategória.